Legfontosabb borunk, az egri bikavér

Az Egri borvidék bemutatkozásának második mesterkurzusa szintén telt ház előtt zajlott a Société Budapest földszinti termében, egy saroknyira a Bazilikától. Fiáth Attila a tőle megszokott lendületes és közvetlen stílusával köszöntötte a szakma képviselőit, az újságírókat, a sommelier-ket és a borkereskedőket.

A borvidék üzenete

A mesterkurzust – a már megszokott formában – három fő tartotta, a már említett Fiáth Attila mellett Hegyi Ádám és Gál Tibor alkották a triumvirátust. Kezdésnek rögtön felmerült a kérdés, hogy mi az üzenete a borvidéknek, és leginkább az, hogy mit üzen az egri bikavér a fogyasztóknak.

Gál Tibor az ismert anekdotával válaszolt, miszerint ha valaki nem tudja egy percben elmondani a vállalkozása történetét, akkor bele se kezdjen. Vagyis ebből kiindulva ha az a kérdés, hogy mi a borvidék üzenete, akkor egyértelműen a bikavér. Az egri bikavér maga Eger; nem az a kérdés, hogy milyen fajtákból épül fel, mennyit volt hordóban, északiasak-e a tanninok és déliek-e a savak, hanem az, hogy egyáltalán van! Ez a zászlóshajó, az üzenet, a lényeg. Ez Eger!

Érdekes volt látni, hogy bár a részt vevő borászok nem voltak ott az első mesterkurzuson, mennyire összecsengett a véleményük az ott elhangzottakkal.

Az önazonosság alapja: az identitás

Hegyi Ádám vette át a szót, és kiemelte, hogy a borvidék fejlődése töretlen. Tíz év alatt szerencsére eljutottak oda, hogy nem másokhoz hasonlítgatják magukat, hanem önmagukhoz. Az önazonosság alapja pedig az identitás: az, hogy tudják, kik ők, tudják, mit csinálnak és miért, és azt is, hogy hová akarnak együtt eljutni. Természetesen a hallgatóságban felmerültek a régmúlt negatív sztereotípiái, de Gál Tibor villámgyorsan helyretette a dolgokat.

„A fiatalok már nem akarnak úgy öltözni, mint a nagyapjuk. Nem hagyományőrző bikavért akarnak készíteni, hanem modern bikavért. A bikavér imidzse bár „örökölt sors“, de a negyvenévesnél fiatalabbak már egyáltalán nem találkoztak a régi „rossz“ bikavérekkel, ergo nekik nem kell elmagyarázni semmit. Az egri bikavér egy jó márka, és szerencsére tényleg egyre jobban cseng a neve mindenhol!“

Mindkét borász fontosnak tartotta, hogy elmagyarázza, miért szűnt meg az Eger-Szekszárd Bikavér Párbaj. Nincs semmi összeesküvés a háttérben, egyszerűen csak arra jöttek rá, hogy a borvidék identitásának alapját adó egri bikavért nem szerencsés összehasonlítani semmi mással.

Értelemszerűen a melegebb, mediterrán hangulatú szekszárdi borok nem is nagyon hasonlíthatóak össze a hűvösebb egri karakterrel, így félrevezették az összehasonlításban a fogyasztókat. Mostantól inkább arra koncentrálnak az egri borászok, hogy minél jobban meg tudják fogalmazni az egri bikavér karakterét, és nem valamivel szemben, hanem önmagában.

Az önmeghatározás

Ennek megfelelően a hangsúly áttevődött az önmeghatározásra, ez pedig egyértelműen előrevetíti a fajták megválasztásának a kérdéskörét. Ha az egri bikavér stílusát meghatározzák, és ez az üzenet a fogyasztókhoz is eljut a különböző kommunikációs csatornákon, akkor el kell gondolkodni, hogy a húsz év múlva beálló klimatikus viszonyok között milyen fajtákkal kell majd elérni ugyanezt a stílust!

Ráadásul a szőlészet nem sprint, hanem inkább maraton, azokat a fajtákat már most el kell telepíteni, amik húsz év múlva az egri bikavér gerincét adják majd. Ehhez viszont elengedhetetlen, hogy a borvidék felmérje a fogyasztók igényeit is!

A beszélgetés ezen szakaszában kisebb vita alakult ki a résztvevők és a hallgatóság között is. Abban mindenki egyetértett, hogy a klímaváltozás alapvetően jót tesz a borvidéknek, és abban is, hogy a globális trendek a gyümölcsös, könnyen fogyasztható vörösborok irányába mutatnak.

De ezen a ponton Gál Tibor kiemelte, hogy bár az alap kategóriában akár az évjárat feltüntetését is elhagyná tíz éven belül, ezzel szemben a superior és a grand superior kategóriákban igenis nevelni kell a fogyasztót, nem csak kiszolgálni. Fiáth Attila szerint viszont nem a termék, hanem a fogyasztó az elsődleges.

A konszenzust végül abban találták meg, hogy a világtrendeket figyelve igenis el lehet juttatni a borkedvelőkhöz az egri bikavért, de lehet, hogy olyan áron, ami még öt éve is elképzelhetetlennek tűnt.

Még a közeli múltban is nyaranta jelentősen visszaesett a vörösbor fogyasztása, vagyis főleg ősztől tavaszig volt „szezonja“ a bikavérnek, de amióta New Yorkban „feltalálták” a jégbe hűtött vörösbort, és ez a trend begyűrűzött Európába, azóta csak fel kell ülni erre a vonatra, és öt fokkal hidegebben kell tölteni a bort a pohárba a teraszokon.

Gál Tibor szerint egyrészt ez a dolog működik, ez a személyes tapasztalata is a Fúzióban, másrészt egy kicsit szarkasztikusan megjegyezte, hogy ha 3400 hektár kék szőlő van egy borvidéken, amiből ezer hektárról rögtön rozé készül, akkor végül is 2400 hektár termését kell vörösborként értékesíteni. Innentől őt magát idézném: „Ha ennyit sem tudunk eladni, akkor abba kell hagyni ezt a szakmát!“

A borturizmus fontossága

A beszélgetés végén a borturizmus fontosságáról folyt a szó, és bár senki sem vitatta ennek a szerepét, a borászok egyetértettek abban, hogy ennyi dologra már nincsen idejük. Pedig a fogyasztót a legjobban személyesen lehet meggyőzni, úgy alakul ki az igazi kötődése és a hűsége a márka iránt.

A végszót a borakadémikus Fiáth Attila mondta ki:

„A világon rohadt sok jó bor van! Ez a sok jó bor ott lesz a nagykereskedelmi láncokban. Aki ebben nem akar részt venni, az vagy csinál egy ikonikus bort, vagy saját borturizmust. Ezt nagyon komolyan mondom!“