MENU

Így mesélnek a szüretről az egri borászok

2023.10.20.
Tóth Adrienn

A szüret a vége felé közeledik az Egri borvidéken. Több pince esetében már az összes szőlő a pincébe került, de vannak még gazdák, akik csak akkor nyugodhatnak meg, ha a késői érésű kék szőlők és a késői szüretelésű boroknak szánt alapanyag is beérkezik a pincekapukon. Hét egri borászat számolt be nekünk arról, hogy hol tartanak a munkával.

Drukkolj Janinak!

Bolyki Jani így vezetett be minket a szüreti időszak számára egyik legizgalmasabb kérdésébe: „Nagy tervvel vágtunk neki az idei szüretnek, szerettük volna, ha sikerül a késői hárslevelűnk utódját megtalálni ebben az évben.

Nos, ha minden jól alakul, akkor erre minden esélyünk megvan! Fantasztikus fajta a hárs, az idei szüretben készül belőle pezsgő, egri csillag, hordós hárs. Ezt a sort koronázhatja meg a késői, szóval szurkoljatok, hogy minden jól alakuljon!”

A fehérborok már kierjedtek

A Besenyei Borháznál október 15-én befejeződött a szüret a cabernet sauvignonnal. „A vártnál kevesebb, de jó minőségű gyümölcsöt szüreteltünk. A korai szőlőfajták minősége megfelelő, a közepes és a kései érésű fajtáké kiváló. A fehérborok kierjedtek, a korai vörösek préselése pedig épp jelenleg zajlik” – foglalta össze a legfontosabb tudnivalókat a Besenyei család.

Milyenek az idei újborok?

A Varsányi Pincészet már az idei borokat értékeli: „„Mi a szőlőben nő, borban ébred fel” – emlékeztet Petőfi. Szeptemberben a természet trükkjei ellenére is megmutattuk: szenvedéllyel és odafigyeléssel kivételes borok születhetnek.

A fehér- és rozé újboraink elegáns savakat és kifinomult zamatokat mutatnak, míg a vörösborok színe már most lenyűgöző. Bár az évjárat nem ígér kiemelkedőt, boraink ízvilága magáért beszél majd.”

Az egyik kedvenc őszünk

A Napvölgy Borászattól Kovács Zsófia így foglalja össze számunkra az idei szüretet: „Különleges évjáratot tudhatunk magunk mögött, nem is emlékszünk már rá, hogy mikor volt utoljára ilyen hosszú, meleg ősz; ráadásul ez jól ellensúlyozta a hűvösebb, csapadékos júniust. A kék szőlő kifejezetten jól teljesített, a Pajadoson és a Nagy-Egeden gyönyörű merlot szőlőt szüreteltünk – 22 fölötti mustfokkal –, de büszkék vagyunk a chardonnay-ra is, aminek szintén a Nagy-Eged ad otthont.

A napokban szedjük az utolsó kékfrankosokat, majd innentől kezdve a munka frontvonala áthelyeződik a pincébe: a kék szőlőknél még csak most indul az erjedés, de a fehérek is csak épp egy kicsit járnak előttük.”

Ígéretes az Irsai az idei évjáratban is

Éppen ma ér véget a szüret az Ostoros Családi Pincészetnél, amikor a cabernet franc és a cabernet sauvignon utolsó fürtjei is lekerülnek a tőkékről. Az idei évben augusztus végén kezdődhetett meg a betakarítás a szőlőkben, az időjárás pedig szerencsére kegyes volt a szüretelőkhöz. A szőlőfajták 70%-a kifejezetten jól teljesített idén, főleg a pinot noir, az olaszrizling és a merlot szerepelt jól. A kékfrankos és a leányka azonban megsínylette a tavalyi aszályt. A leszüretelt szőlő mennyisége szinte azonos a tavalyival, a minőség pedig egészen kiválónak ígérkezik.

A fehér fajták nagy része már túl van az első fejtésen, a kék szőlők pedig az erjesztőkben vannak. Az Ostoros Családi Pincészetnél november folyamán minden fehér és rozé fajtából palackba kerülnek az újborok. „Külön öröm számunkra, hogy borászaink előrejelzése szerint az Irsai Olivér tavalyi nagyon szép sikereit az idei évjárat is hordozza, a fajta kifejezetten ígéretes. Reményeink szerint ez az évjárat is szép eredményekkel szerepel majd a hazai és a nemzetközi borversenyeken” – tekint már a jövőbe az Ostoros csapata.

A cabernet franc lesz a csúcs idén

A Petrény Winerynél is beérkeztek már a szőlők a pincébe. Petrény Dalma megosztja velünk, hogy látják az idei termést: „A szüret az az időszak, amire igyekszünk felkészülni, tervezni és szervezni, de persze mindig érkeznek váratlan „meglepetések”. De nézzük, mit is tartogatott nekünk a 2023-as év!

A battonage chardonnay esetében most ér végére az erjedési folyamat a hordóban. Az illatos szőlőfajtáink az elvártat hozzák. A kék szőlők a területeknek megfelelő minőséggel érkeztek a pincébe, és ami a legszebbnek ígérkezik közülük, az a cabernet franc.”

Kovács Nimród Winery: egészséges termés, gördülékeny szüret, kiváló évjárat

„Mind minőségben, mind mennyiségben pompás szüretet zárt az egri Kovács Nimród Winery: az idei csapadékosabb nyár okozta gombás megbetegedéseket sikerült teljes mértékben elkerülni és kivédeni a szőlészek kitartó munkájának köszönhetően, így egészséges, érett, kiváló minőségű szőlő került a feldolgozóba” – összegzett Polyák István főborász. Az egri történelmi Verőszalán működő borászat szeptember 18-án kezdte a szüretet a könnyű, gyümölcsös chardonnay alapanyagával, majd a rozé és a Chill merlot következett. A Battonage chardonnay és a Sky furmint folytatta a sort, majd a pinot noir és a bikavérek alapanyagául is szolgáló merlot, kékfrankos és syrah került a tartályokba a noszvaji területekről. Szokás szerint a legvégére maradt az ikonikus Nagy-Eged hegy legtetejéről származó kékfrankos és syrah. A szüretet október 13-án, pénteken fejezte be a KNW, de természetesen a vörösborok erjesztése még folyik, és eltart egészen október végéig, november elejéig.

Polyák István szavai szerint az idei szőlő minősége átlag feletti, a mennyiség pedig területenként eltér: van, ahol kevesebb, van, ahol több termett, mint más, átlagos években, és ennek a hektikusságnak a legfőbb oka a tavalyi aszály. Összességében azonban a főborász mind a minőséggel, mind a mennyiséggel elégedett, és úgy látja, kiváló évjárat várható a 2023-as szürettől.

A cikk kiemelt képét és az Ostoros Családi Pincészet fotóját Huszár Márk, a Petrény Winery fotóját Petrény Dalma készítette.

További cikkek

Fiatal egri borász, aki a Bikavér jövőjét írhatja: Gál Tibor – Borászok Borásza 2025

2025.10.21.

„Én azért dolgozom, hogy a Bikavér legyen a legértékesebb egri bor, nyugodt megélhetést és presztízst adjon a termelőinek a bor világában.”

Gál Tibor – Borászok Borásza 2025

 Mit jelent neked az, hogy az Egri Borvidéken dolgozhatsz?

Számtalan borvidéken volt lehetőségem dolgozni és tanulni az elmúlt években, de a szívem mindig hazahúzott. Ez egy megmagyarázhatatlan kapcsolat, tudod, hogy hol vagy otthon, hol érzed magad jól, hol vagy kiegyensúlyozott. Nekem ezt csak Eger adja meg. A családunk itt eresztett gyökeret, és szeretnék annyit adni ennek a vidéknek, hogy a gyermekeim ugyanezt érezhessék, amit én.

Hogyan definiálod az „egries” karaktert?

Az egri bor kétséget kizáróan egyedi. A jellemzően tufás talajnak köszönhetően minerális és ásványos, a hűvösebb klíma és a föld alatti pincelabirintusok miatt pedig úgy gyümölcsösek és vibrálóak, hogy közben koncentráltak, gazdagok és hihetetlenül elegánsak.

Hogyan viszonyultok a Bikavérhez – mit jelent nektek?

A Bikavér számomra az egyetlen igaz egri bor. Ez az a kifejeződés, ami egy személyben képes közvetíteni a borvidék különleges termőterületeit, a város kulturális sokszínűségét, turisztikai izgalmait és történelmi – irodalmi varázsvilágát. Ha egy szóban kellene leírni, mindazt, amiről a borvidék szól, akkor az a szó a Bikavér lenne.

Hol tart most, szerintetek, borvidéki szinten a Bikavérről való gondolkodás? 

A Bikavérről gondolkodás rendkívül bátor dolog ma Egerben. A jelenlegi közízlés és divatok sok mindenkit elijesztenek ettől a markától, csak a legelkötelezettebbek vállalják ezt a különleges küldetést! A Bikavér nem csak egy bor. Ez A Bor. A sikeréhez nagyobb önfeláldozásra lenne szükség. 

Milyen saját vagy közösségi célotok, küldetésetek van a Bikavérrel kapcsolatban? 

Én azért dolgozom, hogy a Bikavér legyen a legértékesebb egri bor, adjon nyugodt megélhetést és presztízst a termelőinek a bor világában. 

Az idei évben különleges összecsengésként több díjat is egri borászok nyertek el – mit jelent ez nektek?

Hogy jó úton haladunk. Ezt mi eddig is éreztük, de a nehezebb órákban mindig jól jön egy kis megerősítés. Ettől természetesen nem bízhatjuk el magunkat, de fontos és értékes ez a visszacsatolás a szakmától.

TOVÁBB

Fiatal egri borász, aki a Bikavér jövőjét írhatja: Juhász Ádám – Az Év Egri Bortermelője 2025

2025.10.21.

„Nekünk a Bikavér az egri identitás kulcsa.”

Juhász Ádám – Az Év Egri Bortermelője 2025

 Mit jelent neked az Egri Borvidék?

Az Egri Borvidéken dolgozni számomra egyszerre lehetőség és felelősség. Lehetőség, hiszen Eger évszázados borkultúrája, dűlői, klímája, a szőlőfajták olyan karaktert adnak a borainknak, amely minden palackban egyediséget hordoz. Felelősség, hogy igyekezzek vinni valami újat, valami előre mutatót, hogy az Egri Borvidék is tovább fejlődhessen, és ne csak múltját őrizzük, hanem jelenét és jövőjét is építsük. Számomra az Egri Borvidéken alkotni azt jelenti, hogy ismerem és tisztelem a hely adottságait (dűlők, talajok, klíma), a hagyományokat (pl. az Egri Bikavért), ugyanakkor nem ragaszkodok automatikusan a múlthoz – hanem merek újítani, innovatív lenni

Hogyan definiáljátok az „egries” karaktert?

Kékfrankos-alapú elegancia, feszes sav, finom bor, dűlők megjelenése és tiszta, modern borászati megfogalmazás, ami nem „nehézkes”, hanem energikus vörösbor. A Kékfrankost identitásképző fajtának tartom a bikavér-gondolkodásban, ezt következetesen képviselem és szeretném, ha a múltat „kiradírozó”, új stílusú egri vörösök irányába tudnám terelni a fogyasztókat

Hogyan viszonyultok a Bikavérhez – mit jelent nektek?

Nekünk a Bikavér az egri identitás kulcsa: tudatos házasítás, kékfrankos dominancia, arányokra épülő struktúra és olyan hordóhasználat, ami a gyümölcsöt nem fedi el, hanem kíséri. A prémium tételünk kézzel szüretelt alapanyagból, kékfrankos és nemzetközi fajták házasításából készül. Az erős alapokra modern precizitással építkezem.

Hol tart most szerinted a borvidéken a Bikavérről való gondolkodás? 

A borvidéken erősödik a tudatos minőségi piramis és egyre karakteresebb bikavérek készülnek. Az egri közösség kommunikációja fókuszáltabb lett (négy évszakos programok, nagykóstolók, szakmai bemutatók), ami egységesíti az üzenetet a fogyasztók felé. A 2025-ös Bikavér Ünnepi Napok programsorozat is ezt a közös narratívát viszi tovább.

Milyen saját vagy közösségi célotok, küldetésetek van a Bikavérrel kapcsolatban? 

A megbízhatóság a márka kulcsa ezért stabil, évjáratokon átívelő magas minőséget kell tudnunk termelni. Nagyon fontos, hogy a stílus tolódjon a nagyobb Kékfrankos dominancia és precíz házasítási arányok irányába. A fogyasztói megértés erősítése érdekében az egymástól könnyen megkülönböztethető kategóriák, könnyen érthető üzenetek és edukáció nagyon felértékelődik a jövőben. Végül, a legmagasabb minőségű bikavéreknél tovább kell erősíteni a dűlők megismertetését a fogyasztókkal.

Az idei évben különleges összecsengésként több díjat is egri borászok nyertek el – mit jelent ez nektek?

Nagyon fontos visszajelzés, egy megerősítés: azt jelzi, hogy jó az út, amin járunk. A jövőre nézve inspiráció és motiváció, ami új lendületet ad, hogy még jobban dolgozzunk – nem elég megállni a jelenlegi szinten, hanem tovább kell lépni. Számomra a díjak nem célok önmagukban, hanem mérföldkövek, visszajelzések, és ösztönzők, hogy tovább menni érdemes. Reméljük, hogy a következő években még többször állhatunk ilyen elismerések mögött – nem csak személyesen, hanem közösségi, borvidéki szinten is.

TOVÁBB

Fiatal egri borász, aki a Bikavér jövőjét írhatja: Ifj. Lőrincz György – Az Év Pincészete 2025

2025.10.21.

„A Bikavér a mi lehetőségünk, hogy felkerülhessünk a világtérképre.”

Ifj. Lőrincz György – Az Év Pincészete 2025

Mit jelent neked az, hogy az Egri Borvidéken dolgozhattok?

Elképesztően hálás vagyok, hogy ilyen fantasztikus borvidéken van lehetőségem dolgozni. Szerintem világszínvonalú adottságokkal rendelkezik Eger, amit szeretnénk is a világba kiáltani. Nagyon inspiráló és egyben nagy felelősség is, hogy azon dolgozhatunk, hogy egyszer akár a világ legjobb borvidékei mellett említsék a mi borvidékünket.  

Hogyan definiáljátok az „egries” karaktert?

Eger számomra három dologról szól: hűvös klíma, vulkanikus talaj és házasított borok. Ezek mind azt eredményezik, hogy boraink rendkívül energikusak, izgalmas aromatikával, lendületes savakkal és komplexitással rendelkeznek. Szerintem nagyon vagány!

Hogyan viszonyultok a Bikavérhez – mit jelent nektek?

Sok borvidék csak áhítozik egy olyan közösségi márkára, amiben meg van minden, hogy világsiker legyen. Az Egri bikavér ilyen. Ott van benne a sztori, a legenda, ott van benne minden, ami a közel 1000 éves egri szőlő és borkultúra alatt az emberek megtapasztaltak, a mikroklímáink, a talajadottságaink, az egyedi fajtáink, egyszóval ez az esszenciája az Egri borvidéknek. Úgy érzem, hogy a Bikavér az egyetlen nagy lehetőségünk, amivel felkerülhetünk a világ bortérképére.

Hol tart most, szerintetek, borvidéki szinten a Bikavérről való gondolkodás? 

Egyelőre a lassú, akár megfontoltnak is nevezhető, hosszú távú építkezés folyamata zajlik. Hála Istennek úgy néz ki, hogy egyre többen veszik komolyan ezt a bort és egyre többen látják, hogy ez nem csak a múltja és jelene a borvidéknek, hanem a jövője is. Persze sok feladatunk van még, amíg olyan erős márkát tudunk építeni, ami megkérdőjelezhetetlen minőséget tud képviselni a világban, de közösséget építve, együtt gondolkozva, Isten áldásával sikerülhet.

Milyen saját vagy közösségi célotok, küldetésetek van a Bikavérrel kapcsolatban? 

Az az álmom, hogy olyan bor legyen az Egri Bikavér, aminek minden egyes palackja felismerhető, egyedi és magas minőséget közvetít. Szeretném, ha egyszer a világ legjobb borai mellett rangsorolnák, és ha valaki kap a poharába akár egy New York-i étteremben vakon egy vörösbort, ne csak az jusson eszébe, hogy ez a bor esetleg olyan burgundis, vagy piemonti, talán bordeauxi, hanem, hogy huhh ez olyan egries, olyan Egri Bikavéres! És legyen is abban New York-i pohárban egy Egri Bikavér!

Az idei évben különleges összecsengésként több díjat is egri borászok nyertek el – mit jelent ez nektek?

Minden hír, ami Egerről szól az nagy dolog, minden díj, amit egri borász kaphat hatalmas siker. Nemcsak az adott borásznak elismerése, hanem az egész borvidékünknek. Szívből örülök a kollégáim eredményeinek is, amik talán még inkább alátámasztják azt, hogy micsoda fantasztikus borvidéken dolgozhatunk. Reméljük, hogy minél többször hallat magáról az Egri borvidék és minél többször kerülnek reflektorfénybe az Egri Bikavérek és az Egri Csillagok.

TOVÁBB