Mutatjuk kik és miért kaptak idén Egri Bikavérért díjat
Az Egri Bikavér Ünnepi Napok keretein belül, október 18-án rendeztük meg harmadik alkalommal az Egri Bikavér Vacsoraestet, amely során három személynek adtunk át Egri Bikavérért Díjat.
Az Egri Bikavér Vacsoraest megrendezésének egyik célja a díjátadás maga, túl azon, hogy szeretnénk megmutatni, mennyit fejlődött az Egri Bikavérek minősége, hogy milyen finom az Egri Bikavér.
EGRI BIKAVÉRÉRT DÍJAZOTTAK 2024

Cseh András és Cseh Andrásné
Az Egri Bikavér Ünnep ötlete 1996-ban született meg, és azóta az egri borvidék egyik legnagyobb hagyományőrző eseményévé vált. Az akkori Egri Bikavér Ünnepe Szent Donát Napján névre hallgató rendezvény alapítói Thummerer Vilmos, a Hegyközség elnöke; Dula Bence egri hegybíró; Bíró József, a Hotel Eger-Park igazgatója; Marosfalvi László, a Talizmán Étterem tulajdonosa; Barócsi Tibor, a Polgármesteri Hivatal irodavezetője; Bakondi Endre
Az első Bikavér Ünnep 1997-ben került megrendezésre Eger szívében, a Dobó téren, ahol 12 borászat és 12 étterem vett részt, bemutatva kézműves borokat és ételkülönlegességeket. Olyan ikonikus helyek is megjelentek, mint a Gundel Étterem, amelynek saját egri borászata és Bikavére volt Hagymási József vezetésével.
A rendezvény központi eleme az ételek és borok harmonizálása volt, amit egy szakértő zsűri értékelt. A fesztivál kizárólag Egri Bikavéreket mutatott be, és óriási sikert aratott. Ennek eredményeképpen döntés született a rendezvény évenkénti megismétléséről, amely hagyományt teremtett.
Ma azonban különösen fontos napot ünneplünk, hiszen olyan személyeket is köszönthetünk, akik kiemelkedő munkájával, elkötelezettségével és szenvedélyével gazdagították aktívan hosszú évtizedekig nemcsak az Egri Bikavér hagyományát, hanem a magyar borgasztronómia egészét is.

Dr. Gál Lajos
Dr. Gál Lajos elévülhetetlen érdemeket szerzett az egri borok, ezen belül az egri bikavér eredetvédelmi rendszerének és szabályzatának kidolgozásában.
Évtizedeken keresztül volt meghatározó tagja a borvidék irányító testületének és a mai napig elismert szaktekintélye a borvidék termelői közösségének. Az általa javasolt eredetvédelmi rendszer és a termékleírások alapul szolgáltak minden magyarországi borvidék számára is.
Aktív pályája során több év tudományos kutatómunkát áldozott az egri bikavér fejlesztésére. Doktori dolgozatát AZ EGRI BIKAVÉR MINŐSÉGFEJLESZTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI címmel védte meg a budapesti Corvinus Egyetemen.
A bortermelés során is kiemelten foglalkozik az Egri bikavérrel. Az általa termelt és jegyzett borok magas minőségben, méltó módon képviselték és képviseli az egri borvidéket.

Szívből gratulálunk a díjazottaknak,
EBHT

További cikkek
XXIX. Egri Borvidéki Borverseny eredmények
A XXIX. Egri Borvidéki Borverseny hagyományteremtő szándékkal idén is az év elején 2025. február 27-én került megrendezésre az egri Hotel Villa Völgyben.
A színvonalas helyszínen igen komoly szakmai munkával 29 borászat 159 nevezett tétele került megmérettetésre az OIV által is elfogadott 100 pontos borbíráló rendszer alapján. Idén hat bizottság hat fővel kóstolta a borokat.
Az ítészek a 30%-os oklevél díjazás tekintetében:
- Nagy aranyéremből 3 db;
- Aranyéremből 33 db;
- Ezüstéremből 12 db minősítést osztottak ki.
A 30% ponthatáron idén pontegyenlőséggel több tétel is szerepel, így ezek a tételek is megkapják a megérdemelt oklevelet, így az ezüstéremből ennek megfelelően további 5 db kerül kioszásra.
A borversenyen az érmek kiosztása mellett a már jól ismert hét nevezhető kategória legjobbjai is kiválasztásra kerültek, melyeket a bizottsági elnökök szétlövéssel választottak ki.
XXIX. Egri Borvidéki Borverseny Kategóriagyőztes borok 2025:
I. Legjobb Fehér bor
Juhász Testvérek Pincészete – Juhász Olaszrizling – 2024
II. Legjobb Egri Csillag bor
Varsányi Pincészet – Egri Csillag superior – 2021
III. Legjobb Debrői Hárslevelű bor
Varga Pincészet Kft. – Debrői Hárslevelű késői szüret – 2019
IV. Legjobb Desszert bor
Hárs Pince – Gecse István – Hárslevelű 2022 „Mazsola” Késői – 2022
V. Legjobb Rozé bor
Varsányi Pincészet – Rosé cuvée – 2024
VI. Legjobb Vörös bor
Thummerer Pincészet – Egri Syrah Superior Válogatás – 2021
VII. Legjobb Egri Bikavér bor
Thummerer Pincészet – Egri Bikavér Superior – 2021
A szakmai nap egy szakmai vacsorával zárult a Gál Tibor Fúzióban, melyen a borversenyen résztvevő bírálók a borvidék szereplőivel együtt értékelhették a nap sikerességét.
A verseny hivatalos eredményhirdetésére és díjátadására az Egri Csillag Weekend megnyitóján kerül majd sor, ahol a borverseny hivatalos támogatói is díjazzák a sikeres borászatokat nagyértékű különdíjaikkal.
Fotók: TV Eger / facebook.com/tveger
Az Egri Vár bora 2025 I Felhívás
Magyarország leglátogatottabb vidéki múzeuma, a nemzetközi turizmusban is meghatározó Egri Vár keresi az egri borvidék legkiválóbb borát, hogy öregbítse az egri borgasztronómia hírnevét.
A Vár számára fontos, hogy a borvidék emblematikus borai, a hungarikum Egri Bikavér, az Egri Csillag, valamint az Egri Rozé az Egri Várban is megjelenhessen és a látogatók az emlékek mellett ezeket a borokat is magukkal vigyék az otthonaikba.
Pályázni az Egri borvidék bortermelő vállalkozásai tudnak, palackozott Egri Védett Eredetű (OEM) boraikkal, amelyek a magyarországi előírásoknak megfelelnek és Magyarországon forgalomba hozatali engedéllyel rendelkeznek.
A meghirdetett kategóriák a következők:
- Egri Csillag
- Egri Rozé
- Egri Bikavér
Az Egri Vár a fenti kategóriák nyertes tételeiből várhatóan 100 palackot vásárol az év folyamán, amiket a saját csatornáin keresztül értékesít.
A minták beküldésére 2025. március 3-21-e között van lehetőség.
Az eredményhirdetésre 2025. áprilisában kerül sor.
A részletes felhívás elérhető a www.egrivar.hu/hu/hirek/c/az-egri-var-bora-2025 oldalon.
29. Egri Borvidéki Borverseny | Felhívás
Második alkalommal kerül megrendezésre év elején – februárban – az Egri Borvidéki Borverseny.
Nevezni az Egri Borvidéken termelt szőlőből készült borokkal lehet, melynek idén feltétele, hogy forgalomba hozatali engedéllyel rendelkezzenek a borok. A benevezett bormintákból a verseny rendezőjéhez (Egri Borvidék Hegyközségi Tanácsa) kell eljuttatni legalább 4 db 0,75 l-es palackot vagy ennek megfelelő űrmértékű mennyiséget palackosan legkésőbb 2025. február 21-ig és egyidejűleg kitölteni az online nevezési lapot az alábbi szövegre kattintva:
Verseny időpontja | 2025. február 27., csütörtök 09:00
Helyszín | Hotel Villa Völgy, Eger, Tulipánkert u. 5.
Mintagyűjtés | 2025. február 21-ig | nyitvatartási időben
Rendező és a minták átvételének helyszíne | Egri Borvidék Hegyközségi Tanácsa, Kőlyuktető | EKKE Szőlészeti-Borászati kutató épülete
NEVEZÉSI DÍJ BORONKÉNT
1-4 bor esetén: 10.000 Ft
5-9 bor esetén: 7.500 Ft
10 vagy több bor esetén: 5.000 Ft
HÉT KATEGÓRIA BORAI KERÜLNEK BÍRÁLATRA
1. Fehér borok | 2. Egri Csillag | 3. Debrői Hárslevelű | 4. Desszert borok | 5. Rozé borok | 6. Vörös/Siller borok | 7. Egri Bikavér
AZ ÉRMEK AZ ALÁBBI PONTRENDSZER SZERINT KERÜLNEK ODAÍTÉLÉSRE
Nagy Aranyérem: 92,0 – 100 pont
Aranyérem: 87,0 – 91,9 pont
Ezüstérem: 82,0 – 86,9 pont
MIÉRT ÉRDEMES NEVEZNI
Az érmes pontszámot elért borok 30%-a oklevélben, továbbá kategóriánként külön a legjobb bor kiválasztásával különdíjban részesülnek melyek boros rendezvényünkön személyesen, akadályoztatás esetén postai úton kerülnek átadásra a díjazottaknak.
Az Egri Borvidéki Borversenyen aranyérmet nyert boroknak az EBHT támogatásként biztosítja az Országos Borversenyre történő nevezéséhez a nevezési díj felét, így a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának támogatásával együtt a nevezés ingyenessé válik.
Az Egri Bikavér kategóriában résztvevő borokból az Egri Bikavér Ünnepi Napok gálavacsoráján az akkor rendelkezésre álló, legmagasabb pontszámot elért Bikavérek közül kiválasztottak kerülnek majd bemutatásra.
Csak a Borvidéki Borversenyen nevező borászatok részesülhetnek kiállítói támogatásban azokon a borvidéki boros rendezvényeken, melyekre az EBHT a támogatás igénylésének a lehetőségét meghirdeti.
A beérkezett borok bírálását nagy gyakorlattal, hozzáértéssel és elismertséggel rendelkező szakemberekből álló bizottságok végzik.
Az Egri Borvidéki Borverseny, a térség legnagyobb és legfontosabb szakmai rendezvénye. Egyre többen kísérik figyelemmel ezeket a megmérettetéseket és a vásárlási döntésekben is egyre meghatározóbbak az elért eredmények.