MENU

Gárdonyi Géza, a mai gasztro blogger

2024.09.16.

Az egri gasztronómia története legalább olyan hosszú időre nyúlik vissza, mint a város alatti alagutak, pincék hossza.
Városunk ételeit legfőképpen a palócok táplálkozása határozta meg. Így Egerben és a környéken gyakran különböző kásák, lisztből készült ételek kerültek az asztalra. A burgonyát előszeretettel használták fel, egyik kedvencük volt – amit a mai napig imádunk – a macok, vagy másnéven a tócsni, de a krumplis lepény és a krumplilángos is gyakran szerepelt a menün. A legkedveltebb húsételeket disznóból készítették, amihez tökéletesen párosították az egri vörös borokat.

A törökök nem csak egy meseszép Török fürdőt és Minaretet hagytak ránk, hanem a gasztronómiánkba is újításokat csempésztek be. Általuk került először az egri asztalra rizs és az abból készült piláf és gyuvecs is, valamint a fűszerek bátrabb használata is ehhez az időszakhoz köthető. Meghatározó karácsonyi ételünket, a töltött káposztát is a törökök hatására ismerte meg a lakosság.
Később, a 18. század végétől az amerikai élelmiszerek kúsztak be az egriek hétköznapjaiba. A kukorica, a bab, a paprika, paradicsom és az ezekből készült ételek ekkor váltak igazán meghatározóvá.
Gasztronómiai időutazásunk végül a bécsi lenyomatoknál ér véget. A 19. századtól vált elterjedté a sertészsírban sütés, a hagyma dinsztelése és ezáltal a sokunk által kedvelt pörköltek is, melyeket a legjobban a Bikavérekkel imádunk kombinálni.

Régi egri receptek, amik sosem mennek ki a divatból!

Az egriek étkezéseiben a levesnek mindig helye volt. A húsleves minden magyar háztartás kiemelt étele, eláruljuk, hogy az egri húsleves hogyan is készül pontosan.

Hozzávalók: 1 kg csont, 40 dkg marhacomb , só, 2 db sárgarépa, 1 db petrezselyemgyökér, 1 fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 cikk zeller, 1 db paradicsom, 1 db zöldpaprika, 1 cikk karalábé, 1 csipet bors, 10 dkg eperlevéltészta, 3 szál petrezselyem

Elkészítés:

  1. Az egri húsleves elkészítéséhez vizet forralunk, és beletesszük a csontokat. Ha ismét forr a víz, leszűrjük, és hideg vízzel átmossuk a csontokat és a húst. Megsózzuk, és feltesszük főni 1 l vízben. Ha forrni kezd, takarékon főzzük tovább.
  2. 1 óra főzés után hozzáadjuk a meghámozott, feldarabolt zöldségeket, és megborsozzuk. Addig főzzük, amíg a hús és a zöldségek megpuhulnak.
  3. Lehúzzuk a fazekat a tűzről, és állni hagyjuk 15 percig. A levest leszűrjük, és egy tálba merjük. Ezután beletesszük a zöldségeket és a feldarabolt húst.
  4. Az eperlevéltésztát sós vízben megfőzzük, leszűrjük. A levest a tésztával és frissen vágott petrezselyemmel megszórva kínáljuk.

Az egri gömbpalacsinta az a desszert, amit mindenkinek meg kell kóstolnia egyszer az életben! A palacsinta mindig jó választás, rétegezve pedig mindent felül múl. Mutatjuk is a receptet:

Hozzávalók:

  • A palacsintához: 20 dkg liszt, 2 db tojás, 2.5dl tej, 2.5dl ásványvíz , 1teáskanál cukor, 1 csipet só, 4 evőkanál olaj
  • A töltelékhez: 4 dkg mazsola, 1.5dl tej, 15 dkg darált dió, 10 dkg cukor, 1evőkanál rum
  • A gömbhöz: 2 liter tej, 1 csipet só, 5 dkg puha vaj
  • A mártáshoz: 4 evőkanál cukor, 1 csomag vaníliás cukor, 2 db tojás, 1evőkanál liszt, 2 dkg vaj

Elkészítés:

  1. Az alapanyagokat keverjük össze, majd süssük ki a palacsintákat.
  2. A töltelékhez a mazsolát lassú tűzön főzzük fel a tejben. Adjuk hozzá a diót, a cukrot és a rumot.
  3. A gömbhöz egy nagy fazékban forraljuk fel a tejet egy csipet sóval, 3 ek-nyi kivételével. A palacsintákat a töltelékkel megkenve rétegezzük egymásra. A legfelsőt ne kenjük meg.
  4. Egy nagy konyharuhát vizezzünk be, majd kenjük meg a vajjal. Rakjuk rá palacsintatortát. A konyharuha sarkait kössük össze, akasszuk egy fakanálra. Lógassuk bele a tejbe, és főzzük készre 15 perc alatt.
  5. A tejből, amiben a palacsinta főtt, készítsük a mártást. A harmadához adjuk hozzá a kétféle cukrot. A tojássárgáját a liszttel, az olvasztott vajjal és a félretett tejjel keverjük simára. Öntsük a forró tejhez. A kemény habbá vert tojásfehérjét forgassuk bele a mártásba.
  6. A palacsintagömböt felszeletelve, a mártással leöntve kínáljuk.

Gárdonyi, aki nem csak az egri borokért rajongott

Ha Gárdonyi Géza napjainkban élne, a polihisztor címet bátran viselhetné. Remek író, titkosírást kódoló, hobbi kertész és gasztro blogger. Híres alkotásában, az Ida regényében több lapon is olvashatunk különböző ételekről, ami a való életben Gárdonyi kedvencei között szerepeltek. Nagyon szerette a halleveseket, a borjúcsülköt, a túrós csuszát és a palacsintát (az egri biztosan az ő szívét is rabul ejtette).

Gasztro bloggerünk ezeket a fogásokat szívesen fogyasztotta az egri borokkal, hiszen már akkor is tudták, egy finom bor és egy finom étel igazi élménnyé tud válni!

További cikkek

Szakmai csúcsra ért az Egri borvidék

2025.12.08.

Páratlan siker: 2025 minden nagy elismerését a bikavér és a csillag hazájának ítéltek

Újabb hatalmas szakmai elismerés érkezett az Egri borvidékre: Lamport Józsefet választották 2025-ben Az Év Bortermelőjévé. Ez a kiemelkedő siker azt jelenti, hogy…

TOVÁBB

Az Egri Borvidék büszkesége: Lamport József nyerte el az Év Bortermelője címet

2025.12.05.

Ismét rangos elismerés érte a borvidékünket: a Magyar Bor Akadémia „Minden idők legjobbjai – Év Bortermelője 2025” díj nyertese Lamport József, a Thummerer Pincészet főborásza!

A díj nemcsak a szakember egyéni teljesítményének szól, hanem az egész Egri Borvidék minőség iránti elkötelezettségét is fémjelzi.

Életút a szőlőtőkék között

Lamport József neve mára összeforrt a Noszvajon található Thummerer Pincészettel, ahol 2004 óta irányítja főborászként a szakmai munkát. A bor iránti szenvedélye azonban sokkal régebbre nyúlik vissza: édesanyja példáját követve már gyermekkorában eldőlt, hogy a szőlő és a bor világa lesz az ő útja.

A Kertészeti Egyetem elvégzése után a Törley pezsgőpincészetnél szerzett tapasztalatokat, ahol az ország különböző tájairól származó vörösborokkal dolgozhatott. Ez a széleskörű rálátás alapozta meg azt a szakmai magabiztosságot, amellyel később az egri terroirban rejlő lehetőségeket kezdte kibontani.

A minőség filozófiája: Bikavér és Csillag

Az Egri Bikavér Lovagrend tagjaként Lamport József hitvallása a szigorú fegyelem és a terméskorlátozás köré épül. Úgy véli, a régi és a mai Bikavérek közötti minőségi ugrás kulcsa – hasonlóan más nagy vörösborokhoz – a technológiai fegyelemben és a tökéletesen érett, válogatott alapanyagban rejlik.

Munkássága azonban nemcsak a vörösborokra korlátozódik. Aktív szerepet vállalt az Egri Bikavér méltó fehér párjának, az Egri Csillagnak a megalkotásában is, ezzel beírva nevét a borvidék modern kori történelmébe. Szakértelme és elhivatottsága az elmúlt két évtizedben számos hazai és nemzetközi elismeréshez segítette a Thummerer Pincészetet.

Illusztris társaságban

Az Év Bortermelője címért folyó versenyben idén is rendkívül erős mezőny gyűlt össze. Lamport József mellett a díj további várományosai voltak:

  • Gere Zsolt (Villányi borvidék)
  • Ipacs Szabó István (Villányi borvidék)
  • Szentpétery Attila (Kunsági borvidék)
  • Vesztergombi Csaba (Szekszárdi borvidék)

Mindannyian a magyar borászat meghatározó alakjai, akik saját borvidékükön a hagyományok őrzése mellett a folyamatos megújulást képviselik.

A Magyar Bor Akadémia döntése alapján a végső győztes kilétére december 5-én, egy sajtótájékoztató keretein belül került sor.

Az Egri Borvidék közössége egy emberként szurkolt Lamport Józsefnek, akinek már a jelölése is bizonyította: Eger ott van Európa és Magyarország bortérképének legkiemelkedőbb pontjai között.

Gratulálunk az elismeréshez!

TOVÁBB

Fiatal egri borász, aki a Bikavér jövőjét írhatja: Gál Tibor – Borászok Borásza 2025

2025.10.21.

„Én azért dolgozom, hogy a Bikavér legyen a legértékesebb egri bor, nyugodt megélhetést és presztízst adjon a termelőinek a bor világában.”

Gál Tibor – Borászok Borásza 2025

 Mit jelent neked az, hogy az Egri Borvidéken dolgozhatsz?

Számtalan borvidéken volt lehetőségem dolgozni és tanulni az elmúlt években, de a szívem mindig hazahúzott. Ez egy megmagyarázhatatlan kapcsolat, tudod, hogy hol vagy otthon, hol érzed magad jól, hol vagy kiegyensúlyozott. Nekem ezt csak Eger adja meg. A családunk itt eresztett gyökeret, és szeretnék annyit adni ennek a vidéknek, hogy a gyermekeim ugyanezt érezhessék, amit én.

Hogyan definiálod az „egries” karaktert?

Az egri bor kétséget kizáróan egyedi. A jellemzően tufás talajnak köszönhetően minerális és ásványos, a hűvösebb klíma és a föld alatti pincelabirintusok miatt pedig úgy gyümölcsösek és vibrálóak, hogy közben koncentráltak, gazdagok és hihetetlenül elegánsak.

Hogyan viszonyultok a Bikavérhez – mit jelent nektek?

A Bikavér számomra az egyetlen igaz egri bor. Ez az a kifejeződés, ami egy személyben képes közvetíteni a borvidék különleges termőterületeit, a város kulturális sokszínűségét, turisztikai izgalmait és történelmi – irodalmi varázsvilágát. Ha egy szóban kellene leírni, mindazt, amiről a borvidék szól, akkor az a szó a Bikavér lenne.

Hol tart most, szerintetek, borvidéki szinten a Bikavérről való gondolkodás? 

A Bikavérről gondolkodás rendkívül bátor dolog ma Egerben. A jelenlegi közízlés és divatok sok mindenkit elijesztenek ettől a markától, csak a legelkötelezettebbek vállalják ezt a különleges küldetést! A Bikavér nem csak egy bor. Ez A Bor. A sikeréhez nagyobb önfeláldozásra lenne szükség. 

Milyen saját vagy közösségi célotok, küldetésetek van a Bikavérrel kapcsolatban? 

Én azért dolgozom, hogy a Bikavér legyen a legértékesebb egri bor, adjon nyugodt megélhetést és presztízst a termelőinek a bor világában. 

Az idei évben különleges összecsengésként több díjat is egri borászok nyertek el – mit jelent ez nektek?

Hogy jó úton haladunk. Ezt mi eddig is éreztük, de a nehezebb órákban mindig jól jön egy kis megerősítés. Ettől természetesen nem bízhatjuk el magunkat, de fontos és értékes ez a visszacsatolás a szakmától.

TOVÁBB