MENU

Miért érdemes eljönni az Egri borvidékre?

2022.07.20.
Doros Judit

Borért, természetesen – válaszolhatjuk a címbeli kérdésre, ugyanakkor a barokk város mindezen túl megannyi látnivalót, programot, élményt is kínál, közkedveltek gyógyhatású és termálfürdői, és gasztronómiai örömökért sem kell innen máshová utaznunk.

Megszólítanak a barokk épületek

Vannak városok, ahol hosszas bolyongás után magunknak kell felfedeznünk egy-egy régi épületet, szobrot, szép műemléket, és vannak olyanok, ahol bármerre is indulunk el, lépten-nyomon csodákba botlunk. Eger ez utóbbiak közé tartozik.

Elég csak végigsétálni a Széchenyi utcán, a Dobó tér környékén vagy akár a belvároson túli tereken, parkokban, egymás után szólítanak meg bennünket a barokk épületek, míves cégérek, történelmi borpincék, hangulatos belső udvarok vagy akár az olyan fenséges műremekek, mint amilyen a bazilika, a minorita templom, nem is beszélve az egri várról.

„A kulturális és a vallási örökség gyöngyszemei már önmagukban is alkalmasak arra, hogy akár több napot is eltöltsünk a városban” – mondja Törőcsik Gábor, az Egri Városi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője. Szavai szerint az egri vár továbbra is a városba látogatók első számú célpontja, az interaktív kiállításoknak, megannyi látványosságnak köszönhetően pedig akár egy teljes napot is eltölthet itt a család.

Az egyházi gyűjtemények közül érdemes kiemelni az érseki palota nemrégiben felújított épületegyüttesét – benne az érseki pincerendszert, amely kiváló mikroklímával rendelkezik borok tárolására, s így az egyház számára bor formában befolyt adót, a dézsmát is itt tárolták korábban –, a bazilikát, a Líceumot, az ott található egyházmegyei könyvtárat vagy épp a Csillagvizsgáló és Tudományos Élményközpontot, ahol a legkisebbek is találnak maguknak izgalmas elfoglaltságot.

Közép-Európa legszebb faragott ikonosztázait lehet megnézni a történelmi verőszalai pincesorhoz közel eső Rác templomban, előzetes bejelentkezés után.

Eger az a város, ahol nem egy vagy két nagy fesztiválra, nyári színházi bemutatóra koncentrálnak, hanem szinte minden hétvégére igyekeznek programot kínálni, a magaskultúrától a szórakoztatáson át egészen az aktív turisztikai lehetőségekig.

Ezekről a programokról legjobb a www.visiteger.com honlapon tájékozódni, ott ugyanis naprakész információkat kaphatunk a rendezvényekről, beleértve a közkedvelt Végvári Vigasságokat, jazzkoncerteket, borfesztiválokat, Agria Nyári Játékokat vagy éppen az augusztusra tervezett Gárdonyi-napokat.

A Török Fürdőtől a Nagy-Eged hegyi tanösvényig

Eger nemcsak a kultúra, hanem a fürdők városa is, és méltán népszerű a Török Fürdő, amelynek első medencéje még a török hódoltság idejében épült, 1610 és 1617 között, majd a létesítményt az évszázadok során fokozatosan bővítették. A vidéki Magyarországon egyedüliként fennmaradt Török Fürdő radonos gyógyvize és az itteni fizioterápiás és balneoterápiás kezelések sokféle bajra jelentenek gyógyírt.

Másfajta időtöltést, ellazulást, kikapcsolódást ígér az Egri Termál- és Strandfürdő, ahol fedett és nyitott élménymedencék, dögönyözők, játszóterek fogadják a látogatókat egy öthektáros park közepén.

Ha valaki a nyaralása, kirándulása idején sem szeretné feladni szokásos úszóedzéseit, megteheti a Makovecz Imre által tervezett fedett uszodában vagy a nemrégiben modernizált nyitott Bárány István Sportuszodában, amely az ország első ötven méteres uszodája volt, jelenleg pedig egy nyolcpályás medencével üzemel.

S ha mindennap egy másik strandon szeretnénk élvezni a nyári örömöket, úgy is tökéletes választás Eger és térsége, hiszen harminc kilométeres körzeten belül ott a mezőkövesdi, a bogácsi, az egerszalóki, a demjéni, a bükkszéki fürdő, s csak egy kicsivel kell többet utazni, hogy a miskolctapolcai barlangfürdőig eljussunk.

Ha már kimozdulunk a városból, érdemes túráznunk is: a Nagy-Eged hegyi tanösvény nemcsak információkkal lát el az itteni élővilágról, de pompás látványt nyújtanak az egyedülálló mészkőtalajra ültetett szőlősorok, a hegy tetején lévő kilátóból pedig madártávlatból is megcsodálhatjuk a borvidék épített és természeti környezetét.

Erdők ajándékai, borral kísérve

Egy élményekkel teli nap után, vagy éppen azt pihenésképp délidőben megszakítva, másféle örömöket keresve érdemes elmerülni Eger „gasztrovilágában”.

Ez a város büszkélkedhet a fővároson túli kiváló vendéglátóhelyeket tömörítő „Stílusos Vidéki Éttermiség” hálózat egyik ikonikus tagjával, a Macok Bisztróval, amely néhány éve kiegészült a Pizza Brumbrum Világbéke pizzázóval, nemrégiben pedig egy food truckot is munkába állítottak, amely céges rendezvényekre, fesztiválokra, családi ünnepekre, esküvőkre házhoz viszi a Macok-élményt, tapaszokat, degusztációs menüt, gourmet fogásokat kínálva.

Az étlapot úgy tervezik meg, hogy a fogások mellé tudjanak a borvidéki palettáról ajánlani, a degusztációs menü pedig eleve tartalmaz borsort.

Macsinka János, az étterem séfje szerint Eger vendéglátásának egyik nagy előnye, hogy a régió bővelkedik olyan nyersanyagokban, mint a mátrai, bükki erdők vadjai vagy éppen a szilvásváradi pisztrángok, de mind jobban észrevétetik magukat a térség kisebb családi marha- és mangalicatenyésztői is.

Több helybeli és környékbeli sajtkészítővel is kapcsolatban állnak, miként igyekeznek helyi termelőktől beszerezni a mézet, a lekvárokat, a tésztákat.

A környékbeli falvakban számos kiskerttulajdonos már úgy ülteti tavasszal a palántákat, hogy tudja: a Macokban majd átveszik tőle az aznap leszedett friss zöldséget, gyümölcsöt, és részben e termékekre alapozva készül majd el a napi vagy a heti menü.

Érdekesség, hogy a séf máig maga főzi azt a málnasűrítményt, amely az étterem desszertjeit ízesíti: sokáig kereste a piacon az ízlésének leginkább megfelelőt, de miután nem talált ilyet, inkább kikísérletezte a sajátját.

Természetesen érdemes felkeresni Egerben más éttermeket, családias pizzériákat, bisztrókat is, hiszen minden helynek megvan a maga specialitása, a méltán népszerű legényfogó levestől a rántott békacombon, a borral készült ételeken és az egri gömbpalacsintán át egészen a Kis Dobó téri Senator-házban kínált Bagdad fagylaltkehelyig, ami sokáig a város ikonikus desszertje volt, s most a régi, hagyományos ízek éledtek vele újjá ismét.

Képek forrása: Eger Városi Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft., Eger Termál Kft.

További cikkek

Gál Tibor lett 2025-ben a Borászok Borásza

2025.05.13.

Ezzel az elismeréssel a Kárpát-medence legjobb borászait díjazzák, melynek egyedisége és hitelessége abban rejlik, hogy maguk a díjra jelölt borászok választják meg a legjobbat évről-évre.

A díjat idén 19. alkalommal adták át ünnepélyes gála keretében Budapesten, a New York Palotában, Sulyok Tamás köztársasági elnök fővédnöksége mellett. Gál Tibor a díjat Bárdos Saroltától, a tavalyi győztestől vehette át.

A díjátadón Rókusfalvy Pál, a nemzeti bormarketingért felelős kormánybiztos – egyben a díj alapítója – hangsúlyozta, hogy a bor elsősorban kultúrát, nem pedig alkoholt jelent, és a magyar bor túlélésének záloga a kulturált borfogyasztás népszerűsítése. Kiemelte a generációváltás fontosságát is, hiszen a fiatal borászok szerepe meghatározó a magyar borkultúra jövője szempontjából.

A Borászok Borásza díj odaítélésének menete is különleges: Magyarország 50 legjobb borászának listáját a korábbi évek győztesei állítják össze, majd ők két fordulóban, egymás közül választják ki a végső győztest.

Az idei döntőbe az alábbi öt borász került: Balassa István (Tokaj), Gál Tibor (Eger), Ipacs Szabó István (Villány), Maurer Oszkár (Délvidék), Szászi Endre (Badacsony).

Gál Tibor a díjjal együtt megkapja a 19. csillagot a Borászok Borásza Csillagok Sétányán, amely Budapest szívében, a Zrínyi utcában található.

A díjátadón további elismeréseket is kiosztottak:

  • Jövő Borásza ösztöndíj: Peszlen Tamás Sándor borászhallgató nyerte el, aki egymillió forintos ösztöndíjat kapott külföldi szakmai gyakorlatra.
  • Borászok Barátja díj: Kézdy Dániel borgyűjtő, borkereskedő, szakértő kapta, aki tevékenységével kiemelkedően segíti a magyar borászokat és a magyar bor ügyét.

Gál Tibor hisz a minőségben, az értékmegőrzésben és a megújulásban is. A Gál Tibor Pincészet Eger egyik meghatározó borászata, amely a hagyományok és a modern szemlélet ötvözésével évről évre kiemelkedő borokat készít. 

Tibor személyes története is példaértékű: 40 évesen, első alkalommal került a legjobb öt közé, és már most a legfiatalabb, aki elnyerte ezt a rangos, kicsit életműdíj jellegű elismerést. A díj számára is meglepetés volt, hiszen a szakma egyik legnagyobb presztízsű kitüntetését kapta meg.

Remek helyre került a díj, mi szívből gratulálunk neki és kívánunk még sok szakmai sikert, elismerést!

(Fotó: MTI/Purger Tamás)

TOVÁBB

Az Egri Vár Bora 2025

2025.04.02.

Az Egri Vár Bora 2025 pályázatot az Egri borvidék bortermelői számára hirdették meg, hogy az Egri vár látogatói megismerhessék a borvidék három kiemelkedő borát.

A pályázatra palackozott egri védett eredetű borokkal lehetett nevezni, amelyek megfelelnek a magyarországi termékelőírásoknak. A borkiválasztás célja, hogy Magyarország leglátogatottabb vidéki múzeumának vendégei az Egri várban is megvásárolhassák a borvidék legjobb borait.

Pályázat és bírálat

Idén nyolc pincészet összesen 19 tétellel nevezett, amelyek között 8 csillag, 7 bikavér és 4 rozé szerepelt.

A borokat vakbírálattal értékelték március 25-én, Tarsoly József egri hegybíró elnökletével. A zsűri a harmonikus ízvilágot helyezte előtérbe. A bikavérek főként 2018–2022 közötti évjáratokból származtak, míg a rozék és csillagok többsége 2024-ben került palackba.

Győztesek

A 100 pontos rendszer alapján kategóriánként egy győztest választottak:

  • Egri Csillag kategória: Varsányi Pincészet – Egri Csillag Classicus 2024
  • Egri Rozé kategória: Ostoros Családi Pincészet – Egri Rozé 2024
  • Egri Bikavér kategória: Szuromi Családi Birtok – Egri Bikavér Superior 2021

Ezek a borok jogosultak viselni az „Az Egri Vár Bora 2025” címet, amelyet később az évszám megjelölésével továbbra is használhatnak.

Fotók: Egri vár

TOVÁBB

Ifj. Gál Tibor a Borászok Borásza díj várományosai között

2025.04.02.

A Borászok Borásza díj legszűkebb mezőnyébe kerülni hatalmas elismerés, a szakma ezzel a díjjal ismerheti el a munkát, amit Ifj. Gál Tibor és a Pincészet nap, mint nap elvégez.

A Borászok Borásza 50 fős jelöltlistáját február 28-án – a Borkonferencia keretein belül – hozták nyilvánosságra és azzal egyidőben, a Borászok Borásza Kóstoló Körön el is indították az elsőkörös szavazást.

A döntés joga az 50 jelölt kezében van, egy kétfordulós választási rendszerben ők választják ki maguk közül minden évben a Borászok Borászát.

Az Egri Borvidék szurkol Tibornak és izgatottan várjuk május 9-ét, amikor megismerhetjük a díjazottakat és a 19. Borászok Borászát.

További információk a versenyről ezen a linken keresztül érhetőek el:

borespiac.hu/2025/03/30/ok-oten-a-boraszok-borasza-dij-varomanyosai

TOVÁBB