MENU

Ilyen volt az idei Egri Bikavér Ünnep

2021.09.17.

Ha külső körülmények, mint például tavaly és idén a járványhelyzet, nem szólnak közbe, ismét Szent Donát napjához igazodik jövőre az egri borünnep. Az idei fesztiválhoz ugyan nem volt mindig kegyes az időjárás, ennek ellenére a látogatók száma meghaladta az előzetes várakozásokat.

„A kényszerű időpontmódosítás és a kissé kedvezőtlen időjárás láttán volt rá esély, hogy a korábbiakhoz képest visszaesik a XXV. Egri Bikavér Ünnep látogatószáma, de szerencsére az egri bor kedvelőit nem tántorította el semmi, mindössze nagyjából 20 százalékkal jöhettek kevesebben idén, mint 2019-ben, amikor még nem volt velünk a vírus, illetve amikor nem három-, hanem négynapos volt a borünnep”

– értékelte az idei borgasztronómiai eseményt Tarsoly József főszervező.

A hegybíró megköszönte a szőlészek és borászok, az éttermek közreműködését és mindazokét, akik segítették az idei rendezvényt. Kiemelt szerepük volt a támogatóknak, így egyebek közt Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának, a HRT Speditionnek és az Egri borvidéknek.

A borvidék szereplőinek összefogása is volt az idei Egri Bikavér Ünnep, hiszen rekordközeli volt a kiállító borászatok száma, hozzájuk kimagasló minőségű éttermek és a velük dolgozó chefek csatlakoztak. Az idei kínálatot is látva a következő évtől ismét folytatódik, hogy nem csupán a legjobb Egri Bikavéreket, hanem a hozzájuk készült ételkölteményeket is díjazzák majd a borünnepen – hangsúlyozta Tarsoly József.

A XXV. Egri Bikavér Ünnepen kiosztott szakmai díjak közül Nagy Balázs kapta az év Egri Szőlőtermelője, míg Patai István az év Egri Bortermelője díjat. A borünnep legjobb Egri Bikavére classicus kategóriában a Stumpf Pincészet 2016-os, superiorban pedig a Kőporos Borászat 2015-ös nedűje lett.

Az Egri Borvidék Hegyközségi Tanácsa díszoklevelet adott át Bíró Attila egri szőlő- és bortermelőnek, a Magyar Női Vizilabda válogatott edzőjének az olimpián elért siker elismeréseként, aki személyesen nem tudott jelen lenni, de az oklevelet az idei Egri Bikavér Ünnepet megnyitó Nagy István agrárminisztertől megkapta. Négy új borlovagot is avattak a XXV. Egri Bikavér Ünnepen, gratulálunk Balázs Andrásnak, Darvas Rolandnak, Lamport Józsefnek és Viniczai Sándornak.

A hegybíró külön kiemelte, hogy az idei borünnepen a kulturális kínálat is színesebb volt, ezt a vonalat szeretnék erősíteni a továbbiakban is. Tarsoly József kiemelte: Az egri bikavér – Egy legendás bor története c. könyv ősbemutatója, a Balassi Borseregszemle és a Dobó István Vármúzeum Egri BORkóstoló – a szőlőművelés öröksége című, szőlő-bor témájú virtuális kiállítása is üde színfoltja volt a zenei rendezvények előtti óráknak. „Nagy köszönet a Jármű Örökségeinket Őrző Egyesületnek is, mivel olyan csodákat hoztak ki, amelyek az eddigi éveket is felülmúlták és a szombati felvonulás is pazar volt, amely során a Heves Megyei Rendőr-Főkapitányság és a Polgárőrség segítsége elengedhetetlen volt” – tette hozzá a főszervező.

A következő évben is folytatódik majd az Egri Csillag Színpad szervezőinek kezdeményezése, miszerint a Zenepavilonnál csak egri vagy egri kötődésű zenekarok lépnek fel, a nagyszínpados produkciókhoz pedig továbbra is igyekszünk országosan ismert zenei előadókat szervezni, bár ez minden évben inkább a rendelkezésre álló pénzügyi keret függvénye.

„Ugyan most egy nagyot pihenünk, de hamarosan elkezdjük a felkészülést a következő évi eseményre. Ha nem lesznek a járványhelyzet vagy bármi más miatt különleges rendelkezések, akkor ismét négynapos lesz az Egri Borok Ünnepe, amelyet újra Szent Donát, a szőlő- és bortermelők védőszentjének napjához igazodva, 2022. július 7-e és 10-e között rendezünk meg az egri Érsekkertben”

– jelentette be Tarsoly József.

További cikkek

Stuart Pigott Egerben

2026.07.21.

Az Egri Bikavérben rejlő erő

Kevés nemzetközi borszakíró ismeri olyan jól Közép-Európa borait, mint Stuart Pigott. A brit származású, de ma már Németországban élő Stuart évekig a híres James Suckling csapatát erősítette. Két éve újra…

TOVÁBB

Bio borok az Egri Borvidéken

2026.07.02.

A minősítési folyamat 

Egyre több borfogyasztó keresi azokat a borokat, amelyek mögött tudatos, fenntartható gazdálkodás áll. A bio bor azonban nem csupán egy címke a palackon: megszületéséhez hosszú évek következetes munkájára és szigorú előírások betartására van szükség. A bio minősítés megszerzése több éves folyamat, amely során a termelők rendszeres ellenőrzéseken és mintavételeken esnek át. A tanúsítást akkreditált szervezetek végzik, melyek munkáját a NÉBIH felügyeli. Csak azok a borok viselhetik a bio minősítést, amelyek megfelelnek a szigorú termesztési és feldolgozási követelményeknek. 

A bio gazdálkodás legfontosabb jellemzője, hogy csak az ökológiai gazdálkodásban engedélyezett anyagokat és technológiákat használnak, tehát szintetikus növényvédő szerekkel, gyomirtókkal, és műtrágyával nem terhelik a tőkéket és a környezetet. A cél a talaj és a szőlő természetes egyensúlyának fenntartását. A pincében is a lehető legkíméletesebb beavatkozásra törekednek, hogy a bor minél tisztábban tükrözze a termőhely karakterét. Ez a szemlélet az élő környezet és az emberi egészség megóvásáról szól valamint arról, mit hagyunk a jövő generációjára.

A borfogyasztási trendek az új generációkkal változnak, növekvő igény mutatkozik a bio borokra. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa által készített reprezentatív felmérés szerint a Z és Y generáció számára a boválasztás meghatározó eleme a fenntarthatóság megjelenése a termelésben. 

Bio vagy natúr?

Gyakori, hogy a bio és natúr borokat egy lapon emlegetik. Fontos tudni, hogy bár a natúr bor alapelvárása, hogy bio szőlőből készüljön, mégsem ugyanaz a két elnevezés. A natúr bor minimális beavatkozással készül, mely során nem használnak természetes adalékot és nem szűrik, nem derítik a bort, emiatt az zavaros és íze jelentősen eltér a kereskedelmi forgalomból ismert borok zamatától. A bio bor esetén a borász jelen van, támogatja a folyamatot, melynek végeredményeképp egy tiszta, áttetsző ital kerül a palackba. A bio bor tehát nem egyenlő a natúr borral.

Hogy áll az Egri Borvidék a bio borokkal?

Az a jó hírünk, hogy az Egri borvidéken is vannak már olyan elkötelezett termelők, akik ezt az utat járják. A bio bor szerelmeseinek jó szívvel ajánljuk Bukolyi Marcell Organic Wines és a Böjt Borászat kiváló borait!

A Böjt Borászat 12 hektáron gazdálkodik Ostoros határában. 2016 óta műveli organikusan a szőlőit, a hivatalos bio minősítési folyamatot 2019-ben indították el. Öt év felügyelt és ellenőrzött gazdálkodás kellett ahhoz, hogy a hivatalos bio minősítést megszerezzék, így a 2024-es évjáratú boraik már viselhetik a bio jelzőt. Kínálatukban bio Egri Csillag és hamarosan debütáló bio Egri Bikavér is megtalálható, 2026-ban pedig első pezsgőjük is megjelent a piacon.

Bukolyi Marcell 2015-ben kezdte saját gazdaságát felépíteni, mára 14 hektáron termeli a saját maga által ültetett szőlőt a Nagy-Eged hegy lankáin. A kezdetektől fogva ökológiai gazdálkodást folytat. Úgy látja, a bio bor sok külföldi fogyasztónál alapelvárásként jelenik meg, és bízik benne, hogy hazánkban is egyre elterjedtebb lesz a vegyszermentes gazdálkodás. Talán épp ennek eredménye, hogy borait több mint 15 országba importálják, és évente összesen 30.000 palack bort értékesít itthon és külföldi piacokon egyaránt.

Mindkét pincészet boraival magasabb kategóriájú éttermekben és borbárokban lehet találkozni, de előzetes bejelentkezés alapján a birtokon is várják az érdeklődőket pincelátogatásra és borkóstolóra.

TOVÁBB

Szakmai csúcsra ért az Egri borvidék

2025.12.08.

Páratlan siker: 2025 minden nagy elismerését a bikavér és a csillag hazájának ítéltek

Újabb hatalmas szakmai elismerés érkezett az Egri borvidékre: Lamport Józsefet választották 2025-ben Az Év Bortermelőjévé. Ez a kiemelkedő siker azt jelenti, hogy…

TOVÁBB