Bukolyi Marcell, Organic Wines, Egri Borvidék | 2024
Bukolyi Marcival egy egri kávézóban beszélgettem, hisz célom volt kirobbantani a komfort zónájából és mivel szereti a finom kávét, így el tudtam csalogatni gyönyörű szép birtokáról.
Marci meghatározó alakja az Egri Borvidéknek, mégis keveset lehet őt látni. A fiatal generációt erősíti és bár bor termelésének nagy tömegét az Egri Csillag teszi ki – Borvidéki viszonylatban is – úgy látja, hogy a fehér házasítás még mindig kevésbé ismert széles körben. Szerinte az aki már hallott az Egri Csillagról, az is inkább az egyszerű szupermarketes reduktív Egri csillagokkal azonosítja. Ha Marcin múlik, akkor ez is szépen lassan változni fog.

E.B. | Hogy indult Nálad az Egri Csillag termelés?
B.M. | Én tudatosan Csillagot szerettem volna készíteni, pont ezért ültettem 8 szőlőfajtát, hogy lehessen Egri Bikavért és Egri Csillagot is tartani a birtokon belül. Megvan a minimum 4 fajta, úgy hogy a Kárpát-medencei fajtákon legyen a túlsúly. De nem csak az előírás miatt fókuszálok Kárpát-medenceire, hanem egyébként is azt gondolom hogy külföld számára ez az izgalmas innen Magyarországról. Belföldön el lehet adni nemzetközi fajták borait is, de szerintem az az autentikus, hogyha Hárslevelűből, Furmintból, Olaszrizlingből, Király Leánykából készítjük el.
E.B. | Van még más termelő is akinek van Furmint a Csillagjában?
B.M. | Nem tudok róla. Egyébként nagyon kevés Furmint van az Egri Borvidéken. Azt hiszem a második legnagyobb Furmint termelő vagyok a borvidéken, 1,26 hektárral.

E.B. | Elégedett is vagy azzal ahogy itt él és ahogy viselkedik a Furmint?
B.M. | Nyilván a tavalyi év növényvédelmi kihívásairól ne beszéljünk, az nem volt jó, de egyébként összegségében én szeretem a borát, nagyon jó cucc. De én most már a Hárslevelűre fókuszálok inkább, nekem az szebb, közelebb áll hozzám talán. A furmintot is szeretem de a Hárslevelűt még jobban. Furmintból fajtabor valószínűleg a jövőben nem fog készülni, nem érzem azt hogy annyira nagyon jó lenne, mint amennyire jó a hárslevelű. Egyszerre a kettő párhuzamosan meg fölösleges, nem is akarom külön kommunikálni, legyen egy ilyen prémium csúcssorszámozott kis tételem, és akkor az Hárslevelűből fog készülni.
E.B. | Eddig te miért nem állítottál ki borászként az Egri Csillag Weekenden?
B.M. | Én nem csak az Egri Csillag Weekenden nem voltam kint, hanem sehol sem. Valamiért én az ilyen rendezvényeket azzal azonosítom, hogy itt sok ember sokat iszik. Nem olyanok körülmények között, amelyek mondjuk lehetővé tennék azt, hogy megfelelőlen élvezzék, megítéljék a bort. Ez nem nagyképűség vagy ilyesmi, hanem egész egyszerűen úgy gondolom hogy a food truckból kiáramló kolbász szag mellett nem lehet úgy kóstolni egy terroirt, mint ahogyan azt megilletné. Bár tudom, hogy idén már igényes gasztro kiállítók lesznek és nagyobb hangsúlyt kap a minőségi borkóstolás, bor-étel párosítás.
Ettől függetlenül az Egri Csillag Futamon nagyon szívesen elindulok, mert szeretek és szoktam is futni, ahogy időm engedi. Bár elengedtem tavaly ősz óta picit, mert a szüret nagyon megviselt fizikailag, de lassan újra kell kezdeni.

E.B. | Mi a célod, mint borász?
B.M. | Szeretnék a legjobbak közé tartozni, nem akarok megfeszülni, de szeretnék nagyon jó lenni.
E.B. | És hol tartasz ebben a törekvésedben?
B.M. | Szakmai szempontból elégedett vagyok azzal az úttal ahol járunk. Szerintem nem rossz, nyilván van mit csiszolni, finom hangolni, tökéletesíteni, de azt hiszem jó út ahol mi járunk. Ha végig gondolom hol lehetne a technológián javítani, változtatni, fejleszteni, elég kevés olyan pont van, amin őszintén szólva komolyan változtatnék. Tehát vehetnénk egy jobb minőségű szivattyút, ami lehet hogy valamennyit javítana, de ezek már apróságok.

E.B. | Ha valaki szeretne kóstolni Nálad a szép új pincében és kóstolóteremben, akkor ők hogyan találnak meg Téged? Nem hirdeted sehol ezt a szolgáltatást.
B.M. | 5 éve áll ez az új épület és az első néhány évben még a noszvajiak sem tudták hogy az ott mi. De a Google map-en szerepel a lokáció, így azok akik kifejezetten hozzám szeretnének jönni, megtalálják a módját. Olyan is van, aki autóval elsuhan és látja, hogy Organic Wines és ő fogékony, az megáll és lekanyarodik az útról. De a többség az az aki már találkozott valahol a borunkkal, tetszett neki és amiatt keres meg. Azt gondolom 90%-ban olyanok jönnek, akik rám vagy kifejezetten a borainkra kíváncsiak.
E.B. | És azok akik jönnek hozzád, lehet tudni, hogy honnan érkeznek? Főleg fővárosiak, vagy külföldiek is?
B.M. | Fú, már nagyon sok népnek a szülöttje volt nálunk, orosztól japánig, tényleg sorolhatnám, nagyon sokféle náció volt már, de jellemzően elsősorban olyanok akik a budapesti gasztronómiában találkoznak a borunkkal.

E.B. | Hogy látod te most összességében az egri borvidéket 2024-ben?
B.M. | A borminőség mindenképpen fejlődött. Közösségi szempontból is kifejezetten jónak tartom Egert, ehhez szerintem én is kellettem, hogy változzak kicsit, a görcsösségből engedjek és nyissak úgymond az emberek felé. A fiatalokkal szinte mindenkivel jóban vagyok, de az idősebb generációval is. Gál Lajost például kifejezetten megkedveltem; a fehér borai nagyon jók, azokat nagyon tudom ajánlani. Tarnóczi Zolit is nagyon szeretem, de jóban vagyok Vámos Attilával is. A stílusuk nincs feltétlenül tökéletes összhangban az enyémmel, de ez csak stíluskérdés.
Kedves Borszerető Olvasó!
Szívből ajánlom Bukolyi Marcit, mert csupa olyan dologgal tud minket meglepni, amire egy nyitott borturista vágyik, még akár a húrok közé is csap, ha arra terelődik a beszélgetés.

További cikkek
Az Egri Vár Bora 2025
Az Egri Vár Bora 2025 pályázatot az Egri borvidék bortermelői számára hirdették meg, hogy az Egri vár látogatói megismerhessék a borvidék három kiemelkedő borát.
A pályázatra palackozott egri védett eredetű borokkal lehetett nevezni, amelyek megfelelnek a magyarországi termékelőírásoknak. A borkiválasztás célja, hogy Magyarország leglátogatottabb vidéki múzeumának vendégei az Egri várban is megvásárolhassák a borvidék legjobb borait.
Pályázat és bírálat
Idén nyolc pincészet összesen 19 tétellel nevezett, amelyek között 8 csillag, 7 bikavér és 4 rozé szerepelt.
A borokat vakbírálattal értékelték március 25-én, Tarsoly József egri hegybíró elnökletével. A zsűri a harmonikus ízvilágot helyezte előtérbe. A bikavérek főként 2018–2022 közötti évjáratokból származtak, míg a rozék és csillagok többsége 2024-ben került palackba.
Győztesek
A 100 pontos rendszer alapján kategóriánként egy győztest választottak:
- Egri Csillag kategória: Varsányi Pincészet – Egri Csillag Classicus 2024
- Egri Rozé kategória: Ostoros Családi Pincészet – Egri Rozé 2024
- Egri Bikavér kategória: Szuromi Családi Birtok – Egri Bikavér Superior 2021
Ezek a borok jogosultak viselni az „Az Egri Vár Bora 2025” címet, amelyet később az évszám megjelölésével továbbra is használhatnak.
Fotók: Egri vár


Ifj. Gál Tibor a Borászok Borásza díj várományosai között
A Borászok Borásza díj legszűkebb mezőnyébe kerülni hatalmas elismerés, a szakma ezzel a díjjal ismerheti el a munkát, amit Ifj. Gál Tibor és a Pincészet nap, mint nap elvégez.
A Borászok Borásza 50 fős jelöltlistáját február 28-án – a Borkonferencia keretein belül – hozták nyilvánosságra és azzal egyidőben, a Borászok Borásza Kóstoló Körön el is indították az elsőkörös szavazást.
A döntés joga az 50 jelölt kezében van, egy kétfordulós választási rendszerben ők választják ki maguk közül minden évben a Borászok Borászát.
Az Egri Borvidék szurkol Tibornak és izgatottan várjuk május 9-ét, amikor megismerhetjük a díjazottakat és a 19. Borászok Borászát.
További információk a versenyről ezen a linken keresztül érhetőek el:
borespiac.hu/2025/03/30/ok-oten-a-boraszok-borasza-dij-varomanyosai
XXIX. Egri Borvidéki Borverseny eredmények
A XXIX. Egri Borvidéki Borverseny hagyományteremtő szándékkal idén is az év elején 2025. február 27-én került megrendezésre az egri Hotel Villa Völgyben.
A színvonalas helyszínen igen komoly szakmai munkával 29 borászat 159 nevezett tétele került megmérettetésre az OIV által is elfogadott 100 pontos borbíráló rendszer alapján. Idén hat bizottság hat fővel kóstolta a borokat.
Az ítészek a 30%-os oklevél díjazás tekintetében:
- Nagy aranyéremből 3 db;
- Aranyéremből 33 db;
- Ezüstéremből 12 db minősítést osztottak ki.
A 30% ponthatáron idén pontegyenlőséggel több tétel is szerepel, így ezek a tételek is megkapják a megérdemelt oklevelet, így az ezüstéremből ennek megfelelően további 5 db kerül kioszásra.
A borversenyen az érmek kiosztása mellett a már jól ismert hét nevezhető kategória legjobbjai is kiválasztásra kerültek, melyeket a bizottsági elnökök szétlövéssel választottak ki.
XXIX. Egri Borvidéki Borverseny Kategóriagyőztes borok 2025:
I. Legjobb Fehér bor
Juhász Testvérek Pincészete – Juhász Olaszrizling – 2024
II. Legjobb Egri Csillag bor
Varsányi Pincészet – Egri Csillag superior – 2021
III. Legjobb Debrői Hárslevelű bor
Varga Pincészet Kft. – Debrői Hárslevelű késői szüret – 2019
IV. Legjobb Desszert bor
Hárs Pince – Gecse István – Hárslevelű 2022 „Mazsola” Késői – 2022
V. Legjobb Rozé bor
Varsányi Pincészet – Rosé cuvée – 2024
VI. Legjobb Vörös bor
Thummerer Pincészet – Egri Syrah Superior Válogatás – 2021
VII. Legjobb Egri Bikavér bor
Thummerer Pincészet – Egri Bikavér Superior – 2021
A szakmai nap egy szakmai vacsorával zárult a Gál Tibor Fúzióban, melyen a borversenyen résztvevő bírálók a borvidék szereplőivel együtt értékelhették a nap sikerességét.
A verseny hivatalos eredményhirdetésére és díjátadására az Egri Csillag Weekend megnyitóján kerül majd sor, ahol a borverseny hivatalos támogatói is díjazzák a sikeres borászatokat nagyértékű különdíjaikkal.
Fotók: TV Eger / facebook.com/tveger