A Gárdonyi Kör csoportképe, valamikor 1957 és 1959 között (id. Csutorás Ferenc hagyatéka)
A szőlő- és bortermeléssel foglalkozó magánzókat tömörítő egri Gárdonyi Kör tagjai saját szakmai fejlődésük, kapcsolati hálózatuk és jókedvük gondozása érdekében gyakran tettek kirándulásokat a többi magyar borvidéken. Az itt közölt fotó készültekor éppen Badacsonyban voltak. A fotó nagyrészt olyan gazdákat örökít meg, akik szegényparaszti sorból lettek kisebb, piacra termelő földbirtokot igazgató egyéni gazdálkodók, valamikor az 1930-as években vagy az 1945-ös földreformot követően. Legtöbbjük pályáját az 1959-60-as termelőszövetkezet-szervezés törte meg.
___
Csutorás Ferenc, Szilágyi Réka és Pap Péter István könyvet írtak az egri bikavér történelméről. Az Egri borvidék legfontosabb borának 150 éves múltját feldolgozó, Az egri bikavér címet viselő kötet készítésekor az információk, történetek mellett gazdag képgyűjteményt állítottak össze a szerzők, amelynek darabjait a borvidék honlapján mutatják be.