MENU

Varsányi Pincészet

Az Egri borvidék egyik egyre jobban ismert és elismert pincészeteként három évtizede vagyunk jelen a magyar és a nemzetköz piacon. Földrajzi elhelyezkedésünk egyszersmind céljainkat is kijelölte: a borvidék tradícióinak ötvözését a ma technológiájával. Ebben a szellemben készült díjnyertes boraink – például az Egri Kékfrankos Superior, a Grand Selection Olaszrizling, a Grand Selection Debrői Hárslevelű, valamint az Egri Cabernet Sauvignon Superior  –  bebizonyították, hogy nemzetközi összehasonlításban is megálljuk a helyünket. Tételeink mindegyike –  akár reduktív, akár hagyományos technológiával készültek –  tükrözi filozófiánkat, ami valahogy így szól: Jó társaság. Jó hangulat. Jó bor. –  Egészségünkre!

A Varsányi Pincészet kóstolóterme egy régi magtárban helyezkedik el, ami már az 1800-as években állt. Egy zsidó nemesi családhoz tartozott az épület és a Kúria egy része is. Most a két alsó szinten található a pince, a felső szinten pedig a kóstolótér. A hűvös falak között bepillantást engedünk a verpeléti olaszrizling készítésének titkaiba, illetve eláruljuk az egri csillag és az egri bikavér történetét – természetesen a borok kóstolása mellett.

INFORMÁCIÓK

Dűlőink:

Cinege, Öreg-hegy, Szent János- völgye, Hosszú, Varjas, Ácsok

Legfontosabb boraink:

Verpeléti Olaszrizling, Egri Csillag, Egri Bikavér

Varsányi Pincészet

Telefon: +36 36 559 012

E-mail: vinoteka@varsanyipinceszet.hu

Honlap: http://www.varsanyipinceszet.hu

Facebook: https://www.facebook.com/varsanyipinceszet


BORKÓSTOLÓINK

Cím:

3351 Verpelét, Dózsa Gy, út 3/1.

Nyitvatartás:

Hétfő-Péntek: 8:00-16:00
Egyéb szolgáltatás: egyeztetés szükséges

Szolgáltatások:

borkóstoló, pincelátogatás, céges meeting helyszín, borszaküzlet, dűlőtúra, bormozi