MENU

A képek, amelyek Az egri bikavér könyvből kimaradtak

2023.03.07.
Tóth Adrienn

Az egri bikavér történetéről kiadott egyedülálló kötet immár másfél évvel ezelőtt jelent meg Szilágyi Réka, Csutorás Ferenc és Pap Péter István munkájának köszönhetően. Most az adott nekünk apropót, hogy a könyvről kérdezzük a szerzőket, hogy az Egri borvidék honlapján elindult a kötethez kapcsolódó történelmi fényképek bemutatása.

Miért döntöttetek úgy, hogy megírjátok ezt a könyvet?

Csutorás Ferenc: A Csutorás család a 17. század legvégén érkezett Egerbe a Balkánról, azóta műveljük a szőlőt itt és próbáljuk öregbíteni városunk jó hírét a borainkon keresztül. Az Egri borvidék fejlődéstörténete egyben a saját családunké is.

A rendszerváltás idején nagyon sok kérdés merült fel a borvidék, illetve a bikavér múltjával és jövőjével kapcsolatban, és ezekre gyakran egyszerűen és felületesen elintézett feleletek születtek, amelyek nem hagytak nyugodni. 

A 90-es évek legvégén aztán elkezdtem járni a levéltárba is, és beigazolódott a gyanúm, hogy a borvidékről való történelmi ismereteink hiányosak. Szembesültem például azzal, hogy milyen sok fajta veszett ki a termelésből: lúdtalpú kadarka, menoire (medoc noir), nagyburgundi. 

E fajták közül néhány, a családi tradíció viszonylagos folytonossága miatt, kis mennyiségben megmaradt a birtokunkon, és volt olyan is, amiből én telepítettem vissza. Így közben nemcsak elméletben, hanem a gyakorlatban is kutakodtam. A forrásokból feltárt információk alapján próbálkoztam különböző művelési módszerekkel, szüreti időpontokkal, érlelési időkkel, házasítási arányokkal.  

Sajátos módon az elkészült „kísérleti” borok kóstolása csak tovább fokozta bennem a kérdések számát, és további kutatásra ösztönzött. Bebizonyosodott számomra, hogy sok régi, filoxéravész előtti tudás ma is ugyanúgy érvényes, persze korszerű megközelítésben. Az eredmény egyszerre olvasható és kóstolható – ez új dimenziókat nyithat a borvidéket jobban érteni akarók számára.

Hogyan indult a közös munka?

Szilágyi Réka: Évekkel ezelőtt az egri bikavér történetéről írtam a diplomamunkámat az Eszterházy Károly Egyetem kulturális örökség tanulmányok borkultúra szakirányán, akkoriban rengeteget olvastam korabeli szakmai cikkeket, levéltári anyagokat. 

Ahogy a mélyére ástam a dolgoknak és kerestem az egri bikavér első leírását, valahogy azt éreztem, rengeteg a feltáratlan kérdés, fehér folt az egri bikavér kialakulása körül. Ebben az időszakban ismertem meg Csutorás Ferenc borászt, s mint a borvidék szintén lelkes kutatóját, őt is kérdésekkel halmoztam el. 

Nagyon emlékszem az első nagy telefonos kérdésemre: „De Feri, mi volt az a nagyburgundi?” A válasz csak annyi volt: „Na látod, ez az…” Ugyanis korabeli egri fajtaösszeírásokban gyakran szerepelt a nagyburgundi a kékfrankos mellett mint külön fajta, gyakran pedig kékfrankost értettek alatta.

Neki is voltak levéltári kutatásai, mindkettőnket hasonló kérdések foglalkoztattak, így elkezdődött a közös munka: eldöntöttük, hogy újabb kutatásokba kezdünk, hogy választ kapjunk a kérdéseinkre. 

Én többnyire a levéltári kutatásokat végeztem, a korabeli szaklapokat módszeresen átolvastam, anyagot gyűjtöttem, rögzítettem, írtam. Időközönként egyeztettünk és az eredményeket átbeszéltük, ő hozzátette mindazt a tudást borászként, ami az egész történetet izgalmasabbá, érthetőbbé tette számomra is. 

Nem beszélve a Csutorás család általa megírt történetéről, ami a könyv fejezetei között itt-ott megelevenedik. Sok visszajelzésből tudom, hogy ezek a családtörténeti részek tették sok olvasó számára még érdekesebbé a könyvet.

Mikor egészült ki a szerzői csapat veled, Péter?

Pap Péter István: Az anyaggyűjtést elsősorban Réka és Csuti vitte végig, én később kapcsolódtam be, főleg az 1945 utáni rész – a könyvben a harmadik fejezet – kapcsán. Először, nagyon megtisztelő módon, erről a részről kérték ki a véleményemet mint a korszakkal és az agrártörténettel foglalkozó kutatóét, majd különböző szálakon elindultak közös gondolatkísérletek az egész könyv struktúráját illetően. 

Ennek nyomán a félkész szöveget és a hozzá tartozó lementett forrásokat is megkaptam, és igyekeztem egy egységes és jól olvasható narratívába, illetve struktúrába rendezni a meglévő és hihetetlenül bőséges korpuszt. Ezen közben persze még itt-ott újabb forrásokat is bevontunk, ahol szükségét éreztük a pontosításnak. 

Milyen fontos visszajelzéseket kaptatok?

Cs. F.: Főleg a helyi bortermelő közösség felől kaptam személyes reakciókat. Azt szinte mindenki kiemelte, hogy meglepő volt számára a kadarka és a bikavér tulajdonképpeni azonossága a filoxéra előtti idők kapcsán. 

A házasított bikavérek megjelenését és összetételét pedig – köszönhetően a kereskedelem és a vendéglátás 19. század végi fejlődésének – viszonylag jól tudtuk dokumentálni. Itt is voltak érdekes receptúrák, amelyekre néhányan felkapták a fejüket. 

A harmadik fejezetben lévő családi szálat, illetve nagyapám történetét illetően is kaptam visszajelzéseket. Áldozatos munkája, az egri vörösborkészítés iránti szakmai elhivatottsága és kitartása, amely a legnehezebb időkben sem hagyta el, úgy látom, inspirálta néhány kollégámat.

Milyenek a könyv értékesítési eredményei, elégedettek vagytok?

Sz. R.: Az értékesítési eredményeket nem igazán követem nyomon, a könyv írására mindig egyfajta hobbiként tekintettem. Ami viszont sokkal fontosabb számomra, hogy megszületett, elkészült az egri bikavér könyve, s ez önmagában hatalmas elégedettséggel tölt el, hiszen nagy munka van benne. A visszajelzésekért természetesen nagyon hálás vagyok, és nagyon bízom benne, hogy még többen elolvassák a közeljövőben.

Mi volt számodra a legérdekesebb felfedezés a könyv írása közben?

Cs. F.: A tradíciók megszakítottságának és folytonosságának kérdése. Az egyházi birtokokon kívül nincs olyan borászat, ami legalább csak egy-kétszáz év folyamatos működést fel tudna mutatni – mint például azok a francia és olasz birtokok, amelyek akár a középkor óta működnek. 

A történelem viharai itt erősebbek voltak, és a sok-sok megszakítás miatt a továbblépés is mindig nehezebb. Ha elindult egy ígéretes öntisztulási folyamat, mindig közbeszólt a történelem.

P. I.: Egy történetkutató számára általános tapasztalatként is leírható folyamat az egri bikavér kapcsán is világosan megmutatkozik. Jelesül az, hogy az egymásra következő generációk hogyan értik félre, hogyan térítik el az előttük lévők szándékait. Ez egyszerre fájdalmas és természetes.

Különösen fájó, ha egy ilyen eltérített és félreértett tendenciát aztán – akár jogos kiindulópontok mentén – oly mértékig „betonba öntenek”, hogy a rákövetkező generációkat egy komoly, mindennapos nehézségeket okozó kényszerpályára állítják ezzel. 

Ennek a jelenségnek az enyhítésére az emberiség mindezidáig egyetlen értékelhető módszert dolgozott ki: a történeti gondolkodást, a múlt történeteinek folyamatos felhalmozását és értelmezését. Bízunk benne, hogy az Egri borvidék és az egri bikavér vonatkozásában a könyvünk is hozzájárul egy ilyen jellegű gondolkodásmód térnyeréséhez.  

Sz. R.: Mondhatnám azt is, hogy nagy izgalommal töltött el a kutatás során, amikor rábukkantam a forrásokban az első egri bikavérekre az 1896-os millenniumi világkiállítás borversenyén. El tudnék veszni a részletekben, ha hasonló felfedezések felsorolásába belefognék. 

Sokkal elgondolkodtatóbb számomra az a tény, hogy az egri bikavér mennyi buktatón, csapáson ment keresztül több mint 150 éves történelme során, s milyen sokszor kellett a nulláról indulnia, küzdenie és folyamatosan bizonyítania, és mindezt teszi napjainkig is. A könyv, úgy gondolom, hogy határozottan rámutat hibákra, tanulságokra, de legfőképp arra, hogy a bikavérnek ezen a borvidéken van a helye.

A könyvbe nem kerültek be képek, de sok fotót gyűjtöttetek össze, amelyeket az Egri borvidék honlapján mutatunk be. Mit adnak hozzá a képek a könyv gondolataihoz, információihoz, történeteihez?

P. I.: A képek először is nyilvánvalóan illusztrációi a szövegnek, bátorítok is mindenkit, hogy úgy olvassa könyvet, hogy közben a honlapon lévő fotókat is hozzánézi. Aki olvasta, annak is érdemes a képek alapján visszalapozni egy-egy névhez, eseményhez.

Azonban ennél mélyebb tartalma is van a képeknek. Egyrészt a szőlész-borász szakmai aspektusokból: látszanak a régi művelésmódok, a táblák elrendezései, a fürtök, a hordóméretek. A kb. az 1960-as évek óta e tekintetben lezajlott változást, illetve hogy e változás milyen drámai mértékben könnyítette meg a munkát, azt szövegben nehéz interpretálni. 

Fontosak még a palackok és a borlapok/árlisták fotói is, nagyon sok tanulsággal szolgálnak a mai brandek és marketing szempontjából is. 

Személyesen hozzám legközelebb mégis a portréfotók és a csoportképek állnak. Egy jól öltözött, boraival díjakat nyerő polgár vagy egy vidám borozó társaság fényképe egyszersmind a bor társadalmi és kulturális dimenzióinak lenyomata is.

A könyvhöz kapcsolódó történelmi fényképek IDE kattintva érhetőek el, a Líra Kiadó gondozásában megjelent Az egri bikavér kötet pedig a nagyobb könyvesboltokban kapható.

További cikkek

Jó csillagzat alatt született újjá az Egri Csillag Weekend

2024.05.02.
A Szépasszony-völgyben az Egri Csillag Weekend első napján – május 1. – kegyes volt hozzánk az időjárás és rengeteg érdeklődővel és bor szeretővel találkozhattunk. Turisták és Egriek egyaránt váltottak jegyet az Egri Csillag Menetleveles Csillag Terasz körútra, ahol borokat és hozzá illő ételeket kóstolhattak.
A gyerekek nagyon aktívan vettek részt a csillaggyűjtő menetlevél, a kreatív műhely és az ügyességi játékokon. Az éttermekben és az Egri Csillag Borteraszokon sem volt megállás egész nap, hisz folyamatosan érkeztek a vendégek.
 
A továbbiakban – május 2. – az Egri Csillag Gasztronómia áll majd a főszerepben a Macok Bisztróban, ahol már hetek óta teltházas a borvacsora estünk. Aki ide nem jutott be, az figyelje oldalainkat, mert hamarosan nyitjuk a következő éttermet, ahol újabb 6 egri borász Egri Csillagjait lehet kóstolni.
Május 3 – 4. között pedig a Dobó téren koccintunk mindenkivel Egri Csillaggal!
TOVÁBB

Gasztrokörút Eger | Vacsora

2024.04.29.

Egerben Május 1-én indul a Gasztrokörút Egerben fókuszban az Egri Csillaggal, együttműködésben a VisitEger.com-al, amely keretén belül végig járhatod és kóstolhatod a város nevezetességeit.

Érdemes minél több vendéglátó helyre betérned, mert ha minimum 3 helyre becsekkolsz május 1. és október 31. között, akkor garantált ajándékot kapsz a VisitEger.com irodájában.

Ehhez a kulináris és történelmi kalandozáshoz készítettünk egy városfelfedező útitervet.

Koronázd meg a napot egy finom vacsorával

Vacsora I.

Elegáns gasztronómiai élmény, szezonális ételek, helyi alapanyagok, Michelin BID Gourmet minősítés – ezek jellemzik az Egri Vár kapujánál fekvő Macok Bisztrót. A fogásokhoz minőségi Egri borokat kóstolhatsz és ha sok mindent szeretnél kipróbálni borokkal párosítva akkor a Macok Degusztációs Menüjét Neked találték ki. A Macok az egyik legnépszerűbb egri étterem ezért, ha szeretnél itt vacsorázni, érdemes előre asztalt foglalnod.

A vacsora után csodáld meg az Várat az éjszakai fényekben, tegyél egy levezető sétát az udvarán.

Vacsora II.

A Várban nem csak naplementét érdemes nézni, hanem jó döntés ellátogatni az 1552 Étterembe, melynek nem csak a designja és a helyszíne különleges, hanem az ételei is. A helyi borászok a legízletesebb Bikavéreiket és Csillagaikat biztosítják a helynek, így nem csak finom fogásokat ehetsz, hanem mennyei borokat ismerhetsz meg.

Amennyiben az Étteremből a Vár északi kapuján távozol, csodálatos panoráma tárul eléd a várfalsétányról.

Vacsora III.

Eger felnőttbarát szállodájának étterme, a Platán Étterem gourmet vacsorákkal várja a külsős vendégeket is. Nagy hangsúlyt fektetnek a bor-étel párosítások kialakítására ezért, ha nagyobb társasággal érkeznél, érdemes előre asztalt foglalnod. A szálloda felnőttbarát jellege miatt csak 16 éven felüliek vehetnek részt a vacsorán.

A Platán Étterem közelében helyezkedik el az Érsekkert, ezért a vacsora után mindenkinek jól eső lehet egy kellemes sétát tenni a város legnagyobb parkjában.

TOVÁBB

Egri Csillag Weekend 2024 | Programajánló

2024.04.24.

Eger

KULINÁRIS UTAZÁS IKONIKUS HELYSZÍNEKEN ÁT

Az Egri Borvidék Hegyközségi Tanácsa 2024. májusában rendezi meg Eger második tavaszi boros rendezvényét, a megújult EGRI CSILLAG WEEKENDET, ahol a 4 nap alatt, 3 helyszínen több mint 20 borász Egri Csillagjával, számos térségbeli gasztronómiai szereplő ételválasztékával és elsősorban hazai jazz és funky koncertekkel találkozhatnak a vendégek.

Helyszínek: 

  • május 1. Szépasszony-völgy
  • május 2. Macok Bisztró – TELT HÁZ
  • május 3-4. Dobó tér

I. HELYSZÍN | EGRI CSILLAG TERASZOK ÉS CSALÁDI NAP

05.01. szerda | Szépasszony-völgy

Első nap kóstoljatok Egri Csillagokat a Szépasszony-völgyben játékosan, menetlevéllel. Gyűjtsetek csillagokat, egyetek-igyatok finomakat és fedezzétek fel az izgalmas helyeket a Völgyben.

PROGRAM

PINCÉK, ÉTTERMEK:

  • 11:00-19:00 Csillag teraszok – Egri Csillag kóstoló, az éttermekben pedig a Csillaghoz passzoló fogások, menetlevéllel
  • 19:30 Nyereményjáték sorsolás – a legalább 6 helyszínt bejárók közül 2 fő nyer 1-1 5000 Ft értékű borkóstoló utalványt, mely a lila zászlós pincék valamelyikében váltható be, választás szerint

 

EGRI BIKAVÉR PARK:

  • 10:00-16:00 Csillagpor – kreatív műhely (kicsiknek és nagyoknak)
  • 10:00-16:00 Csillagtérkép – játékos ügyességi és logikai feladatok, apró ajándékkal, csillaggyűjtő menetlevéllel
  • 10:00-18:00 Kézműves vásár
  • 16:00-18:00 Kovács Sándor és Mészáros Annamária akusztikus koncert

II. HELYSZÍN | EGRI CSILLAG A GASZTRONÓMIÁBAN - TELT HÁZ!

05.02. csütörtök | Macok Bisztró

Második napon a gasztronómia lesz a főszerepben, amikor is Eger újabb ikonikus helyszíne ad otthont az Egri Csillagoknak. Egy fergeteges borvacsora est részesei lehet az, aki ellátogat május 2-án az egri vár alatt lévő Macok Bisztróba.

6 borász, 6 egri csillagjához párosít Macsinka János séf, 6 finom fogást. Egy izgalmas este, ahol a borászok mesélnek, a borok és az ételek pedig együtt muzsikálnak.

FELLÉPŐ BORÁSZOK ÉS BORAIK

  • Korózs Dani | Korózs Szőlőbirtok és Pincészet Egri Csillag 2021
  • Böjt Gergő | Böjt Borászat Egri Csillag Superior 2022
  • Tóth Kati | Tóth Ferenc Pincészete Egri Csillag Superior 2022
  • Petrény Norbi | Petrény Winery Egri Csillag Astra 2022 Superior
  • Gál Lajos | Gál Lajos Pincészete Kamra-völgy Egri Csillag Grand Superior 2021
  • Varsányi Katalin | Varsányi Pincészet Egri Csillag 2021 Superior


BELÉPŐJEGY ÁRA
15.000 Ft / fő

III. HELYSZÍN | EGRI CSILLAG WEEKEND

05.03-04. | Dobó tér

Péntek-szombat közel 20 borászat és gasztronómiai kiállító vár Benneteket az ünneplőbe öltöztetett Dobó téren, Egri Csillagokkal és hozzá illő finom ételekkel. Az Egri Csillag mellett természetesen helyet kapnak az Egri Bikavérek, a különböző pincészetek saját különlegességei is. Mindezt a kulináris élvezetet pedig ellazítják, ékesítik, feldobják és megpörgetik a hazai jazz és funky zenei társadalom jeles képviselői.

BORÁSZATOK

Academia Birtok, Besenyei Borház, Bolyki Pincészet és Szőlőbirtok, Demeter Pincészet, EGERSOUL, Egri Csillag Borpatika, Egri Korona Borház, Gál Lajos Pincészete, Gál Tibor Pincészet, Juhász Pince, Juhász Testvérek Pincészete, Korózs Szőlőbirtok és Pincészet, Ostoros Családi Pincészet, Petrény Winery, REGE Birtok, St.Andrea Szőlőbirtok, Thummerer Pincészet, Torma Pince, Tóth Ferenc Pincészet, Varsányi Pincészet, Villa Völgy Pincészet

GASZTRONÓMIA – ÉTELEK

Koru Coffee and More, Bodega Burger, Fázis Koszt & Kávé, Trakta by Nomád, Vidéki Sajt, Lumen Étterem és Gasztropanzió, Zsenge in Fúzió

A borokhoz, borozáshoz kiválóan passzoló minőségi ételválaszték, különlegességek.

Csillag Burger, Bor-becue Burger, bagelek (tépett kacsás, camambertes, pestos, stb.), pisztáciás tiramisu, somlói galuska, házi lepény vadlazaccal, kacsahússal, kecskesajttal, magkeverékek, borkorcsolya sétálótál, fagyi, különleges sajtok, sajttálak, fogasfilé zöldborsóval, vadbrokkolival, hajdinával, stb…

PROGRAM, SZÍNPADI PROGRAM

05.03. péntek

  • 15:00-18.00 DJ FUNK GEARS ZENÉL
  • 18:00-18.30 MEGNYITÓ – AZ EGRI BORBARÁT HÖLGYEK ÉS AZ EGRI BIKAVÉR BORLOVAGREND KÖZREMŰKÖDÉSÉVEL – ÉS A XXVIII. EGRI BORVIDÉKI BORVERSENY DÍJKIOSZTÓ ÜNNEPSÉGE (nagy aranyérmesek és különdíjasok)
  • 18:30-19.30 HAJDU KLÁRA & SZAKONYI MILÁN DUO KONCERT

    Hajdu Klára és Szakonyi Milán neve ismerősen csenghet a jazz és a könnyűzene rajongóinak egyaránt.

    Klára a hazai jazz élet kiemelkedő énekes-dalszerzője és tanára. 15 éves, kétszeres Fonogram-jelölt quartetjének dalait Európától Mexikóig pörgetik a rádiók és több mint 30 országban streamelik őket a rajongók.

    Milán hazánk egyik legkülönlegesebb hangú énekese, aki amellett, hogy 10 évig énekelt a Fonogram-díjas Balázs Elemér Groupban, a magyar könnyűzenei élet oszlopos tagja. Együtt zenél és énekel Boggie-val és Romhányi Áronnal.

    Klára és Milán duójának sajátos stílusa finom akusztikus muzsika, amiben a pop és a jazz elemei ízlésesen keverednek.

  • 19:50-20.50 ZOLBERT TRIÓ KONCERT

    Albert Zoltán, Zolbert szaxofonos, zeneszerző és producer, Magyarország smooth jazz nagykövete. A művész által képviselt zenei irányzat az instrumentális popzene színes palettáját idézi, a smooth jazz, a funk és a soul műfajok egyedülálló ötvözeteiként, amelyekben a szenvedélyes és pozitív hangulatok modern hangszerelésekben szólalnak meg. 2016-ban megalapította a saját borfesztiválját, mely a neszmélyi borvidék kulturális életét építi, teljesen új megközelítést behozva a hazai fesztiváléletbe.

  • 21:30-23.00 PEET PROJECT KONCERT

    Pop, funky és jazz saját dalokkal és néhány feldolgozással – A hegedű/ének, szaxofon, billentyű, basszusgitár és dob felállásban játszó Peet Project 2009-ben elnyerte a Jazzy Rádió Dalversenyének fődíját, 2013 óta rendszeresen szerepel jelentős amerikai és hazai jazz fesztiválokon. 2013-ban Év felfedezettje, 2017-ben Év albuma, 2020-ban Év dala díjat nyertek az USA legjobbnak választott jazz fesztiválján, a Catalina Island JazzTrax-en. 2021 elején listavezetők voltak Kanadában, míg az amerikai Billboard Smooth Jazz Top 30 listán – a hazai zenekarok közül elsőként – eddig négy különböző dallal is szerepeltek. Az A38 színpadán visszatérő vendégek, csakúgy mint a nagyobb magyarországi jazz-, gasztro-és borfesztiválokon. A hazai közönség 2015-ben a Hungary’s Got Talent, majd 2017-ben és 2018-ban A Dal c. műsorban is láthatta őket. Nyolcadik stúdióalbumuk nyáron jelenik meg.”

  • 23.00-00 TÉRZENE

05.04. szombat

  • 11.00-11.30 CSILLAG FUTAM | Váltó versenyfutás – 11 borász és 11 borfogyasztó
    megmérettetik egymással, 1,5 km-es távon (Start: Eszperantó sétány kerékpárút, cél: Dobó tér)
    Nyeremény: 11 palack Egri Csillag
  • 14:00-18.00 DJ FUNK GEARS ZENÉL
  • 18:30 KOCCINTS EGRI CSILLAGGAL! – FLASHMOB
  • 18:30-19.30 BÁDER ELEMÉR TRIÓ KONCERT

    Egri és környékbeli kiváló muszikusokból álló jazz formáció, akik jelenleg az első saját lemezükön dolgoznak.

  • 20:00-21.00 SZEBÉNYI DÁNIEL SZÓLÓ ZONGORA KONCERT

    Artisjus- és Fonogram-díjas magyar előadó, producer és zeneszerző, a godfater. zenekar (Tátrai Tibor supergroupja) tagja. 2006 óta több, mint 200 hangfelvételen hallhatóak dalai, játéka, hangja.

  • 21:30-23.00 RANDOM TRIP & 7S PRESENTS: VIBE CHANGERS ft. PÉTERFFY LILI (LELLE), KRSA (PASO)

    Új klubestet és tehetségkutatót hívott életre Budapest két legismertebb improvizációs csapata. A Random Trip és a Seven Seconds In the Future az elmúlt években külön-külön is hétről hétre, klubról klubra, fesztiválról fesztiválra csábította a zene azon szerelmeseit, akik a zene születésének pillanatát katarzisként élik meg. Csodás hír a rajongóknak, hogy a Vibe Changers névre keresztelt klubest esetében is a rögtönzés áll a fókuszban, csak kicsit másképp.

    “Nem a virtuozitáson van a hangsúly, hanem azon a láthatatlan rezgésen, amely sokszor kedvenc előadóinkból is árad és ami miatt nekünk is nehéz megmagyaráznunk, hogy mitől vagyunk libabőrösek, mitől perdülünk táncra, miért potyognak a könnyeink, vagy csak mitől van jobb kedvünk” – nyilatkozta Delov Jávor, a Random Trip alapítója, aki maga is hasonló élményeket élt át a közös zenélések során a beatbox loop station világbajnok Nagy Kristóffal, a Seven Seconds In the Future (7s) alappillérével.

  • 23.00-00.00 TÉRZENE

ÁLLANDÓ PROGRAMOK

  • Csillagközi borangolás | Egri Csillag kóstolás pontgyűjtés, mindkét este nyereményjátékkal
  • Chill és csillagok – felnőtt pihenő (babzsákok, asztalkák a Dobó szobor előtt)
  • Csillag kuckó a kicsiknek (babzsákok a fás területen, mellette arcfestés)

FAHÁZAK AJÁNLOTT NYITVATARTÁSI IDEJE

május 3. (péntek) 14.00-00.00

május 4. (szombat) 10.00-00.00

MINŐSÉGI BOROK

MINŐSÉGI, BORHOZ ILLŐ ÉTELEK

TALÁLKOZÁS, BESZÉLGETÉS A BORÁSZOKKAL

KULTURÁLT BORFOGYASZTÁS

MINŐSÉGI KÍSÉRŐPROGRAMOK

TARTALMAS KIKAPCSOLÓDÁS

TOVÁBB