Az alkotás szépsége motivál
Szinte hihetetlen, hogy a Demjénben található Egri Korona Borház alig negyedszázada nőtt ki a földből, és azóta már termáltó és szálloda is épült a pincészet szomszédságában. A vállalkozás tulajdonosa, Rácz József szívesen idézi fel a múltat, de a jövővel kapcsolatban is határozott tervei vannak.
Valóságos birodalom nőtt ki itt a földből, de minden a borászattal indult. Ön is beleszületett a szőlőbe és a borba, ahogyan az egri borászok többsége?
Egri vagyok, 450 évre tudom visszavezetni a családfámat. Az eltelt évszázadokban errefelé minden dolgos embernek volt szőlője, bora, a mi családunk sem volt kivétel ez alól. A gazdaember mindenfelé nagyon sokat dolgozott, de legalább télen pihent, Egerben azonban télen sem adatott meg a pihenés, mert akkor pincét vágtak az emberek. A város egy csodálatos fekvésű völgyben található, és a környékbeli dombokban több mint tizenötezer pince van, az alagútrendszer 120 kilométer hosszú, azt mind az egri emberek vágták.
Akkor biztosan Önt is gyerekkorától befogták a munkába…
Én már hároméves koromban a bakművelésű tőkét kötöztem. Később a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban érettségiztem, a Kertészeti Egyetemen szereztem diplomát zöldség-dísznövény szakon, és 1975-ben kezdtem gyakornokként az Egri Csillagok Mgtsz-ben. Egész életemben a szőlővel foglalkoztam. 1980-ban indult a szakcsoporti rendszer, ötödmagammal én hoztam létre az ország első szőlész-borász szakcsoportját.
Mekkora volt az a szakcsoporti terület?
15,4 hektár szőlőt telepítettünk, megműveltük, a termésből bort készítettünk, és azt értékesítettük. Azután 1990-ben, amikor volt lehetőség a növekedésre, telepítettünk 270 hektár szőlőt, majd erre alapozva megépítettük az Egri Korona Borházat. Ha minden jól megy, hamarosan már 300 hektárra bővülünk.
Hol vannak ezek a szőlőterületek?
Mindegyik az egri történelmi borvidék része, Demjén, Kerecsend és Maklár határában.
Milyen szőlőt adnak az ültetvények?
Kék szőlő a 80%-a, kékfrankos, cabernet sauvignon, merlot, blauburger, néró, turán. A fehérek közül leányka, olaszrizling, hárslevelű és zenit terem a birtokunkon.
Mikor építették fel a borházat?
Az első Széchenyi Tervtől kaptunk 21 millió forint támogatást 2000-ben, azzal kezdtük meg az építkezést. 2002-ben már ide szüreteltünk. Teljesen zöldmezős beruházás volt, sejtettük, hogy van a területen termálvíz, de biztosak nem lehettünk benne.
Akkor még csak a borház épült meg, vagy az épület egy részét már eleve vendégfogadásra tervezték?
Eredetileg csak pincét és feldolgozót szerettünk volna, de folyamatosan változtak a dolgok. Abban az épületben, ahol most az étterem működik, szőlészeti múzeum kapott volna helyet, de egyre többen jöttek hozzánk bort kóstolni, amikor is megéheztek az emberek, így inkább étteremmé alakítottuk. Bizony, a borozgatások után sokan kérdezték, hogy itt lehet-e tölteni az éjszakát, így szálláshelyeket is kialakítottunk. Akkor meg az volt a probléma, hogy maradtak volna még több éjszakát, csak napközben nem volt mit csinálni. Viszont volt két termálkutunk, ezért eldöntöttük, hogy építünk egy fürdőt. Így jött létre ez a csodálatos termáltó a maga 3500 négyzetméteres vízfelületével. A víz 28-30 fokos, a tó közepén van egy kis fürdőház élményelemekkel, van még szauna, csúszda, strandröplabda, teniszpálya, szóval most már nem mondják, hogy unatkoznak két borkóstoló között.
Úgy tűnik, Ön tudja, hogy mire van szükségük az embereknek. Voltak a felmenői között vendéglátósok is?
Vendéglátósok nem, de ha az embernek van pincéje és benne bora, akkor vendégül látja a betérőket. A Szépasszony-völgyben még mindig megvannak azok a régi pincék, amiket a dédnagyapám vágott. Ott van a házunk is, amit a nagyapám 1920-21-ben épített, mögötte már mindenhol szőlőterületek voltak. Ott élek ma is a közelben, a múltamtól nem szakadtam el. Gyerekkoromban gyakran átmentem nagyapámhoz, olyankor én voltam a „pincemester”. Serényen töltögettem a bort a vendégeknek, mert ott egy pohár se lehetett soha üresen. Nagyapám nem beszélt csúnyán, de akkor nagyon meg tudott haragudni, ha kiürült a pohara, és én nem töltöttem újra.
Azt mondta, hogy az egész élete a szőlő és a bor körül forgott. Megtalálja az örömét ebben a hihetetlen komplexumban?
Engem az alkotás szépsége motivál. Ha már alkottunk valamit, nem születtünk hiába. A mi borászatunkban másfél millió palack bor készül évente, amelynek legnagyobb része a hazai áruházláncokba kerül, de Németországba, Angliába, Romániába, Csehországba, Kínába és Lengyelországba is szállítunk. A szőlőbe ma is kijárok, amikor csak tehetem. Szeretném fejleszteni az ültetvényeinket, mert növelnünk kell a munka hatékonyságát. Már régóta kombájnnal szüretelünk, de jó lenne megoldani a gépesítést minden területen, különben nem leszünk versenyképesek.
Na és a pince?
Modern, korszerű, minden igényt kielégítő. Van kádárüzemünk, a válogatott tételeinket új fahordókban érleljük. Kocsánytalan zempléni tölgyet használunk, az a legjobb, az ízvilága sokat ad a borainkhoz.
Mit tart a legfontosabb emberi értéknek?
A szeretetet.
Mi az, ami nélkül nem lehet élni?
Az ember társas lény, és a bor kiválóan alkalmas arra, hogy az emberek közötti kapcsolatteremtést elősegítse vagy még magasabb szintre emelje. Tehát a bor az, ami nélkül nem lehet élni.
Mi az, ami Önt tíz év múlva boldoggá tenné?
Ha minél több unokám lenne – most van útban a hatodik –, és ha az évszázadokra visszatekintő szőlőművelés és borkészítés akkor is stabil lábakon állna a családban. A lányom élelmiszeripari mérnök és borász, a három fiam műszaki egyetemet végzett. A tervek szerint a lányom viszi majd tovább a borászatot, gondolom, a fiúk segítségével. Remélem, akkor is folytatódnak az Egri Korona Borház sikerei, egyre több aranyérmes borunk lesz Bordeaux-ban, és egyre több vendégünk itt, Demjénben.