MENU

Egerben is szüretelnek a borászok

2023.09.15.
Tóth Adrienn

Hűvös klímájú borvidékként nem Egerben startol először a szüreti időszak az országban. A korai érésű fajtákkal, elsősorban könnyed fehérborok, rozék, valamint pezsgők és pét-natok alapanyagainak szedésével szeptember közepén azonban megkezdődött az idei szezon. A borászokat arról kérdeztük, ki mivel indított. A következő hetekben pedig visszatérünk információkkal a nagy borok alapanyaga kapcsán is.

A Pajadoson kezdtünk

Gál Tibor így számolt be a szüret indulásáról: „Nálunk is megindult a szüret, az első napján pinot blanc-t és leánykát szüreteltünk, ez után pedig sauvignon blanc érkezett be a Pajadosból. Mindegyik fajta a 2023-as csillagot fogja erősíteni. Hihetetlen izgalmakkal telt az egész szezon, volt itt minden: óriási esőzések, nagy melegek, hűvös időszakok, melyek kedveztek a szőlőbetegségeknek, és az érést is eltolták. Ennek ellenére sikerült megvédenünk a szőlőt rengeteg kézi munka árán, így most szuper egészséges és gazdag terméssel számolunk. Amennyiben a vénasszonyok nyara kitart, varázslatos évjáratunk lehet!”

A korai érésű fajták már a pincében vannak

Az Egri borvidék szőlészeti és borászati kutatásokkal, valamint szakoktatással foglalkozó intézményében, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen is belevágtak a szőlő szedésébe. „A bianca és a néró fajtákkal kezdődött a szüret a szőlőbirtokon. Friss, üde, divatos borok készülnek majd, alacsony alkoholtartalommal a most szedett fürtökből” – osztotta meg Markovics György borász.

Elárulta azt is, hogy „a cukorfok megfelelő, a savakra kell inkább figyelni. A kezdési időpont nem nevezhető korainak, hiszen tavaly mindössze egy héttel később, augusztus 31-én kezdődött a szüret, de volt már, hogy augusztus közepén láttunk neki a munkának. Igaz, az idei esztendő merőben más volt, mint a 2022-es: hűvös volt a tavasz, és emlékezhetünk, nyár elején sem tapasztaltunk olyan kánikulát, mint ezekben a napokban, oda kellett tehát figyelni a növényvédelemre.”

A chardonnay-val vágunk bele a szüretbe

A Kovács Nimród Winerynél szeptember közepén kezdődik a szüret: elsőként a Noszvaj határában lévő Nyilas-már- és Nagyfai-dűlő területről a friss, gyümölcsös, reduktív chardonnay-nak szánt alapanyag kerül a kóracél tartályokba. A tervek szerint ezt a rozét alkotó szőlő követi majd, illetve nem sokkal később a KNW méltán népszerű Battonage márkájához szedik a chardonnay-t, ugyancsak erről a vulkanikus, tufapadra épült területről. A vörösek sorában később a pinot noir, a merlot, a kékfrankos és a syrah következik, majd az ikonikus Nagy-Eged-hegy furmintja, syrah-ja és kékfrankosa zárja a sort a várhatóan október közepéig-végéig tartó szüreti időszakban.

A KNW szakemberei elégedettek az idei terméssel. Polyák István főborász szavai szerint jórészt sikerült megúszniuk az esős időszakot követő peronoszpóra- és lisztharmat-fertőzést, a szürke- és a feketerothadást, így egészséges termésre számítanak. A fürtök érése picit elhúzódik a szokásoshoz képest, az ízek már szépen kialakultak, de a cukor itt-ott még hiányzik. Ezt a borász legfőképp azzal magyarázta, hogy a tavalyi, 2022-es év extrém aszályos és forró nyara megviselte a tőkéket, és az idei, meglehetősen hűvös, csapadékos tavasz pedig legalább egy héttel „elodázta“ a szüretet.

Már szedik a Juhász Rosé alapanyagát

A Juhász Testvérek Pincészetében idén az átlagosnál kicsit később, augusztus 28-án indult a szüret. „Az első beérett fajta most is az Irsai Olivér volt, amelyre különösen figyeltünk, hiszen az egyik legnépszerűbb termékünk alapanyaga.

A szüret a kék medoc-kal folytatódott, ami a rozéboraink egyik alapját adja. Ezt követték az aromatikus fajták, a cserszegi fűszeres és a sauvignon blanc, melyekből többségében fajtabor készül. Szintén szüreteltük már a chardonnay és a zenit fajtákat, amelyekből az egyre népszerűbb pezsgőnket töltjük. Az oportó és a zweigelt fajták szüretelése is megkezdődött, amelyek a legnépszerűbb rozé-termékpalettánkat színesítik és ízesítik majd. Szeptember 11-én pedig a pinot noir fajta következett a sorban, amelyből elsősorban pincészetünk egyik ikonikus terméke, a Márton-napi Juhász Rosé készül.”

Pét-nat lesz a pinot noirból

Böjt Gergő így számol be a 2023-as évjárat indulásáról és a következő lépésekről: „Idén szeptember 2-án már elkezdtük a szüretet a pinot noirral az ostorosi Kutya-hegyen, melyből pét-natot készítünk.

Ezt követően jött a chardonnay, amiből idén először pezsgőt szeretnénk letölteni. Következő fajtánk a muskotály volt, majd leányka és sauvignon blanc, amiből sajnos nagyon kis mennyiséget tudtunk idén leszüretelni. Pár napon belül pedig jönnek a rizlingek. Ezekből a fajtákból készítjük el az Egri Csillag Superior borunkat.”

Ritkaságnak számító szőlőfajtával startoltak

„Az évjáratnak megfelelően, az elhúzódó hideg időjárás miatt – a szokásostól kissé később – szeptember 6-án kezdtük a szüretet. A cabernet dorsa volt az első szőlő, amiből rozét készítünk; kiváló sav-cukor aránnyal sikerült leszednünk.

Ugyanez igaz a chardonnay és a pinot noir pezsgőalapborokra is. Az eddigi tapasztalataink alapján mind mennyiségben, mind minőségben optimistán várjuk a további szőlőket” – érkezett az információ a Thummerer Pincészettől.

Előrehozott decemberi szüret

Bolyki Jani a tőle megszokott őszinteséggel írja le az idei indulást: „Augusztus elején annyira nem bíztam a szőlőben, hogy már decemberi szüretre készültem. Szerencsére a természet igazságos, és visszaadta, amit korábban elvett. Az elmúlt hónap csoda időjárása tökéletes körülményeket teremtett a szőlőnek, így a héten mi is elkezdtük a szüretet. Hagyományosan a sauvignon blanc nyitotta a sort, a friss mustot kóstolva van okunk mosolygásra, intenzív és ízgazdag, szép savakkal.

A fajták érése felgyorsult, a cabernet franc kivételével szinte minden szedhető, idén a szüreti logisztika az átlagosnál is komolyabb feladat lesz. A következő heteink csak a szüretről és a beérkező szőlő feldolgozásáról szólnak majd, de az eddigi termést látva bizakodó vagyok.”

Jövő héten kezdjük a leánykával

Filep Miklós Gergely, a Tóth Ferenc Pincészet borásza még csak a tervekről tud beszámolni, hiszen jövő heti indulással kalkulálnak: „Az első napokban leányka és ottonel muskotály szőlőket fogunk szedni, a hét második felétől pedig várhatóan elkezdünk kékfrankost szüretelni rozébornak.

A szőlők szépen fejlődnek, egészségesek, szerencsénk van a szeptemberi időjárással. Az ízek egyre gazdagabbak, a cukor lassan de biztosan emelkedik, a savak szépek lesznek a szüretre.”

További cikkek

Aranysor az egri boroknak Ázsiából

2023.09.22.
Tóth Adrienn

Kizárólag aranyérmeket nyertek az egri borok az Asia Wine Trophy, azaz az Ázsiai Bortrófea idei világversenyén. A megmérettetésről a Petrény Winery három csillogó érmet hozott haza érlelt vörösboraival, a Soltész Borbirtok pedig egy hordós…

TOVÁBB

Szüreti program a Szépasszony-völgyben

2023.09.08.
Győrfi Alexandra

Elérkeztünk a borászok életében az egyik legizgalmasabb időszakhoz, a szürethez. A szüreti hangulatot átadva a szépasszony-völgyi borászok kiváló borokkal, különleges gasztronómiai kínálattal, számos programmal és izgalmas szüreti játékokkal várják szeptember 16-17. között az Egerbe…

TOVÁBB

A Budapesten rendezett 1958-as Nemzetközi Borverseny oklevele és érme

2023.09.07.

1958-ban Nemzetközi Borversenyt rendeztek Budapesten, amelyen a világ legtöbb bortermelő országa képviseltette magát, köztük a legpatinásabbak is. A termelőszövetkezetek erőszakos megszervezésének kezdete előtt egy évvel még engedték nevezni a magántermelőket is. (Mindkét körülmény –…

TOVÁBB