MENU

Idén is vár az Egri Bor Ünnepe

2023.06.29.
Győrfi Alexandra

Látogass el az egri Érsekkertbe július 6. és 9. között az Egri Bor Ünnepére, mely idén is érdekes programokkal, koncertekkel, különleges borgasztronómiai élményekkel és természetesen egri borokkal vár! Az esemény közeledtével felkerestük a rendezvény főszervezőjét, Tarsoly Józsefet, hogy betekintést nyújtson a rendezvény előkészületeinek részleteibe, és hogy mesélje el, mire számíthatnak az idei évben a látogatók.

Hogyan kell elképzelni egy ilyen fesztivál előkészítését?

A rendezvényt követő kiértékeléssel már elindul egy gondolkodás a kiállítói, fogyasztói igények, vélemények alapján. Ezt követően a költségvetés összeállítása, a rendezvény pénzügyi alapjainak a megteremtése, a támogatók bevonása zajlik. Amikor megvannak a gazdasági alapok, elindul a tényleges szervezés a rendezvény bejelentésével, a nagyobb zenekarok lekötésével. 

Tavasszal a kiállítókkal történő egyeztetést követően a helyszínbejárások után elkészül a rendezvénytérkép, amellyel párhuzamosan a rendezvény engedélyeztetése is megtörténik.

A szükséges szakhatósági engedélyek, rendezvénybiztosítási, rendezvénybonyolítási szolgáltatások (villamos hálózat kiépítése, takarítás, szemétszállítás, egészségügyi szolgálat, vécék telepítése stb.) meglétét követően felépülnek a kiállítói standok, étkezősátrak, és megvalósulhat a rendezvény. 

A zárás után pedig a helyszín eredeti állapotának visszaállításával ér véget az esemény. Ezzel kezdetét veszi a kiállítókkal történő szervezői elszámolás, a rendezvény pályázatainak lezárása, az igénybe vett szolgáltatások kifizetése. 

Az Egri Bor Ünnepét 8-10 fős szakmai – vendéglátós, gasztronómiai, marketinges, koncert-, illetve rendezvényszervező, informatikus, biztonsági szakértő – csapat szervezi, amely a rendezvény hétvégéjén kibővített, kb. 100 fős szakmai stábot (biztonsági, egészségügyi, takarító személyzet, pincérek, segítők, technikusok, tolmácsok, hoszteszek stb.) koordinál a helyszínen.  

Úgy látjuk, hogy több borhoz kapcsolódó programmal készültök a színpadra. Mesélnél ezekről kicsit részletesebben?

A rendezvény megnyitó ünnepsége az elismerésről szól, hiszen ekkor tüntetjük ki az év Egri szőlő-, bortermelőjét és borgasztronómusát, valamint átadjuk az Egri borvidéki borverseny érmeit. 

Az Egri Bikavér Lovagrend tagjai immáron sokadik éve szerveznek borversenyt, amikor kiválasztjuk a rendezvény legjobb száraz fehér- és vörösborát, amelynek a nagyon várt eredményhirdetése péntek esténként zajlik. 

Nem sokkal ezután, az Egri Bikavér Színpadnál 23 órától versenybe szállunk a Magyarország legkedveltebb boros települése címért, amikor sok ember koccint egyszerre és egy helyen. 

Július 8-án, szombaton ismét lesz borlovagavatás, ez a látványos ceremónia évről évre sok embert vonz. Minden évben új tagokat avat a borlovagrend a szőlészet, a borászat és a borkultúra, gasztronómia, oktatás területeiről. 

A Szent Donát-napi ünnepség alkalmával ismét vasárnap fél 12-től hangzik el a fohász. 18 órától pedig Azurák Mihály „Boros mindenség” címmel nyújt nekünk borverses feltöltődést és útravalót, amely remélhetőleg kitart a következő évi rendezvényig.

Vannak kifejezett kedvenc gasztrofogásai a törzsvendégeknek? 

Hatalmas átalakulást tapasztalhatunk általában a gasztronómiában is, de a rendezvényeken különösen. A streetfoodőrülettel együtt a rendkívül népszerű hamburger- és BBQ-„hullám” tapasztalható, de a karcagi birkapörkölt, a sajtvariációk vagy a kenyérlángos örök sláger.

Ugyanakkor jelentős számban még mindig a bor-étel harmónián alapuló ételkülönlegességekre, a borgasztronómiai élményre kíváncsiak, hiszen ezek csak itt és ekkor kóstolhatók.   

Milyen bortípusok a legnépszerűbbek a fesztiválon?

A rendezvényen az egri bortípusok szinte teljes kínálata megtalálható, hiszen 250 feletti bortételt lehet a négy nap alatt megkóstolni. A fogyasztott borok milyensége és mennyisége nagyban függ az aktuális időjárástól is. 

Amikor melegebb van, akkor a fehér-, illetve a rozéborokat kedvelik inkább, ha viszont lehűl az idő, illetve az esti időszakban már a vörösborok kelendőbbek. Mivel a rendezvényen a legtöbb egri csillag és egri bikavér kóstolható egy helyen, ezért nyilván nem meglepő, hogy nagyon sokan szeretnek részt venni ezen az évjáratos utazáson. 

Azok a kedves vendégek, akik ritkábban jönnek Egerbe, megragadják az alkalmat, és a számukra kedves fajtákat minél nagyobb számban igyekeznek megismerni a száraz boroktól a debrői hárslevelűig.   

Ha csatlakozik egy traktor vagy egy veterán autós a fesztiválra, ezt hogy kell elképzelnie annak, aki még sosem járt az eseményen?

A csatlakozás általában előzetesen egyeztetett módon történik, hiszen a Jármű Örökségeinket Őrző Egyesület tagjai nagyon komoly szervezéssel biztosítják számunkra azt a pontos menetrendet, amely a kiállítást, illetve a szombati járműfelvonulást jellemzi annak érdekében, hogy nagyon sokfajta járműben gyönyörködhessünk a rendezvény idején, a pedálos Moszkvicstól a „T” modellen át a „faros” Ikarusig.

Sok szeretettel várjuk kedves vendégeinket a helyszínen, koccintsunk együtt az egri szőlő- és bortermelők egészségére!

További cikkek

Szakmai csúcsra ért az Egri borvidék

2025.12.08.

Páratlan siker: 2025 minden nagy elismerését a bikavér és a csillag hazájának ítéltek

Újabb hatalmas szakmai elismerés érkezett az Egri borvidékre: Lamport Józsefet választották 2025-ben Az Év Bortermelőjévé. Ez a kiemelkedő siker azt jelenti, hogy…

TOVÁBB

Az Egri Borvidék büszkesége: Lamport József nyerte el az Év Bortermelője címet

2025.12.05.

Ismét rangos elismerés érte a borvidékünket: a Magyar Bor Akadémia „Minden idők legjobbjai – Év Bortermelője 2025” díj nyertese Lamport József, a Thummerer Pincészet főborásza!

A díj nemcsak a szakember egyéni teljesítményének szól, hanem az egész Egri Borvidék minőség iránti elkötelezettségét is fémjelzi.

Életút a szőlőtőkék között

Lamport József neve mára összeforrt a Noszvajon található Thummerer Pincészettel, ahol 2004 óta irányítja főborászként a szakmai munkát. A bor iránti szenvedélye azonban sokkal régebbre nyúlik vissza: édesanyja példáját követve már gyermekkorában eldőlt, hogy a szőlő és a bor világa lesz az ő útja.

A Kertészeti Egyetem elvégzése után a Törley pezsgőpincészetnél szerzett tapasztalatokat, ahol az ország különböző tájairól származó vörösborokkal dolgozhatott. Ez a széleskörű rálátás alapozta meg azt a szakmai magabiztosságot, amellyel később az egri terroirban rejlő lehetőségeket kezdte kibontani.

A minőség filozófiája: Bikavér és Csillag

Az Egri Bikavér Lovagrend tagjaként Lamport József hitvallása a szigorú fegyelem és a terméskorlátozás köré épül. Úgy véli, a régi és a mai Bikavérek közötti minőségi ugrás kulcsa – hasonlóan más nagy vörösborokhoz – a technológiai fegyelemben és a tökéletesen érett, válogatott alapanyagban rejlik.

Munkássága azonban nemcsak a vörösborokra korlátozódik. Aktív szerepet vállalt az Egri Bikavér méltó fehér párjának, az Egri Csillagnak a megalkotásában is, ezzel beírva nevét a borvidék modern kori történelmébe. Szakértelme és elhivatottsága az elmúlt két évtizedben számos hazai és nemzetközi elismeréshez segítette a Thummerer Pincészetet.

Illusztris társaságban

Az Év Bortermelője címért folyó versenyben idén is rendkívül erős mezőny gyűlt össze. Lamport József mellett a díj további várományosai voltak:

  • Gere Zsolt (Villányi borvidék)
  • Ipacs Szabó István (Villányi borvidék)
  • Szentpétery Attila (Kunsági borvidék)
  • Vesztergombi Csaba (Szekszárdi borvidék)

Mindannyian a magyar borászat meghatározó alakjai, akik saját borvidékükön a hagyományok őrzése mellett a folyamatos megújulást képviselik.

A Magyar Bor Akadémia döntése alapján a végső győztes kilétére december 5-én, egy sajtótájékoztató keretein belül került sor.

Az Egri Borvidék közössége egy emberként szurkolt Lamport Józsefnek, akinek már a jelölése is bizonyította: Eger ott van Európa és Magyarország bortérképének legkiemelkedőbb pontjai között.

Gratulálunk az elismeréshez!

TOVÁBB

Fiatal egri borász, aki a Bikavér jövőjét írhatja: Gál Tibor – Borászok Borásza 2025

2025.10.21.

„Én azért dolgozom, hogy a Bikavér legyen a legértékesebb egri bor, nyugodt megélhetést és presztízst adjon a termelőinek a bor világában.”

Gál Tibor – Borászok Borásza 2025

 Mit jelent neked az, hogy az Egri Borvidéken dolgozhatsz?

Számtalan borvidéken volt lehetőségem dolgozni és tanulni az elmúlt években, de a szívem mindig hazahúzott. Ez egy megmagyarázhatatlan kapcsolat, tudod, hogy hol vagy otthon, hol érzed magad jól, hol vagy kiegyensúlyozott. Nekem ezt csak Eger adja meg. A családunk itt eresztett gyökeret, és szeretnék annyit adni ennek a vidéknek, hogy a gyermekeim ugyanezt érezhessék, amit én.

Hogyan definiálod az „egries” karaktert?

Az egri bor kétséget kizáróan egyedi. A jellemzően tufás talajnak köszönhetően minerális és ásványos, a hűvösebb klíma és a föld alatti pincelabirintusok miatt pedig úgy gyümölcsösek és vibrálóak, hogy közben koncentráltak, gazdagok és hihetetlenül elegánsak.

Hogyan viszonyultok a Bikavérhez – mit jelent nektek?

A Bikavér számomra az egyetlen igaz egri bor. Ez az a kifejeződés, ami egy személyben képes közvetíteni a borvidék különleges termőterületeit, a város kulturális sokszínűségét, turisztikai izgalmait és történelmi – irodalmi varázsvilágát. Ha egy szóban kellene leírni, mindazt, amiről a borvidék szól, akkor az a szó a Bikavér lenne.

Hol tart most, szerintetek, borvidéki szinten a Bikavérről való gondolkodás? 

A Bikavérről gondolkodás rendkívül bátor dolog ma Egerben. A jelenlegi közízlés és divatok sok mindenkit elijesztenek ettől a markától, csak a legelkötelezettebbek vállalják ezt a különleges küldetést! A Bikavér nem csak egy bor. Ez A Bor. A sikeréhez nagyobb önfeláldozásra lenne szükség. 

Milyen saját vagy közösségi célotok, küldetésetek van a Bikavérrel kapcsolatban? 

Én azért dolgozom, hogy a Bikavér legyen a legértékesebb egri bor, adjon nyugodt megélhetést és presztízst a termelőinek a bor világában. 

Az idei évben különleges összecsengésként több díjat is egri borászok nyertek el – mit jelent ez nektek?

Hogy jó úton haladunk. Ezt mi eddig is éreztük, de a nehezebb órákban mindig jól jön egy kis megerősítés. Ettől természetesen nem bízhatjuk el magunkat, de fontos és értékes ez a visszacsatolás a szakmától.

TOVÁBB