MENU

Miért falazunk be bikavéreket az egri várba?

2022.10.04.
Tóth Adrienn

Az Egri Bikavér Napjával indul az idén ősszel először megrendezésre kerülő, a borvidék legfontosabb borát középpontba állító Egri Bikavér Ünnepi Napok rendezvénysorozat. Ebben az időszakban Egerben arra a történelmi fordulópontra szokás megemlékezni, amikor 1552-ben a törökök feladták az egri vár ostromát, és elhagyták Egert. Gál Tibor borászt a nyitónapon zajló eseményekről kérdeztük.

Onnan érdemes kiindulni, hogy az Egri borvidék három szimbólum köré épül. Az első és legfontosabb az egri bikavér, ami elidegeníthetetlen üzenet a borvidéktől: a múltunk, a jelenünk és a jövőnk.

A második az Eger városa és az egri vár alatt húzódó kazamata- és pincerendszer, amely több mint 500 éves, és 200 kilométeres terjedelmében őrzi az egri borok egyedi karakterét és kultúráját. Végül a harmadik, ami a világon csak a legkomolyabb borvidékekre jellemző: a borok hosszú érlelhetősége.

Az Egri Bikavér Napján mi ennek a hármas szimbolikus egységnek az üzenetét szeretnénk átadni azzal, hogy több száz palack egri bikavért falazunk be 30 évre a kazamatarendszerbe. Az a tény pedig, hogy ez az alagúthálózat Gárdonyi Géza sírja alatt található, és abban az évben tesszük mindezt, amikor épp Gárdonyi Géza halálának 100. évfordulójára emlékezik a város, újabb különleges jelentőséget ad az eseménynek.

Hiszen Gárdonyinak köszönhetjük legnagyobb részben az egri bikavér hírének megőrzését, így sokat jelent nekünk, egri borászoknak, hogy ő fog őrködni a palackok felett.

Hogyan zajlik majd mindez a gyakorlatban?

15:52-kor az egri várvédők puskalövései után ceremoniális keretek között borlovagavatást tartunk. Ezt követően az egri bortermelők és borlovagok levonulnak a kazamaták mélyére, és elhelyezik legjobb bikavéreiket egy erre a célra kialakított helyen, majd megtörténik a befalazás, amit végül egy közös koccintással ünnepelünk meg.

Fontos kiemelni, hogy nem kizárólag bikavéreket falazunk majd be, a bortermelők egy-egy kézzel írt üzenetet is elhelyeznek a palackok mellé, amely gyermekeiknek, unokáiknak szól majd, és így időkapszulaként is működik.

A befalazással az Egri Bikavér Napja nyitja meg az Egri Bikavér Ünnepi Napokat. Mit kell tudnunk erről a programsorozatról?

Az idei évtől tudatos, stratégiai koncepció mentén átszerveztük a borvidéki rendezvények felépítését. Innentől a négy évszakhoz hozzárendeljük a borvidék bizonyos kiemelt bortípusait, és ezek állnak az adott időszakban zajló közösségi programok középpontjában.

Ebben a formában 20 év után új struktúrában valósul meg a borvidék legfontosabb borának nevét viselő rendezvény. Formabontóak szeretnénk lenni, és szeretnénk kísérletezni a borvidéki, közösségi rendezvények műfajában, ezért a borfesztivál jellegű programok mellett idén ősszel egy modern ünnepségsorozatot indítunk el, ami több napon át több rendezvény keretében több helyszínen zajlik majd.

Ennek lesz része a befalazás, egy exkluzív gálavacsora, az Egri Bikavér Pincetúra a Szépasszony-völgyben, a világ első en primeur bikavér kóstolója, ahol a résztvevők bepillanthatnak a kulisszák mögé, és még megjelenésük előtt kóstolhatják a 2021-es évjárat bikavéreit.

Az eseménysorozat központi kóstolója az Egri Bikavér Nagykóstoló lesz, ahol a borászok a legjobb bikavéreiket kínálják a vendégeknek. A teljes programot az egri gasztronómia támogatja azzal, hogy az Egri Bikavér Napok időtartama alatt a helyi éttermek egri bikavér menüket állítanak össze, egri bikavér borvacsorákat szerveznek.

Miért ilyen fontos a helyi gazdák számára az egri bikavér?

Itt, Egerben régóta kerülgettük a forró kását. Ez a mostani időszak azért fontos, mert a borvidék elkötelezte magát az egri bikavér mellett. Ez a bortípus elidegeníthetetlen Egertől, és valódi esélyt kínál arra, hogy nemzetközi karriert fusson be.

Egyre több hazai és nemzetközi piaci sikert tudhatnak magukénak az egri borászatok a bikavéreikkel. Az elmúlt években például hihetetlen eredményeket értek el a St. Andrea és a Thummerer pincészetek bikavérei, ezek a szakmai elismerések pedig mindannyiunkat arra ösztönöznek, hogy még nagyobb lelkesedéssel, magabiztossággal álljunk ehhez a bortípushoz.

További cikkek

Stuart Pigott Egerben

2026.07.21.

Az Egri Bikavérben rejlő erő

Kevés nemzetközi borszakíró ismeri olyan jól Közép-Európa borait, mint Stuart Pigott. A brit származású, de ma már Németországban élő Stuart évekig a híres James Suckling csapatát erősítette. Két éve újra…

TOVÁBB

Bio borok az Egri Borvidéken

2026.07.02.

A minősítési folyamat 

Egyre több borfogyasztó keresi azokat a borokat, amelyek mögött tudatos, fenntartható gazdálkodás áll. A bio bor azonban nem csupán egy címke a palackon: megszületéséhez hosszú évek következetes munkájára és szigorú előírások betartására van szükség. A bio minősítés megszerzése több éves folyamat, amely során a termelők rendszeres ellenőrzéseken és mintavételeken esnek át. A tanúsítást akkreditált szervezetek végzik, melyek munkáját a NÉBIH felügyeli. Csak azok a borok viselhetik a bio minősítést, amelyek megfelelnek a szigorú termesztési és feldolgozási követelményeknek. 

A bio gazdálkodás legfontosabb jellemzője, hogy csak az ökológiai gazdálkodásban engedélyezett anyagokat és technológiákat használnak, tehát szintetikus növényvédő szerekkel, gyomirtókkal, és műtrágyával nem terhelik a tőkéket és a környezetet. A cél a talaj és a szőlő természetes egyensúlyának fenntartását. A pincében is a lehető legkíméletesebb beavatkozásra törekednek, hogy a bor minél tisztábban tükrözze a termőhely karakterét. Ez a szemlélet az élő környezet és az emberi egészség megóvásáról szól valamint arról, mit hagyunk a jövő generációjára.

A borfogyasztási trendek az új generációkkal változnak, növekvő igény mutatkozik a bio borokra. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa által készített reprezentatív felmérés szerint a Z és Y generáció számára a boválasztás meghatározó eleme a fenntarthatóság megjelenése a termelésben. 

Bio vagy natúr?

Gyakori, hogy a bio és natúr borokat egy lapon emlegetik. Fontos tudni, hogy bár a natúr bor alapelvárása, hogy bio szőlőből készüljön, mégsem ugyanaz a két elnevezés. A natúr bor minimális beavatkozással készül, mely során nem használnak természetes adalékot és nem szűrik, nem derítik a bort, emiatt az zavaros és íze jelentősen eltér a kereskedelmi forgalomból ismert borok zamatától. A bio bor esetén a borász jelen van, támogatja a folyamatot, melynek végeredményeképp egy tiszta, áttetsző ital kerül a palackba. A bio bor tehát nem egyenlő a natúr borral.

Hogy áll az Egri Borvidék a bio borokkal?

Az a jó hírünk, hogy az Egri borvidéken is vannak már olyan elkötelezett termelők, akik ezt az utat járják. A bio bor szerelmeseinek jó szívvel ajánljuk Bukolyi Marcell Organic Wines és a Böjt Borászat kiváló borait!

A Böjt Borászat 12 hektáron gazdálkodik Ostoros határában. 2016 óta műveli organikusan a szőlőit, a hivatalos bio minősítési folyamatot 2019-ben indították el. Öt év felügyelt és ellenőrzött gazdálkodás kellett ahhoz, hogy a hivatalos bio minősítést megszerezzék, így a 2024-es évjáratú boraik már viselhetik a bio jelzőt. Kínálatukban bio Egri Csillag és hamarosan debütáló bio Egri Bikavér is megtalálható, 2026-ban pedig első pezsgőjük is megjelent a piacon.

Bukolyi Marcell 2015-ben kezdte saját gazdaságát felépíteni, mára 14 hektáron termeli a saját maga által ültetett szőlőt a Nagy-Eged hegy lankáin. A kezdetektől fogva ökológiai gazdálkodást folytat. Úgy látja, a bio bor sok külföldi fogyasztónál alapelvárásként jelenik meg, és bízik benne, hogy hazánkban is egyre elterjedtebb lesz a vegyszermentes gazdálkodás. Talán épp ennek eredménye, hogy borait több mint 15 országba importálják, és évente összesen 30.000 palack bort értékesít itthon és külföldi piacokon egyaránt.

Mindkét pincészet boraival magasabb kategóriájú éttermekben és borbárokban lehet találkozni, de előzetes bejelentkezés alapján a birtokon is várják az érdeklődőket pincelátogatásra és borkóstolóra.

TOVÁBB

Szakmai csúcsra ért az Egri borvidék

2025.12.08.

Páratlan siker: 2025 minden nagy elismerését a bikavér és a csillag hazájának ítéltek

Újabb hatalmas szakmai elismerés érkezett az Egri borvidékre: Lamport Józsefet választották 2025-ben Az Év Bortermelőjévé. Ez a kiemelkedő siker azt jelenti, hogy…

TOVÁBB