MENU

Kóstolj sajtot a borok mellé az idei VINO-n!

2022.06.10.
Tóth Adrienn

A VINO továbbra is a borokat állítja a középpontba, a nyár eleji egri borfesztivál így ideális terepet kínál arra, hogy megkeresd kedvenc egri borodat az idei nyárra. Emellett egy másik gasztrokalandra is hívnak a szervezők. Ha bor mellé keresünk ételt, az egyik leggyakrabban felmerülő párosnak a sajtok számítanak, június 15–19. között a Dobó téren pedig többek között az Agria Sajtmanufaktúra kínál majd kóstolót a vendégeknek. Erről kérdeztük a sajtmestert, Fejes Jánost.

Mióta működik az Agria Sajtmanufaktúra?

2008-ban gyakorlatilag a nulláról indultunk el. Ezt megelőzően a vendéglátásban dolgoztam Nyugat-Európában 18 éven át, tulajdonképpen ez idő alatt kedveltem meg a sajtokat. Így bár miután hazajöttem, átmenetileg még maradtam a korábbi szakmámban, de mikor úgy alakult, hogy elbúcsúzom tőle, a sajtok felé fordultam. A megoldást akkor a kényszer szülte, de ma visszatekintve hálás vagyok érte.

A sajt persze nem csak azért jött, mert kedveltem. Fontos szerepe volt annak, hogy a családunk generációk óta tejtermeléssel foglalkozott. Amikor azonban bekapcsolódtam, még nem tudtunk sajtot készíteni. Az első lépést az jelentette, hogy beszereztünk minden szakirodalmat, amihez hozzáférésünk volt, majd elindultunk ezen az úton.

Nem volt egyszerű időszak, hiszen Magyarországon a tejipari képzés a mai napig gyerekcipőben jár. Ezért is alakult úgy, hogy előbb tanultam meg sajtot készíteni, és csak ezt követően iratkoztam be iskolába, hogy papírom is legyen róla. Ma már széles repertoárt készítünk a friss sajtoktól egészen az éves érlelésű sajtokig. Termékeinket a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Magyar Kézműves Remek díjjal jutalmazta.

Ha egy egri borfesztiválról van szó, az újdonságnak tekinthető Szépasszonyvölgyi Pincesajtra rögtön felfigyel az ember. Mit kell róla tudnunk?

Szeretnénk olyan sajtokat készíteni, amely minden szállal Egerhez kapcsolódnak. Az egyik ilyen sajtunk a Szépasszonyvölgyi Pincesajt is, ami egy parmezán típusú sajt, de még kísérleti stádiumban van. A Szépasszony-völgy háromszintű érseki pincerendszerének legalsó szintjén található a pincénk, ahol a sajtok érlelődnek.

Az érlelés időszaka pedig ennél a sajttípusnál kulcsfontosságú, csak hosszú hónapok elteltével ismerhetjük meg, milyen titkot rejt a pince mélye, hiszen a sajtok akkorra érik el azt az érettségi szintet, amikor már érdemes őket megbontani. Célunk, hogy ezt a pincét méltóvá tegyük arra, hogy Eger város sajtpincéje lehessen, és aki a városunkba látogat, biztos, hogy kíváncsi legyen rá.

Mi az, amit semmiképp sem szabad kihagyni a kínálatotokból?

A büszkeségünk az Egri Várkapitány Sajt, ami kétszer nyert aranyérmet az országos sajtversenyen, emiatt találtuk méltónak arra, hogy várvédő hősünk nevét viselje. Ez egy 1 évig érlelt comté típusú sajt. Úgy is szokták nevezni: a hegyi sajtok királya.

Készítését Lionel Guérintől, egy francia, comtékra specializálódott sajtmestertől tanultam, aki megtisztelt minket azzal, hogy eljött Magyarországra, és átadta nekünk a tudását. A sajt 250 liter tejből készül, és 1 évig gondosan érleljük az egri tufahegybe vájt pincénkben. A kérge szürkésbarna, a sajt tésztája sárgás krémszínű, szilárd, de rugalmas állományú. Íze egyedülálló, harmonikus, édeskés, diós jegyekkel rendelkezik.

Milyen sajtokkal készültök az idei VINO-ra?

A kóstolóünnepen a manufaktúránk teljes kínálatát megjelenítjük. A különböző fűszerezésű, friss gomolyáktól a többféle ízben és formában készülő parenyica sajtokon át egészen az érlelt sajtokig minden ott lesz. Fontosnak tartom azt, hogy az enyhébb ízek kedvelőinek is tudunk majd érlelt sajtokkal szolgálni, például az Agria Trappistával vagy a Gyógyfüves hegyi sajtunkkal.

Az ínyenc sajtkedvelők számára ajánljuk az Egri Várvédő csemegét, ami egy rúzsos típusú, így sokaknak már túl markáns, és az Egri Deres Camembert-t, ami egy faszénágyon érlelt nemes penészes lágy sajt. A lista legfelső fokán természetesen az Egri Várkapitány sajt áll.

Borfesztiválról beszélünk, így elkerülhetetlen a kérdés: melyek személyesen a kedvenc boraid?

Szívesen kóstolok borokat, és mindig keresem az igazán különleges tételeket. A kedvenc fehérborom a rizling, a kedvenc vörösem pedig a cabernet sauvignon. Érdeklődve várom a kóstolóünnepet, biztosan az idén is rendkívül színes lesz a kínálat, minden vendég örömére. Ami biztos: megkülönböztetett figyelemmel keresem majd a kadarkákat a VINO-n.

Van személyes tipped bor és sajt párosítására?

Szerintem a legfontosabb kiindulópont, hogy a bor és a sajt intenzitása hasonló legyen. Egy nagyon erős ízű, érett sajthoz érdemes egy hasonlóan intenzív bort választani. A gomolyákhoz pedig könnyed fehérborokat ajánlunk, például a borvidék egyik jellegzetességét, az egri csillagot.

Az Agria Trappista és a Gyógyfüves hegyisajtunk ideális kísérői a közepesen testes ásványos borok, amelyek készülhetnek olaszrizlingből, furmintból, de lehetnek könnyebb vörösborok is. A Várvédő csemege sajthoz és az Egri Deres camembert-hez a rozék, könnyű vörösborok illenek, többek között pinot noirból, kadarkából. A dús, testesebb borok és a magasabb alkohollal bíró tételek a legkeményebb sajtokat kívánják, az élmény pedig páratlan. Tehát ilyen borokat keressünk az Egri Várkapitány sajt mellé, például egy bikavért.

Ha túl sokféle bort vásároltunk, válasszunk félkemény, tehéntejből készült sajtokat, mert ezek legtöbb esetben ugyanolyan jól illenek a testes vörösekhez, mint az ízletes fehérborokhoz. Nincs kőbe vésve, de általánosságban elmondható, hogy az ugyanabból a mikroklímából, azonos tradíciókat követő termelőktől származó termékek nagyon jól kiegészítik egymást, így nagyot nem tévedhetünk, ha ezt a tanácsot követjük.

További cikkek

Szakmai csúcsra ért az Egri borvidék

2025.12.08.

Páratlan siker: 2025 minden nagy elismerését a bikavér és a csillag hazájának ítéltek

Újabb hatalmas szakmai elismerés érkezett az Egri borvidékre: Lamport Józsefet választották 2025-ben Az Év Bortermelőjévé. Ez a kiemelkedő siker azt jelenti, hogy…

TOVÁBB

Az Egri Borvidék büszkesége: Lamport József nyerte el az Év Bortermelője címet

2025.12.05.

Ismét rangos elismerés érte a borvidékünket: a Magyar Bor Akadémia „Minden idők legjobbjai – Év Bortermelője 2025” díj nyertese Lamport József, a Thummerer Pincészet főborásza!

A díj nemcsak a szakember egyéni teljesítményének szól, hanem az egész Egri Borvidék minőség iránti elkötelezettségét is fémjelzi.

Életút a szőlőtőkék között

Lamport József neve mára összeforrt a Noszvajon található Thummerer Pincészettel, ahol 2004 óta irányítja főborászként a szakmai munkát. A bor iránti szenvedélye azonban sokkal régebbre nyúlik vissza: édesanyja példáját követve már gyermekkorában eldőlt, hogy a szőlő és a bor világa lesz az ő útja.

A Kertészeti Egyetem elvégzése után a Törley pezsgőpincészetnél szerzett tapasztalatokat, ahol az ország különböző tájairól származó vörösborokkal dolgozhatott. Ez a széleskörű rálátás alapozta meg azt a szakmai magabiztosságot, amellyel később az egri terroirban rejlő lehetőségeket kezdte kibontani.

A minőség filozófiája: Bikavér és Csillag

Az Egri Bikavér Lovagrend tagjaként Lamport József hitvallása a szigorú fegyelem és a terméskorlátozás köré épül. Úgy véli, a régi és a mai Bikavérek közötti minőségi ugrás kulcsa – hasonlóan más nagy vörösborokhoz – a technológiai fegyelemben és a tökéletesen érett, válogatott alapanyagban rejlik.

Munkássága azonban nemcsak a vörösborokra korlátozódik. Aktív szerepet vállalt az Egri Bikavér méltó fehér párjának, az Egri Csillagnak a megalkotásában is, ezzel beírva nevét a borvidék modern kori történelmébe. Szakértelme és elhivatottsága az elmúlt két évtizedben számos hazai és nemzetközi elismeréshez segítette a Thummerer Pincészetet.

Illusztris társaságban

Az Év Bortermelője címért folyó versenyben idén is rendkívül erős mezőny gyűlt össze. Lamport József mellett a díj további várományosai voltak:

  • Gere Zsolt (Villányi borvidék)
  • Ipacs Szabó István (Villányi borvidék)
  • Szentpétery Attila (Kunsági borvidék)
  • Vesztergombi Csaba (Szekszárdi borvidék)

Mindannyian a magyar borászat meghatározó alakjai, akik saját borvidékükön a hagyományok őrzése mellett a folyamatos megújulást képviselik.

A Magyar Bor Akadémia döntése alapján a végső győztes kilétére december 5-én, egy sajtótájékoztató keretein belül került sor.

Az Egri Borvidék közössége egy emberként szurkolt Lamport Józsefnek, akinek már a jelölése is bizonyította: Eger ott van Európa és Magyarország bortérképének legkiemelkedőbb pontjai között.

Gratulálunk az elismeréshez!

TOVÁBB

Fiatal egri borász, aki a Bikavér jövőjét írhatja: Gál Tibor – Borászok Borásza 2025

2025.10.21.

„Én azért dolgozom, hogy a Bikavér legyen a legértékesebb egri bor, nyugodt megélhetést és presztízst adjon a termelőinek a bor világában.”

Gál Tibor – Borászok Borásza 2025

 Mit jelent neked az, hogy az Egri Borvidéken dolgozhatsz?

Számtalan borvidéken volt lehetőségem dolgozni és tanulni az elmúlt években, de a szívem mindig hazahúzott. Ez egy megmagyarázhatatlan kapcsolat, tudod, hogy hol vagy otthon, hol érzed magad jól, hol vagy kiegyensúlyozott. Nekem ezt csak Eger adja meg. A családunk itt eresztett gyökeret, és szeretnék annyit adni ennek a vidéknek, hogy a gyermekeim ugyanezt érezhessék, amit én.

Hogyan definiálod az „egries” karaktert?

Az egri bor kétséget kizáróan egyedi. A jellemzően tufás talajnak köszönhetően minerális és ásványos, a hűvösebb klíma és a föld alatti pincelabirintusok miatt pedig úgy gyümölcsösek és vibrálóak, hogy közben koncentráltak, gazdagok és hihetetlenül elegánsak.

Hogyan viszonyultok a Bikavérhez – mit jelent nektek?

A Bikavér számomra az egyetlen igaz egri bor. Ez az a kifejeződés, ami egy személyben képes közvetíteni a borvidék különleges termőterületeit, a város kulturális sokszínűségét, turisztikai izgalmait és történelmi – irodalmi varázsvilágát. Ha egy szóban kellene leírni, mindazt, amiről a borvidék szól, akkor az a szó a Bikavér lenne.

Hol tart most, szerintetek, borvidéki szinten a Bikavérről való gondolkodás? 

A Bikavérről gondolkodás rendkívül bátor dolog ma Egerben. A jelenlegi közízlés és divatok sok mindenkit elijesztenek ettől a markától, csak a legelkötelezettebbek vállalják ezt a különleges küldetést! A Bikavér nem csak egy bor. Ez A Bor. A sikeréhez nagyobb önfeláldozásra lenne szükség. 

Milyen saját vagy közösségi célotok, küldetésetek van a Bikavérrel kapcsolatban? 

Én azért dolgozom, hogy a Bikavér legyen a legértékesebb egri bor, adjon nyugodt megélhetést és presztízst a termelőinek a bor világában. 

Az idei évben különleges összecsengésként több díjat is egri borászok nyertek el – mit jelent ez nektek?

Hogy jó úton haladunk. Ezt mi eddig is éreztük, de a nehezebb órákban mindig jól jön egy kis megerősítés. Ettől természetesen nem bízhatjuk el magunkat, de fontos és értékes ez a visszacsatolás a szakmától.

TOVÁBB