Egri csillag és bikavér nyert aranyérmet az Országos Bio Borversenyen
Debrecen adott otthont idén az immár tizenötödik alkalommal megrendezett Országos Bio Borversenynek. A díjátadón az Egri borvidéket Bukolyi Marcell képviselte, aki egri csillag és egri bikavér boraiért vette át a nemzetközi zsűri aranyérmét.
„Debrecen több éve kiemelten támogatja a magyar borkultúrát, erre jó példa a 2014 óta, évente megrendezett és egyre nagyobb presztízzsel bíró Debrecen Város Bora címért zajló országos borverseny” – hangsúlyozta köszöntőjében dr. Puskás István, Debrecen alpolgármestere. „Ezért is vállaltam el örömmel az Országos Bio Borverseny fővédnökségét, mert ezzel Debrecen városa is hozzájárulhat a vegyszermentes, egészséges borok népszerűsítéséhez, azok kulturált fogyasztásához.”
Az idei, tizenötödik alkalommal megtartott bio borversenyre 2 ország 11 borvidékének 15 pincészete nevezett összesen 54 borral, amelyből 25 arany- és 21 ezüstérmet nyert el.
„Ez az eredmény is jól mutatja a magyar bioborok kimagasló minőségét, a magyar bioborászatok rendkívüli munkáját.” Kovács Pál, az esemény ötletgazdája és főszervezője, a Debreceni Borozó lapkiadója elmondta, hogy a rendezvény gondolata a Hortobágyon született meg, ami Magyarország legnagyobb, egybefüggő bioszféra-rezervátuma. Rámutatott, hogy 15 év alatt az egyedülálló esemény a pusztai bioborversenyből Országos Bio Borversennyé nőtte ki magát. „Fontos fordulatnak számít, hogy a rendezvényt tavaly óta Debrecen városában rendezik meg. Ezzel a lépéssel egy újabb esélyt kapott a biobor népszerűsítésének ügye, mert az érem másik oldala az, hogy Nyugat-Európához képest a természetes és bioborok fogyasztói ismertsége Magyarországon még mindig igen alacsony szinten van” – tette hozzá a szakértő.
Az Egri borvidéket Bukolyi Marcell képviselte a megmérettetésen. Két bort nevezett, és mindkettővel aranyérmet nyert. „Az Egri Csillag Grand Superior Köves 2022 és az Egri Bikavér Nagy-Eged Grand Superior 2021 a pincészet két legfontosabb bora, és jelenleg a borvidék egyetlen biominősítésű csillaga és bikavére” – mondta el az érmes borokról készítőjük.

További cikkek
Ismét egri borász az Év Bortermelője díjra jelöltek között
Újra van egri jelölt az Év Bortermelője díj döntősei között: Lamport József, a Thummerer Pincészet főborásza a múlt évhez hasonlóan idén is ott van a listán. A döntőbe öt szakember jutott, az Egri mellett…
Az Eger-Mátravidéki Borgazdasági Kombinát által a ’60-as évek végén vásárolt mezőgazdasági helikopter
A helikoptert a fényképen éppen permetszerrel és vízzel töltik fel, valahol a Nagy-Eged hegy legalsó szoknyáján, az Eger–Noszvaj autóút alatti részen. A kép hűen tükrözi a kor technikába vetett hitét és az ebből fakadó,…
Márton-nap az Egri borvidéken
Tradicionálisan a november 11-re eső Márton-nap a mezőgazdasági munkák végét és épp a karácsony előtti böjti időszakot megelőző napokat jelentette, így elődeink szívesen időzítettek erre a napra lakomákat, ünnepségeket. A liba mint étkezési alapanyag…