Élvezzük a naplementéket a padon!

Tarjányi Gyula sikeres vállalkozásokat vezetett, aztán egyszer csak belehabarodott a borba, szenvedélyes gyűjtővé vált, és innen már csak egy lépés volt a kis pince az egri Kistályai úton. Hangulatos lugasa nyáron az egyik legkellemesebb kóstolóhely a városban, és hogy a naplementenéző pad hány titkos vallomás helyszíne volt már, jobb, ha nem firtatjuk…

Az csak afféle szóbeszéd, vagy tényleg igaz, hogy ezt a pincét a feleségétől kapta karácsonyra?

Tényleg igaz! A családom története messzire nyúlik vissza, és abban mindig jelen volt a szőlő és a bor, de az én gyerekkoromra ebből már nem maradt semmi. Egészen más pályát választottam, teljesen más életet éltem, aztán egyszer, a kétezres évek elején elkeveredtem egy borkóstolóra az egri Bikavér Borbárba, és az egy életre megpecsételte a sorsomat.

Meséljen!

A kóstolót Gál Tibor tartotta, jót beszélgettünk, és ott szembesültem azzal, hogy egy bornak lehet illata és íze is, nem csak maligánfoka. Ettől kezdve törzsasztalom volt a borbárban, bújtam a szakkönyveket, a folyóiratokat, és szenvedélyes gyűjtő lettem.

Akár belföldön, akár külföldön utazgattunk, valahogy mindig borászatokban kötöttünk ki, és kartonszám vittem haza a kedvenceimet. A feleségem panaszkodott a barátnőjének, hogy annyi a bor a garázsban, hogy már nem fér be az autó. Mire a barátnője tréfásan megkérdezte: miért nem veszel neki egy pincét?

És vett?

És vett. A karácsonyfa alatt az a kis puttófej volt, ami most is itt van a falon, meg egy jelképes kulcs, a leendő pincémé. Sokáig kerestük, mire megtaláltuk, és birtokba is vettük 2008-ban.

A pince még nem minden. Hogy lett ebből borászat?

Kezdetben csak az járt a fejemben, hogy itt majd jókat lehet bulizni a haverokkal. De mivel a vásárolt borokról mindig kereken megmondtam a véleményemet, sok helyről megkaptam, hogy csak a számat jártatom, majd akkor beszéljek, ha már készítettem legalább egy hordó bort életemben. Az én őseim hozták a Mátrába az első szőlővesszőket Olaszországból, gondoltam, a vér csak nem válik vízzé, hát megpróbálkozom vele. 

Ha ilyen komoly boros múlt van a család mögött, hogy lehet, hogy az Ön gyerekkorára ebből már nem maradt semmi?

Nagyapám osztályellenség volt, tőlük az ötvenes években mindent elvettek. Mikor a kitelepítés után visszatértek Sirokba, a régi házukban már téesziroda működött, a bútoraikat pedig széthordta a falu. Borzasztó lehetett ezzel szembesülni. Amikor a kilencvenes évek elején jött a kárpótlás, mi is kaptunk jegyeket, de én nem vettem földet, mert nem akartam átélni, amit az őseim.

Vállalkozó lettem, a miénk volt Észak-Magyarország legnagyobb MÉH-telepe, és ipari üzemek bontásával is foglalkoztunk. Nem hiányzott még egy vállalkozás, de a borkészítés izgatott, úgyhogy nekivágtam. Gondoltam, milyen jó lesz majd az üzleti partnereimnek olyan palackot adni karácsonyra, amin a saját nevem díszeleg.

Hogyan kezdte?

Lőrincz Györgytől kértem segítséget, és ő nagyon sok hasznos tanácsot adott. Elmondta, kitől vegyek szőlőt, és mire figyeljek legjobban. De sokat köszönhetek a felsőtárkányi kádárnak, Szegedi Barnának is. Kettejük áldásos közreműködésével megvolt 2009-ben az első évjáratom. Hatféle bort készítettem, egyik jobb lett, mint a másik. A kékfrankosunk kapott egy nagyaranyérmet Ausztriában. 

Hol lehetett megkóstolni ezeket a borokat?

Sokszor jártam a balatonszemesi Kistücsök étterembe, és mindig dicsekedtem, hogy milyen jók a boraim. Azt mondta a tulajdonos, Csapody Balázs, hogy ne mondogassam már olyan sokszor, hanem vigyek belőle hármat, és ha tényleg jók, egyet feltesznek a borlapra. Nem ragozom, felvette az összeset, és hármat poharazva is kínált. Attól kezdve jöttek a rendelések. Az első évjáratom három hónap alatt elkelt, de így jártam a következővel is, hiába dupláztam meg a mennyiséget. 

Nem lett kicsi a pince?

Dehogynem! Folyamatosan bővítettünk, aztán én ijedtem meg a lejobban, amikor ráeszméltem, hogy lett egy borászatunk. De a másik két vállalkozásunk is növekedett, és be kellett látnunk, hogy ennyi mindent nem bírunk. Lett egy munkatársunk, Kormos Péter, aki a mai napig velünk dolgozik, öt éve pedig úgy döntöttünk a feleségemmel, hogy eladjuk a MÉH-telepet, és megtartjuk a pincét, mert egy borászat, ha jól csinálja az ember, nemcsak munkát ad, hanem örömöt is. 

Tartozik a pincéhez saját szőlőterület?

Eredetileg úgy gondoltam, hogy nem kell, majd minden évben megvásárolom a termést a legjobb helyekről. Igen ám, de 2012-ben felajánlottak nekünk egy gyönyörű, 8 hektáros ültetvényt a Pajados-dűlőben. Nem tudtunk ellenállni. Az azt követő években mindig megvettük az eladóvá vált szomszédos táblákat, így jelenleg 13 hektárról szüretelünk, de csak 30-40 ezer palackot töltünk meg évente, a többi gyümölcsöt értékesítjük.

Milyen fajtákkal dolgoznak?

Nem mondom végig, 19-féle szőlő terem a területen. Ez a Pajados sajátossága. Eredetileg javarészt fehér szőlő termett ott, a filoxéravész után lett fele-fele a kék és a fehér szőlő aránya. Mivel a terület domborzatilag meglehetősen tagolt, a szocializmus időszakában nem volt hatékonyan művelhető, ezért háztáji birtoknak osztották fel.

Volt, aki gondos gazdaként művelte, de volt, aki a sorsára hagyta. A dűlő értékeit Gál Tibor ismerte fel, a nagy részét meg is vásárolta, és elkezdte visszahozni a művelésbe. A szőlők egy részét meghagyta, másokat újratelepített, így vált a Pajados-dűlő a borvidék egyik legszínesebb termőterületévé. Mi szeretjük ezt a sokarcúságot, és értékként tekintünk rá. Arról nem is beszélve, hogy mivel ebben az egy dűlőben gazdálkodunk, a boraink 70%-a grand superior kategóriájú. 

Hányféle bort készítenek? 

Összeszámolni is nehéz. Van háromféle gyöngyözőborunk, egy könnyű rozénk, egri csillagunk, egy reduktív és egy hordós rajnai rizlingünk, furmintunk, bikavérünk, kékfrankosunk, cabernet franc-unk, shirazunk, egy zenitből készült természetes édes borunk, és a sor még korántsem teljes.

Jól tudom, hogy a gyöngyözőborban úttörők voltak?

Nóra, a feleségem azt mondta, hogy ha már bort készítek, legyen gyöngyöző is, mert neki az a kedvence. Meg akartam hozzá venni a technológiát, de kiderült, hogy nagyon drága. Na, de nem azért vagyok én gépészmérnök, hogy ez az apróság kifogjon rajtam! Összedugtuk a fejünket néhány szakemberrel, és megépítettük a saját masinánkat. Most is azt használjuk, úgy jó, ahogy van!

Fogadnak vendégeket a pincénél?

Mindenkit nagyon szívesen látunk, aki érdeklődik a boraink iránt. Télen a pincében kialakított kóstolóteremben, nyáron a hangulatos lugasban tartunk kóstolókat. Van egy naplementenéző padunk a pince előtt, nincs is jobb egy nyári estén, mint ott üldögélni egy pohár gyöngyözővel a kézben.

Elégedett azzal, amit elért?

Én mindig csak arra vágytam, hogy az emberek szeressék a borainkat, és szívesen jöjjenek hozzánk. Azt hiszem, ezt sikerült elérni. Mindenki addig él, amíg aktív. Utána már csak van. Ez a pincészet soha nem hozott annyit, amennyit rá kellett költeni, és ma is inkább öröm-, mint pénzforrás.

A családból senki nem viszi tovább, de azt szeretném, hogy amíg megvan nekünk, addig élvezzük a borokat, amiket ad, az embereket, akiket megismerünk általa, az estéket a lugasban és a naplementéket a padon.