MENU

EGRI BOR ÉS KALÓRIA

2024.03.10.

A kalória az ételek és italok energiatartalmának mérésére szolgáló egység. Fontos tényező az egészséges táplálkozásban, mert azt mutatja meg, hogy az adott étel mennyi energiát nyújt a szervezet számára. A kalóriabevitelt egyensúlyban tudjuk tartani megfelelő mennyiségű fizikai tevékenységgel, hogy megelőzzük a súlyproblémákat és támogassuk az egészséges életmódot. 

Mitől függ a bor kalóriatartalma?

Az nem meglepő, hogy a borban is található kalória. Egy pohár bor akár 92-300 kalóriát is tartalmazhat, ez átlagosan 120-150 kalóriát jelent. A bor kalóriatartalma függ a borfajtától, a cukor- és alkoholtartalmától, valamint az abból származó energiaértéktől. A kalóriatartalom a bor cukor- és alkoholtartalmával nő, így az édes borok általában, több kalóriát tartalmaznak a száraz boroknál. A bor fajtájtát vizsgálva, sok esetben a fehér és rozé borokban kevesebb a kalória, mint a vörösborokban. Egy másik fontos tényező az is, hogy hány százalék alkoholtartalommal rendelkezik a bor, mivel az alkohol is jelentős kalóriatartalommal bír. 

Így számold ki egy bor kalóriatartalmát!

Az alkohol nagyon magas kalória tartalmú grammonként. A kalóriadúsabb borok általában a magasabb alkoholtartalommal rendelkeznek, egy grammban 7 kcal található. A szénhidrátokat vizsgálva a bor esetében cukorról beszélünk, ez grammonként 4 kcal jelent. E két tényező befolyásolja leginkább a borokban található kalóriák számát. 

0,75l x 1000 = 750 ml 

Palack grammba átszámítva: 750ml x 0,8 ml/g (alkohol fajsúlya) = 600 g

Pohár/palack (gramm) x Alkohol % x 7 = alkohol kalóriatartalma

Cukortartalom x pohár/palack (liter) x 4 = szénhidrát (cukor) kalóriatartalma

Alkohol kalória + Szénhidrát kalória = összes kalória

Néhány példán keresztül tekintsünk meg, hogy az Egri Borvidék neves borászatainak különböző borai körülbelül mennyi kalóriát tartalmaznak. A számítások kimutatják, hogy egy palackban (0,75l) hány kalória található.

Ostoros Családi Pincészet

Birtok Egri Csillag 2023 (Száraz)
Alkoholtartalom: 12,07 % Alkohol kalóriatartalma: 506,94 kcal
Cukortartalom: 2,8 g/l  Cukor kalóriatartalma: 8,4 kcal
Össz. kcal: 515,34 kcal

Bolyki Pincészet és Szőlőbirtok 

Egri Csillag 2023 (Száraz)
Alkoholtartalom: 12,34 % Alkohol kalóriatartalma: 518,28 kcal
Cukortartalom: 2,3 g/l  Cukor kalóriatartalma: 6,9 kcal
Össz. kcal: 525,18 kcal

Demeter Borászat 

Egri Csillag 2020  (Száraz) 
Alkoholtartalom: 13 % Alkohol kalóriatartalma: 546 kcal
Cukortartalom: 1,1 g/l  Cukor kalóriatartalma: 3,3 kcal
Össz. kcal: 549,3 kcal

Böjt Borászat 

Egri Csillag Superior 2022 (Száraz)
Alkoholtartalom: 13 % Alkohol kalóriatartalma: 546 kcal
Cukortartalom: 4,3 g/l  Cukor kalóriatartalma: 12,9 kcal
Össz. kcal: 558,9 kcal

Bukolyi Marcell Wine Farm

KÖVES Egri Csillag Grand Superior 2022 (Száraz)
Alkoholtartalom: 13,31 % Alkohol kalóriatartalma: 559,02 kcal
Cukortartalom: 4,4 g/l  Cukor kalóriatartalma: 13,2 kcal
Össz. kcal: 572,22 kcal

Tarjányi Pince  

Egri Csillag Superior 2014 (Száraz)
Alkoholtartalom: 13,5 % Alkohol kalóriatartalma: 567 kcal
Cukortartalom:  3,2 g/l  Cukor kalóriatartalma: 9,6 kcal
Össz. kcal: 576,6 kcal

Havas & Tímár Pincészet

Egri Bikavér 2019 (Száraz)
Alkoholtartalom: 13,5 % Alkohol kalóriatartalma: 567 kcal
Cukortartalom: 1,2 g/l  Cukor kalóriatartalma: 3,6 kcal
Össz. kcal: 570,6 kcal

Szuromi Családi Birtok 

Egri Bikavér 2017 (Száraz)
Alkoholtartalom: 13,52 % Alkohol kalóriatartalma: 567,84 kcal
Cukortartalom: 1,5 g/l  Cukor kalóriatartalma: 4,5 kcal
Össz. kcal: 572,34 kcal

Gál Tibor Pincészet 

Síkhegy Bikavér 2017 (Száraz)
Alkoholtartalom: 13,84 % Alkohol kalóriatartalma: 581,28 kcal
Cukortartalom: 1,9 g/l  Cukor kalóriatartalma: 5,7 kcal
Össz. kcal: 586,98 kcal

St. Andrea Szőlőbirtok 

Agapé Nagy-Eged-hegy Dűlő Egri Bikavér Grand Superior 2017 (Száraz) 
Alkoholtartalom: 15,19 % Alkohol kalóriatartalma: 637,98 kcal
Cukortartalom: 0 g/l  Cukor kalóriatartalma: 0 kcal
Össz. kcal: 637,98 kcal

Mivel egyezik meg a kalória mértéke?

Ostoros Családi Pincészet:
Birtok Egri Csillag 2023 (Száraz)
Össz. kcal: 515,34 kcal
Kettő db Hot-dog (266g)
Össz. kcal: 516 kcal
Bolyki Pincészet és Szőlőbirtok
Egri Csillag 2023 (száraz)
Össz. kcal: 525,18 kcal
Egy tábla Milka tejcsokoládé
Össz kcal: 529 kcal
Demeter Borászat
Egri Csillag 2020 (Száraz)
Össz. kcal: 549,3 kcal
Egy Sajtos Mc Royal
Össz. kcal: 552 kcal
Böjt Borászat
Egri Csillag Superior 2022 (Száraz)
Össz. kcal: 558,9 kcal
150 g-os Pizzás csiga
Össz. kcal: 540 kcal
Bukolyi Marcell Wine Farm
KÖVES Egri Csillag Grand Superior 2022
Össz. kcal: 572,22 kcal
240 g Áfonya dzsem
Össz. kcal: 583 kcal
Tarjányi Pince
Egri Csillag Superior 2014 (Száraz)
Össz. kcal: 576,6 kcal
237 gramm Rántott sertéskaraj
Össz kcal: 576 kcal
Havas & Tímár Pincészet
Egri Bikavér 2019 (Száraz)
Össz. kcal: 570,6 kcal
170 g Gumicukor
Össz kcal: 571 kcal
Szuromi Családi Birtok
Egri Bikavér 2017
Össz. kcal: 572,34 kcal
Hét gombóc vanília fagylalt
Össz kcal: 580 kcal
Gál Tibor Pincészet
Síkhegy Bikavér 2017 (Száraz)
Össz. kcal: 586,98 kcal
200g-os Gyros pitában joghurtos öntettel
Össz kcal: 590 kcal
St. Andrea Szőlőbirtok
Agapé Nagy-Eged-hegy Dűlő Egri Bikavér Grand Superior 2017 (Száraz)
Össz. kcal: 637,98 kcal
Két és fél csomag Lays sajtos chips
Össz. kcal: 600 kcal

Fontos figyelni az egészséges életmódra és a mértéktartásra, így a borfogyasztásban is fontos szem előtt tartani a kalória bevitelt, persze ez nem azt jelenti, hogy mindig alacsony kalória tartalmú bort kell fogyasztanunk, de nem árt tisztában lenni a kalóriatartalommal. Törekedjünk arra, hogy az egészséges életmód és a jó íz egyensúlyban legyen a mindennapjainkban. Mert mi az élet bor nélkül? És hogy az egészséges életmódra törekedőknek is jusson belőle, aki többet fogyaszt: sportoljon, hogy elégethesse a bevitt kalóriákat!

További cikkek

Jó csillagzat alatt született újjá az Egri Csillag Weekend

2024.05.02.
A Szépasszony-völgyben az Egri Csillag Weekend első napján – május 1. – kegyes volt hozzánk az időjárás és rengeteg érdeklődővel és bor szeretővel találkozhattunk. Turisták és Egriek egyaránt váltottak jegyet az Egri Csillag Menetleveles Csillag Terasz körútra, ahol borokat és hozzá illő ételeket kóstolhattak.
A gyerekek nagyon aktívan vettek részt a csillaggyűjtő menetlevél, a kreatív műhely és az ügyességi játékokon. Az éttermekben és az Egri Csillag Borteraszokon sem volt megállás egész nap, hisz folyamatosan érkeztek a vendégek.
 
A továbbiakban – május 2. – az Egri Csillag Gasztronómia áll majd a főszerepben a Macok Bisztróban, ahol már hetek óta teltházas a borvacsora estünk. Aki ide nem jutott be, az figyelje oldalainkat, mert hamarosan nyitjuk a következő éttermet, ahol újabb 6 egri borász Egri Csillagjait lehet kóstolni.
Május 3 – 4. között pedig a Dobó téren koccintunk mindenkivel Egri Csillaggal!
TOVÁBB

Gasztrokörút Eger | Vacsora

2024.04.29.

Egerben Május 1-én indul a Gasztrokörút Egerben fókuszban az Egri Csillaggal, együttműködésben a VisitEger.com-al, amely keretén belül végig járhatod és kóstolhatod a város nevezetességeit.

Érdemes minél több vendéglátó helyre betérned, mert ha minimum 3 helyre becsekkolsz május 1. és október 31. között, akkor garantált ajándékot kapsz a VisitEger.com irodájában.

Ehhez a kulináris és történelmi kalandozáshoz készítettünk egy városfelfedező útitervet.

Koronázd meg a napot egy finom vacsorával

Vacsora I.

Elegáns gasztronómiai élmény, szezonális ételek, helyi alapanyagok, Michelin BID Gourmet minősítés – ezek jellemzik az Egri Vár kapujánál fekvő Macok Bisztrót. A fogásokhoz minőségi Egri borokat kóstolhatsz és ha sok mindent szeretnél kipróbálni borokkal párosítva akkor a Macok Degusztációs Menüjét Neked találték ki. A Macok az egyik legnépszerűbb egri étterem ezért, ha szeretnél itt vacsorázni, érdemes előre asztalt foglalnod.

A vacsora után csodáld meg az Várat az éjszakai fényekben, tegyél egy levezető sétát az udvarán.

Vacsora II.

A Várban nem csak naplementét érdemes nézni, hanem jó döntés ellátogatni az 1552 Étterembe, melynek nem csak a designja és a helyszíne különleges, hanem az ételei is. A helyi borászok a legízletesebb Bikavéreiket és Csillagaikat biztosítják a helynek, így nem csak finom fogásokat ehetsz, hanem mennyei borokat ismerhetsz meg.

Amennyiben az Étteremből a Vár északi kapuján távozol, csodálatos panoráma tárul eléd a várfalsétányról.

Vacsora III.

Eger felnőttbarát szállodájának étterme, a Platán Étterem gourmet vacsorákkal várja a külsős vendégeket is. Nagy hangsúlyt fektetnek a bor-étel párosítások kialakítására ezért, ha nagyobb társasággal érkeznél, érdemes előre asztalt foglalnod. A szálloda felnőttbarát jellege miatt csak 16 éven felüliek vehetnek részt a vacsorán.

A Platán Étterem közelében helyezkedik el az Érsekkert, ezért a vacsora után mindenkinek jól eső lehet egy kellemes sétát tenni a város legnagyobb parkjában.

TOVÁBB

Egri Csillag Weekend 2024 | Programajánló

2024.04.24.

Eger

KULINÁRIS UTAZÁS IKONIKUS HELYSZÍNEKEN ÁT

Az Egri Borvidék Hegyközségi Tanácsa 2024. májusában rendezi meg Eger második tavaszi boros rendezvényét, a megújult EGRI CSILLAG WEEKENDET, ahol a 4 nap alatt, 3 helyszínen több mint 20 borász Egri Csillagjával, számos térségbeli gasztronómiai szereplő ételválasztékával és elsősorban hazai jazz és funky koncertekkel találkozhatnak a vendégek.

Helyszínek: 

  • május 1. Szépasszony-völgy
  • május 2. Macok Bisztró – TELT HÁZ
  • május 3-4. Dobó tér

I. HELYSZÍN | EGRI CSILLAG TERASZOK ÉS CSALÁDI NAP

05.01. szerda | Szépasszony-völgy

Első nap kóstoljatok Egri Csillagokat a Szépasszony-völgyben játékosan, menetlevéllel. Gyűjtsetek csillagokat, egyetek-igyatok finomakat és fedezzétek fel az izgalmas helyeket a Völgyben.

PROGRAM

PINCÉK, ÉTTERMEK:

  • 11:00-19:00 Csillag teraszok – Egri Csillag kóstoló, az éttermekben pedig a Csillaghoz passzoló fogások, menetlevéllel
  • 19:30 Nyereményjáték sorsolás – a legalább 6 helyszínt bejárók közül 2 fő nyer 1-1 5000 Ft értékű borkóstoló utalványt, mely a lila zászlós pincék valamelyikében váltható be, választás szerint

 

EGRI BIKAVÉR PARK:

  • 10:00-16:00 Csillagpor – kreatív műhely (kicsiknek és nagyoknak)
  • 10:00-16:00 Csillagtérkép – játékos ügyességi és logikai feladatok, apró ajándékkal, csillaggyűjtő menetlevéllel
  • 10:00-18:00 Kézműves vásár
  • 16:00-18:00 Kovács Sándor és Mészáros Annamária akusztikus koncert

II. HELYSZÍN | EGRI CSILLAG A GASZTRONÓMIÁBAN - TELT HÁZ!

05.02. csütörtök | Macok Bisztró

Második napon a gasztronómia lesz a főszerepben, amikor is Eger újabb ikonikus helyszíne ad otthont az Egri Csillagoknak. Egy fergeteges borvacsora est részesei lehet az, aki ellátogat május 2-án az egri vár alatt lévő Macok Bisztróba.

6 borász, 6 egri csillagjához párosít Macsinka János séf, 6 finom fogást. Egy izgalmas este, ahol a borászok mesélnek, a borok és az ételek pedig együtt muzsikálnak.

FELLÉPŐ BORÁSZOK ÉS BORAIK

  • Korózs Dani | Korózs Szőlőbirtok és Pincészet Egri Csillag 2021
  • Böjt Gergő | Böjt Borászat Egri Csillag Superior 2022
  • Tóth Kati | Tóth Ferenc Pincészete Egri Csillag Superior 2022
  • Petrény Norbi | Petrény Winery Egri Csillag Astra 2022 Superior
  • Gál Lajos | Gál Lajos Pincészete Kamra-völgy Egri Csillag Grand Superior 2021
  • Varsányi Katalin | Varsányi Pincészet Egri Csillag 2021 Superior


BELÉPŐJEGY ÁRA
15.000 Ft / fő

III. HELYSZÍN | EGRI CSILLAG WEEKEND

05.03-04. | Dobó tér

Péntek-szombat közel 20 borászat és gasztronómiai kiállító vár Benneteket az ünneplőbe öltöztetett Dobó téren, Egri Csillagokkal és hozzá illő finom ételekkel. Az Egri Csillag mellett természetesen helyet kapnak az Egri Bikavérek, a különböző pincészetek saját különlegességei is. Mindezt a kulináris élvezetet pedig ellazítják, ékesítik, feldobják és megpörgetik a hazai jazz és funky zenei társadalom jeles képviselői.

BORÁSZATOK

Academia Birtok, Besenyei Borház, Bolyki Pincészet és Szőlőbirtok, Demeter Pincészet, EGERSOUL, Egri Csillag Borpatika, Egri Korona Borház, Gál Lajos Pincészete, Gál Tibor Pincészet, Juhász Pince, Juhász Testvérek Pincészete, Korózs Szőlőbirtok és Pincészet, Ostoros Családi Pincészet, Petrény Winery, REGE Birtok, St.Andrea Szőlőbirtok, Thummerer Pincészet, Torma Pince, Tóth Ferenc Pincészet, Varsányi Pincészet, Villa Völgy Pincészet

GASZTRONÓMIA – ÉTELEK

Koru Coffee and More, Bodega Burger, Fázis Koszt & Kávé, Trakta by Nomád, Vidéki Sajt, Lumen Étterem és Gasztropanzió, Zsenge in Fúzió

A borokhoz, borozáshoz kiválóan passzoló minőségi ételválaszték, különlegességek.

Csillag Burger, Bor-becue Burger, bagelek (tépett kacsás, camambertes, pestos, stb.), pisztáciás tiramisu, somlói galuska, házi lepény vadlazaccal, kacsahússal, kecskesajttal, magkeverékek, borkorcsolya sétálótál, fagyi, különleges sajtok, sajttálak, fogasfilé zöldborsóval, vadbrokkolival, hajdinával, stb…

PROGRAM, SZÍNPADI PROGRAM

05.03. péntek

  • 15:00-18.00 DJ FUNK GEARS ZENÉL
  • 18:00-18.30 MEGNYITÓ – AZ EGRI BORBARÁT HÖLGYEK ÉS AZ EGRI BIKAVÉR BORLOVAGREND KÖZREMŰKÖDÉSÉVEL – ÉS A XXVIII. EGRI BORVIDÉKI BORVERSENY DÍJKIOSZTÓ ÜNNEPSÉGE (nagy aranyérmesek és különdíjasok)
  • 18:30-19.30 HAJDU KLÁRA & SZAKONYI MILÁN DUO KONCERT

    Hajdu Klára és Szakonyi Milán neve ismerősen csenghet a jazz és a könnyűzene rajongóinak egyaránt.

    Klára a hazai jazz élet kiemelkedő énekes-dalszerzője és tanára. 15 éves, kétszeres Fonogram-jelölt quartetjének dalait Európától Mexikóig pörgetik a rádiók és több mint 30 országban streamelik őket a rajongók.

    Milán hazánk egyik legkülönlegesebb hangú énekese, aki amellett, hogy 10 évig énekelt a Fonogram-díjas Balázs Elemér Groupban, a magyar könnyűzenei élet oszlopos tagja. Együtt zenél és énekel Boggie-val és Romhányi Áronnal.

    Klára és Milán duójának sajátos stílusa finom akusztikus muzsika, amiben a pop és a jazz elemei ízlésesen keverednek.

  • 19:50-20.50 ZOLBERT TRIÓ KONCERT

    Albert Zoltán, Zolbert szaxofonos, zeneszerző és producer, Magyarország smooth jazz nagykövete. A művész által képviselt zenei irányzat az instrumentális popzene színes palettáját idézi, a smooth jazz, a funk és a soul műfajok egyedülálló ötvözeteiként, amelyekben a szenvedélyes és pozitív hangulatok modern hangszerelésekben szólalnak meg. 2016-ban megalapította a saját borfesztiválját, mely a neszmélyi borvidék kulturális életét építi, teljesen új megközelítést behozva a hazai fesztiváléletbe.

  • 21:30-23.00 PEET PROJECT KONCERT

    Pop, funky és jazz saját dalokkal és néhány feldolgozással – A hegedű/ének, szaxofon, billentyű, basszusgitár és dob felállásban játszó Peet Project 2009-ben elnyerte a Jazzy Rádió Dalversenyének fődíját, 2013 óta rendszeresen szerepel jelentős amerikai és hazai jazz fesztiválokon. 2013-ban Év felfedezettje, 2017-ben Év albuma, 2020-ban Év dala díjat nyertek az USA legjobbnak választott jazz fesztiválján, a Catalina Island JazzTrax-en. 2021 elején listavezetők voltak Kanadában, míg az amerikai Billboard Smooth Jazz Top 30 listán – a hazai zenekarok közül elsőként – eddig négy különböző dallal is szerepeltek. Az A38 színpadán visszatérő vendégek, csakúgy mint a nagyobb magyarországi jazz-, gasztro-és borfesztiválokon. A hazai közönség 2015-ben a Hungary’s Got Talent, majd 2017-ben és 2018-ban A Dal c. műsorban is láthatta őket. Nyolcadik stúdióalbumuk nyáron jelenik meg.”

  • 23.00-00 TÉRZENE

05.04. szombat

  • 11.00-11.30 CSILLAG FUTAM | Váltó versenyfutás – 11 borász és 11 borfogyasztó
    megmérettetik egymással, 1,5 km-es távon (Start: Eszperantó sétány kerékpárút, cél: Dobó tér)
    Nyeremény: 11 palack Egri Csillag
  • 14:00-18.00 DJ FUNK GEARS ZENÉL
  • 18:30 KOCCINTS EGRI CSILLAGGAL! – FLASHMOB
  • 18:30-19.30 BÁDER ELEMÉR TRIÓ KONCERT

    Egri és környékbeli kiváló muszikusokból álló jazz formáció, akik jelenleg az első saját lemezükön dolgoznak.

  • 20:00-21.00 SZEBÉNYI DÁNIEL SZÓLÓ ZONGORA KONCERT

    Artisjus- és Fonogram-díjas magyar előadó, producer és zeneszerző, a godfater. zenekar (Tátrai Tibor supergroupja) tagja. 2006 óta több, mint 200 hangfelvételen hallhatóak dalai, játéka, hangja.

  • 21:30-23.00 RANDOM TRIP & 7S PRESENTS: VIBE CHANGERS ft. PÉTERFFY LILI (LELLE), KRSA (PASO)

    Új klubestet és tehetségkutatót hívott életre Budapest két legismertebb improvizációs csapata. A Random Trip és a Seven Seconds In the Future az elmúlt években külön-külön is hétről hétre, klubról klubra, fesztiválról fesztiválra csábította a zene azon szerelmeseit, akik a zene születésének pillanatát katarzisként élik meg. Csodás hír a rajongóknak, hogy a Vibe Changers névre keresztelt klubest esetében is a rögtönzés áll a fókuszban, csak kicsit másképp.

    “Nem a virtuozitáson van a hangsúly, hanem azon a láthatatlan rezgésen, amely sokszor kedvenc előadóinkból is árad és ami miatt nekünk is nehéz megmagyaráznunk, hogy mitől vagyunk libabőrösek, mitől perdülünk táncra, miért potyognak a könnyeink, vagy csak mitől van jobb kedvünk” – nyilatkozta Delov Jávor, a Random Trip alapítója, aki maga is hasonló élményeket élt át a közös zenélések során a beatbox loop station világbajnok Nagy Kristóffal, a Seven Seconds In the Future (7s) alappillérével.

  • 23.00-00.00 TÉRZENE

ÁLLANDÓ PROGRAMOK

  • Csillagközi borangolás | Egri Csillag kóstolás pontgyűjtés, mindkét este nyereményjátékkal
  • Chill és csillagok – felnőtt pihenő (babzsákok, asztalkák a Dobó szobor előtt)
  • Csillag kuckó a kicsiknek (babzsákok a fás területen, mellette arcfestés)

FAHÁZAK AJÁNLOTT NYITVATARTÁSI IDEJE

május 3. (péntek) 14.00-00.00

május 4. (szombat) 10.00-00.00

MINŐSÉGI BOROK

MINŐSÉGI, BORHOZ ILLŐ ÉTELEK

TALÁLKOZÁS, BESZÉLGETÉS A BORÁSZOKKAL

KULTURÁLT BORFOGYASZTÁS

MINŐSÉGI KÍSÉRŐPROGRAMOK

TARTALMAS KIKAPCSOLÓDÁS

TOVÁBB