MENU

Idén új helyszínt kap az Egri Borszalon

2023.12.11.
Tóth Adrienn

A több mint két évtizedes hagyomány folytatásaként december 29-én idén is összegyűlnek az egri borok rajongói az Egri Borszalon rendezvényén. 2023-ban visszatér az elmúlt évek legnépszerűbb tematikája, a szervezők az 1920-as évek hangulatából inspirálódnak, és ezt várják a jelmezbe bújó vendégektől is. A jegyvásárlás elindult, az aktualitásokról Gál Tibort kérdeztük.

Idén újra közreműködsz a Borszalon szervezésében. Mire számítsanak, akik idén jegyet váltanak a programra?

Néhány év kihagyás után idén újra aktívan részt veszek ennek a különleges év végi programnak a szervezésében. A borvidék fontos küldetése, hogy minden évszakban valamilyen varázslatos boros programmal színesítse a város amúgy sem unalmas életét. A Borszalon évek óta különleges évzáró esemény. Kicsit előszilveszter, kicsit közéleti találka, kicsit bormustra. Erre mindenki nagyon készül, mintha az első bálja lenne. A legszebb ruhákat és fejdíszeket öltik fel a lányok, a fiúk elegánsak és sármosak, a borászok pedig a legjobb boraikat hozzák, nem is mernének mást egy ilyen színvonalas esemény kísérőjeként. A hangulat mámorító, felhőtlen, örömteli. Immár 21. éve.

Új a helyszín is. Miért választottátok a Broadway-t?

Régóta keressük a tökéletes helyszínt. Az előzőeket kinőttük vagy túl sok kompromisszumot kellett kötni, de az idei évben egy újszerű lehetőség adódott. Megnyílt a város legnagyobb és legkomplexebb rendezvényhelyszíne, a Broadway Events Hall, ahol három helyszínen, különleges fény- és hangáradatban, izgalmas elrendezésben, magas gasztrokultúrával tudjuk a nagyszerű egri borélményt párosítani. A helyszín az egri fiatalok kedvenc találkahelye, amivel nem titkolt célunk, hogy az egyedi karakterű egri borokkal az új generációt is megszólítsuk.

Milyen programokkal készültök?

Több mint húsz egri borász vesz részt az eseményen a két legfontosabb borával, ezeket 18 és 22 óra között bárki korlátlanul kóstolgathatja. Az esemény része egy izgalmas degusztációs borvacsora, ahol a termelők egy-egy termőhelyi válogatást mutatnak be, különleges ételekkel párosítva.

Természetesen készülünk az év végére, egy kicsit a lazításra és az ünneplésre, ezért Rakonczai Imre Blue Piano zongoraestje fogja szolgáltatni a talpalávalót. Az igazán szórakozni vágyók hajnalig mulathatnak az Egri borvidék emblematikus új helyén, a Broadway-ben.

Hol lehet megvásárolni a jegyeket?

Onine elérhetőek a Tixa felületén, személyesen pedig megvásárolhatóak a Tourinform irodában és a helyszínen, a Broadway-nél, továbbá az Agria Plaza adventi borboltjában.

Te milyen borokat mutatsz be a kóstolón?

A legújabb, 2023-as Egri Csillagommal készülök, valamint a 2021-es Pajados Bikavér Grand Superiorral.

Az Egri Borszalonról több információt is megtalálsz programajánló rovatunkban IDE kattintva.

További cikkek

Stuart Pigott Egerben

2026.07.21.

Az Egri Bikavérben rejlő erő

Kevés nemzetközi borszakíró ismeri olyan jól Közép-Európa borait, mint Stuart Pigott. A brit származású, de ma már Németországban élő Stuart évekig a híres James Suckling csapatát erősítette. Két éve újra…

TOVÁBB

Bio borok az Egri Borvidéken

2026.07.02.

A minősítési folyamat 

Egyre több borfogyasztó keresi azokat a borokat, amelyek mögött tudatos, fenntartható gazdálkodás áll. A bio bor azonban nem csupán egy címke a palackon: megszületéséhez hosszú évek következetes munkájára és szigorú előírások betartására van szükség. A bio minősítés megszerzése több éves folyamat, amely során a termelők rendszeres ellenőrzéseken és mintavételeken esnek át. A tanúsítást akkreditált szervezetek végzik, melyek munkáját a NÉBIH felügyeli. Csak azok a borok viselhetik a bio minősítést, amelyek megfelelnek a szigorú termesztési és feldolgozási követelményeknek. 

A bio gazdálkodás legfontosabb jellemzője, hogy csak az ökológiai gazdálkodásban engedélyezett anyagokat és technológiákat használnak, tehát szintetikus növényvédő szerekkel, gyomirtókkal, és műtrágyával nem terhelik a tőkéket és a környezetet. A cél a talaj és a szőlő természetes egyensúlyának fenntartását. A pincében is a lehető legkíméletesebb beavatkozásra törekednek, hogy a bor minél tisztábban tükrözze a termőhely karakterét. Ez a szemlélet az élő környezet és az emberi egészség megóvásáról szól valamint arról, mit hagyunk a jövő generációjára.

A borfogyasztási trendek az új generációkkal változnak, növekvő igény mutatkozik a bio borokra. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa által készített reprezentatív felmérés szerint a Z és Y generáció számára a boválasztás meghatározó eleme a fenntarthatóság megjelenése a termelésben. 

Bio vagy natúr?

Gyakori, hogy a bio és natúr borokat egy lapon emlegetik. Fontos tudni, hogy bár a natúr bor alapelvárása, hogy bio szőlőből készüljön, mégsem ugyanaz a két elnevezés. A natúr bor minimális beavatkozással készül, mely során nem használnak természetes adalékot és nem szűrik, nem derítik a bort, emiatt az zavaros és íze jelentősen eltér a kereskedelmi forgalomból ismert borok zamatától. A bio bor esetén a borász jelen van, támogatja a folyamatot, melynek végeredményeképp egy tiszta, áttetsző ital kerül a palackba. A bio bor tehát nem egyenlő a natúr borral.

Hogy áll az Egri Borvidék a bio borokkal?

Az a jó hírünk, hogy az Egri borvidéken is vannak már olyan elkötelezett termelők, akik ezt az utat járják. A bio bor szerelmeseinek jó szívvel ajánljuk Bukolyi Marcell Organic Wines és a Böjt Borászat kiváló borait!

A Böjt Borászat 12 hektáron gazdálkodik Ostoros határában. 2016 óta műveli organikusan a szőlőit, a hivatalos bio minősítési folyamatot 2019-ben indították el. Öt év felügyelt és ellenőrzött gazdálkodás kellett ahhoz, hogy a hivatalos bio minősítést megszerezzék, így a 2024-es évjáratú boraik már viselhetik a bio jelzőt. Kínálatukban bio Egri Csillag és hamarosan debütáló bio Egri Bikavér is megtalálható, 2026-ban pedig első pezsgőjük is megjelent a piacon.

Bukolyi Marcell 2015-ben kezdte saját gazdaságát felépíteni, mára 14 hektáron termeli a saját maga által ültetett szőlőt a Nagy-Eged hegy lankáin. A kezdetektől fogva ökológiai gazdálkodást folytat. Úgy látja, a bio bor sok külföldi fogyasztónál alapelvárásként jelenik meg, és bízik benne, hogy hazánkban is egyre elterjedtebb lesz a vegyszermentes gazdálkodás. Talán épp ennek eredménye, hogy borait több mint 15 országba importálják, és évente összesen 30.000 palack bort értékesít itthon és külföldi piacokon egyaránt.

Mindkét pincészet boraival magasabb kategóriájú éttermekben és borbárokban lehet találkozni, de előzetes bejelentkezés alapján a birtokon is várják az érdeklődőket pincelátogatásra és borkóstolóra.

TOVÁBB

Szakmai csúcsra ért az Egri borvidék

2025.12.08.

Páratlan siker: 2025 minden nagy elismerését a bikavér és a csillag hazájának ítéltek

Újabb hatalmas szakmai elismerés érkezett az Egri borvidékre: Lamport Józsefet választották 2025-ben Az Év Bortermelőjévé. Ez a kiemelkedő siker azt jelenti, hogy…

TOVÁBB