MENU

Az Egri Bikavér Napján debütál a Gárdonyi 100 Bikavér

2023.10.03.
Tóth Adrienn

A tavaly megújított Egri Bikavér Ünnepi Napok programsorozat 2023-ban is várja a borkedvelőket Egerben. Október 18-án az Egri Bikavér Napjával indulnak az események, amelyen idén bemutatják az Összefogás Bora Gárdonyi 100 Egri Bikavér Superior bor 2021-es évjáratát. A bor kapcsán dr. Lőrincz György egri borászt, az Egri Bikavér Borlovagrend elnökét kérdeztük. 

Gárdonyi Géza halálának 100. évfordulójára emlékezve tavaly nyáron mutatta be az egri borászközösség az Összefogás Bora Gárdonyi 100 Egri Csillag Superior tételt. Milyen visszhangokat kaptatok a csillagról, milyen személyes összbenyomás él benned a bor kapcsán?

Aki találkozott a borral, elismerően nyilatkozott – legyen az borszakértő vagy fogyasztó –, és ez nagy öröm számunkra. Mi is úgy érezzünk, hogy kifejező lett a 2021-es Superior Csillag.

A csillagot pedig idén ősszel a bikavér követi, amit az Egri Bikavér Ünnepi Napok keretében mutattok be. A bikavér készítésének része az érlelés, így logikus, hogy többet kellett rá várni. Hogyan látod, milyen lett a bor mostanra?

Ámulatba ejtő és az egri terroirt erőteljesen megjelenítő bor született. Lendületes, összetett, mély és gazdag. Szerintem ez a közösségi bor a nagy egri vörösbor mintapéldája.

A bikavér képe folyamatosan alakul és fejlődik a borvidéken. Hogy látod, hol tart most ez a folyamat?

Úgy érzem, sokan figyelnek ma Egerben a világban elvárt borminőségekre és stílusokra. Talán mondhatom azt is, hogy egyre modernebbek a bikavérek jó néhány birtokon. Szép és mély gyümölcsösség, izgalmas ízek, finesz és elegancia jellemzi őket. Sokat segít a fejlesztésben az együttgondolkodás és a kóstolás. Szerintem jó úton indultunk el. Persze egy ilyen folyamat időt és sok türelmet is igényel, ugyanakkor megnyugtató, hogy egy egyedi és sajátos alapkarakterű borral rendelkezünk. Ez az, ami kell hogy mindannyiunkat biztasson a jövőnk tekintetében!

Azok, akik nem jegyeztek elő az Összefogás Bora Gárdonyi 100 Egri Bikavér Superior borra, hogyan juthatnak hozzá?

Akik érdeklődnek a bor iránt, azok a vásárlási szándékukat az ebht.marketing@gmail.com e-mail-címen jelezhetik felénk.

Az Egri Bikavér Ünnepi Napok programsorozat 2023-ban is sok izgalmas eseményt kínál; személyesen melyiket ajánlod a borkedvelőknek?

Én úgy érzem, hogy az egri éttermek kínálta gasztronómiai program és a képzőművészeti kiállítás lélekemelő művészeti élményein túl az Egri Bikavér Nagykóstoló az az esemény, ahol megtapasztalható igazán, hogy hol tart ma az Egri borvidék. Itt keresztmetszetet kaphatnak a borszeretők az egri bikavér termelésének szemléleteiről, megismerhetik a különböző eredetvédelmi kategóriák borait és a jelenleg kiemelten kezelt termőhelyek egyedi ízeit is. Akik pedig meghitt és hangulatos – egri bikavérek kóstolásával egybekötött – baráti együttlétre vágynak, azokat október 18. és 20. között szeretettel várjuk az Eszterházy téren.

További információk a rendezvénysorozatról IDE kattintva érhetők el.

További cikkek

Az Egri Vár Bora 2025

2025.04.02.

Az Egri Vár Bora 2025 pályázatot az Egri borvidék bortermelői számára hirdették meg, hogy az Egri vár látogatói megismerhessék a borvidék három kiemelkedő borát.

A pályázatra palackozott egri védett eredetű borokkal lehetett nevezni, amelyek megfelelnek a magyarországi termékelőírásoknak. A borkiválasztás célja, hogy Magyarország leglátogatottabb vidéki múzeumának vendégei az Egri várban is megvásárolhassák a borvidék legjobb borait.

Pályázat és bírálat

Idén nyolc pincészet összesen 19 tétellel nevezett, amelyek között 8 csillag, 7 bikavér és 4 rozé szerepelt.

A borokat vakbírálattal értékelték március 25-én, Tarsoly József egri hegybíró elnökletével. A zsűri a harmonikus ízvilágot helyezte előtérbe. A bikavérek főként 2018–2022 közötti évjáratokból származtak, míg a rozék és csillagok többsége 2024-ben került palackba.

Győztesek

A 100 pontos rendszer alapján kategóriánként egy győztest választottak:

  • Egri Csillag kategória: Varsányi Pincészet – Egri Csillag Classicus 2024
  • Egri Rozé kategória: Ostoros Családi Pincészet – Egri Rozé 2024
  • Egri Bikavér kategória: Szuromi Családi Birtok – Egri Bikavér Superior 2021

Ezek a borok jogosultak viselni az „Az Egri Vár Bora 2025” címet, amelyet később az évszám megjelölésével továbbra is használhatnak.

Fotók: Egri vár

TOVÁBB

Ifj. Gál Tibor a Borászok Borásza díj várományosai között

2025.04.02.

A Borászok Borásza díj legszűkebb mezőnyébe kerülni hatalmas elismerés, a szakma ezzel a díjjal ismerheti el a munkát, amit Ifj. Gál Tibor és a Pincészet nap, mint nap elvégez.

A Borászok Borásza 50 fős jelöltlistáját február 28-án – a Borkonferencia keretein belül – hozták nyilvánosságra és azzal egyidőben, a Borászok Borásza Kóstoló Körön el is indították az elsőkörös szavazást.

A döntés joga az 50 jelölt kezében van, egy kétfordulós választási rendszerben ők választják ki maguk közül minden évben a Borászok Borászát.

Az Egri Borvidék szurkol Tibornak és izgatottan várjuk május 9-ét, amikor megismerhetjük a díjazottakat és a 19. Borászok Borászát.

További információk a versenyről ezen a linken keresztül érhetőek el:

borespiac.hu/2025/03/30/ok-oten-a-boraszok-borasza-dij-varomanyosai

TOVÁBB

XXIX. Egri Borvidéki Borverseny eredmények

2025.03.03.

A XXIX. Egri Borvidéki Borverseny hagyományteremtő szándékkal idén is az év elején 2025. február 27-én került megrendezésre az egri Hotel Villa Völgyben.

A színvonalas helyszínen igen komoly szakmai munkával 29 borászat 159 nevezett tétele került megmérettetésre az OIV által is elfogadott 100 pontos borbíráló rendszer alapján. Idén hat bizottság hat fővel kóstolta a borokat.

Az ítészek a 30%-os oklevél díjazás tekintetében:

  • Nagy aranyéremből 3 db;
  • Aranyéremből 33 db;
  • Ezüstéremből 12 db minősítést osztottak ki.

A 30% ponthatáron idén pontegyenlőséggel több tétel is szerepel, így ezek a tételek is megkapják a megérdemelt oklevelet, így az ezüstéremből ennek megfelelően további 5 db kerül kioszásra.

A borversenyen az érmek kiosztása mellett a már jól ismert hét nevezhető kategória legjobbjai is kiválasztásra kerültek, melyeket a bizottsági elnökök szétlövéssel választottak ki.

XXIX. Egri Borvidéki Borverseny Kategóriagyőztes borok 2025:

I. Legjobb Fehér bor
Juhász Testvérek Pincészete – Juhász Olaszrizling – 2024

II. Legjobb Egri Csillag bor
Varsányi Pincészet – Egri Csillag superior – 2021

III. Legjobb Debrői Hárslevelű bor
Varga Pincészet Kft. – Debrői Hárslevelű késői szüret – 2019

IV. Legjobb Desszert bor
Hárs Pince – Gecse István – Hárslevelű 2022 „Mazsola” Késői – 2022

V. Legjobb Rozé bor
Varsányi Pincészet – Rosé cuvée – 2024

VI. Legjobb Vörös bor
Thummerer Pincészet – Egri Syrah Superior Válogatás – 2021

VII. Legjobb Egri Bikavér bor
Thummerer Pincészet – Egri Bikavér Superior – 2021

A szakmai nap egy szakmai vacsorával zárult a Gál Tibor Fúzióban, melyen a borversenyen résztvevő bírálók a borvidék szereplőivel együtt értékelhették a nap sikerességét.

A verseny hivatalos eredményhirdetésére és díjátadására az Egri Csillag Weekend megnyitóján kerül majd sor, ahol a borverseny hivatalos támogatói is díjazzák a sikeres borászatokat nagyértékű különdíjaikkal.

Fotók: TV Eger / facebook.com/tveger

Támogatóink:
amorin
Csuziker
Cellarius
szervin

Gratulálunk a szép eredményekhez!

TOVÁBB