NEWS

Posts in:Magazin

Miért falazunk be bikavéreket az egri várba?

Az Egri Bikavér Napjával indul az idén ősszel először megrendezésre kerülő, a borvidék legfontosabb borát középpontba állító Egri Bikavér Ünnepi Napok rendezvénysorozat. Ebben az időszakban Egerben arra a történelmi fordulópontra szokás megemlékezni, amikor 1552-ben a törökök feladták az egri vár ostromát, és elhagyták Egert. Gál Tibor borászt a nyitónapon zajló eseményekről kérdeztük.

Onnan érdemes kiindulni,

Read more

5 ok, amiért érdemes részt venned az Egri Bikavér Nagykóstolón

Az Egri borvidék történetében meghatározó eseménynek ígérkezik az első alkalommal megrendezésre kerülő Egri Bikavér Nagy kóstoló. A vendégek átélhetik azt a különleges pillanatot, amikor a borvidéken dolgozó borászok elkötelezik magukat az egri bikavér elsődleges pozíciója mellett. Az Egri Bikavér Ünnepi Napok központi eseményének számító sétálókóstoló az egri borkulturális élet egyik legrangosabb eseménye. Mi összegyűjtöttünk további öt okot amellett,

Read more

Új őszi rendezvénysorozat helyezi középpontba a bikavért Egerben

Az Egri borvidék legfontosabb bora az egri bikavér. 2022-ben pedig új időszámítás veszi kezdetét azzal, hogy a borvidék megújítja az egri régió kiemelt borának nevét viselő rendezvényt. Az Egri Bikavér Ünnepi Napok programsorozat október 18. és 29. között zajlik. A hat önálló esemény több egri helyszínen mutatja meg a bortípus egyedi karakterét és magas minőségét az éttermi élményektől kezdve a gálavacsorán át a sétálókóstolókig.

Read more

A két legfontosabb egri bormárka bizonyított a Top 100-as listán 

A Top 100 Magyar Bor 2022 kiadvány különlegességét az adja, hogy meghatározó kiskereskedelmi láncokban legnagyobb forgalommal bíró borok közül válogatják ki egy vakkóstoló útján a legjobbakat. A tény, hogy az Egri borvidék vonatkozásában hat egri bikavér és három egri csillag került fel a listára két dolgot is bizonyít: egyrészt a fogyasztók szívesen vásárolnak a két regionális bortípusból,

Read more

Számomra ez az út volt kijelölve

A 2005-ben elhunyt borász, Gál Tibor alakja mára legendává vált. 1993-ban alapított egri borászatát elsőszülött fia viszi tovább, aki édesapja emlékét tiszteletben tartva, de a saját elképzelései szerint vezeti a 30 hektáros birtokot. Gál Tibort az örökség súlyáról, a kitörési lehetőségekről és a jövőbeli tervekről kérdeztük.

Tényleg volt idő, amikor Forma–1-es pilóta akartál lenni?

Read more

Egri bikavér is kapott különdíjat az Országos Borversenyen

A 41. alkalommal megrendezett Országos Borversenyen grand superior egri bikavér nyert különdíjat, emellett egy nagy arany-, tizenegy arany- és öt ezüstérmet is egri bor érdemelt ki. A nyertes egri borok többsége vörösbor volt, de emellett díjazásban részesült pezsgő, rozé és könnyed, a mindennapokra szánt fehérbor is.

Ünnepélyes keretek között zajlott nyár végén Budapesten az Országos Borverseny eredményeinek ismertetése,

Read more

Hogy kerül a buborék az egri borba?

Egerrel kapcsolatban ritkán kerül szóba a pezsgő, pedig egyre több pincészet áll elő valamilyen buborékos tétellel. Ünnepeken, esküvőn, koncerten, reggeli mellé vagy esténként csillagnézéshez – minden alkalomra találunk valamit.

A gyöngyöző bűvöletében

Tarjányi Gyula pincészete többek között azért is különleges, mert a gyöngyözőbor nem egy idő után került bele a szortimentbe, hanem egyenesen ez volt az első dolog,

Read more

Dr. Gál Lajos az egri csillagról

Miről ismerszik meg a nagy borvidék, milyen kommunikációs irány alakult ki a bormarketingben, és hogyan vált Gárdonyi Géza Eger legjobb marketingesévé? A Gárdonyi 100 Egri Borkóstoló Gálán dr. Gál Lajos által elmondott gondolatok foglalják össze az egri bikavér fehér párja, az egri csillag kialakulásának meghatározó szerepét. 

Tisztelt Köztársasági Elnök Úr, Képviselő Úr, Alpolgármester Úr,

Read more

Áder János gondolatai a Gárdonyi emlékborról

Gárdonyi Géza halálának 100. évfordulójára való megemlékezés és az egri borászközösség erősítésének jegyében születtek meg a Gárdonyi 100 Összefogás Borok.

Augusztus 13-án az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Líceum dísztermében került megrendezésre a Gárdonyi 100 Egri Borkóstoló Gála, ahol először találkozhattak az érdeklődők a Gárdonyi 100 Összefogás Borainak fehér tételével, a 2021-es évjáratú Gárdonyi 100 Egri Csillag Superiorral.

Read more

Egri bikavér is nagyaranyérmet kapott a Semmelweis Egyetemtől

2022-ben tizenkettedik alkalommal került megrendezésre a Semmelweis Egyetem Bora Országos Borverseny. A vörösborok között mind a Kárpát-medencei, mind a világfajták kategóriájában kapott nagyaranyérmet egri bor az Egri Korona Borháztól, amely sort további négy egri aranyérem folytatta.

Idén 27 borászat 86 borát nevezték a Semmelweis Egyetem Bora megmérettetésre. Dr. Merkely Béla rektor, a borverseny elnökének nyilatkozata szerint:

„Komoly szinergia van a magyar bor és a Semmelweis Egyetem között.

Read more

A Gárdonyi emlékborban ott a borvidék minden tudása

Összefogás. Ez a fogalom jellemzi leginkább azt a két ikonikus házasítást, amelyet a nagy író, Gárdonyi Géza halálának századik évfordulójára emlékezve alkottak meg az Egri Bikavér Lovagrend, s annak társelnöke, Mikuska Péter kezdeményezésére, az Egri Borvidék Hegyközségi Tanácsa közreműködésével a térség borászai a legkiválóbb alapanyagokból.

A közösség, s nem az egyén számított ebben a folyamatban,

Read more

Szeretném, ha mi lennénk Eger büszkesége!

Kovács Nimród évtizedekig élt az Amerikai Egyesült Államokban, dolgozott reklám- és kábeltelevíziós szakemberként, majd visszatért Európába, és a UPC kelet-európai részlegének vezetőjeként ment nyugdíjba. Akkor határozta el, hogy nagybajszú borosgazda lesz Egerben. Bár bajusza azóta sincs, a Kovács Nimród Winery borai egyre sikeresebbek a hazai és a nemzetközi piacon.

Sikeres üzletemberként mentél nyugdíjba, élhettél volna gondtalanul.

Read more

Egyből nagyobb lesz a szerelem a bor iránt

„Egyből nagyobb lesz a szerelem a bor iránt”
Szépasszony-völgyi vendégvárók

A köztudatban a Szépasszony-völgy egyet jelent az egri borral, és bár vannak, akik ezzel a kijelentéssel vitatkoznának, az utóbbi években az egri borászok mintha visszataláltak volna a völgybe, ahol ma egy helyen tapasztalhatjuk meg az Egri borvidék sokszínűségét.

Egymás mellett találunk itt kis termelői borkiméréseket és neves nagy borászatok kóstolóhelyiségeit,

Read more

Egri érem is született az első olaszrizling-világversenyen

Első alkalommal került megrendezésre a GROW du Monde elnevezésű, olaszrizlingekre szakosodott nemzetközi borverseny, amelyen egri bor is szerepelt a díjazottak között. Az első GROW du Monde tapasztalatai még csak összegződnek, de máris szerveződik a folytatás: 2023-ban Horvátország, 2024-ben Magyarország ad otthont a rendezvénynek.

A GROW du Monde versenyt első alkalommal a szerbiai Petrovaradinban (Pétervárad) rendezték meg idén június elején,

Read more

Sokrétű, sokarcú borok születnek itt

Hagymási József az Egri borvidék egyik legismertebb alakja. A családi hagyományokat folytatva lett borász, dolgozott a Borkombinátnál, a Kutatóintézetben, majd 1999-ben lerakta saját családi birtoka alapjait. Jelenleg 17 hektáron gazdálkodik, és borai többségét a Szépasszony-völgyi látványpincéjéből viszik el a törzsvendégek…

A Szépasszony-völgy egyik öreg pincéjében ülünk, a földszinten klasszikus kóstolóterem, az emeleten bormúzeum várja a vendégeket.

Read more

Borkóstoló gálán debütál a Gárdonyi 100 Egri Csillag Superior

Elindult a jegyvásárlás az ünnepi boreseményre, ahol először lehet majd megkóstolni a Gárdonyi 100 összefogás borainak fehér tételét, a 2021-es évjáratú Gárdonyi 100 Egri Csillag Superiort. Az augusztus 13-án megrendezésre kerülő Gárdonyi 100 Egri Borkóstoló Gála rendezvénynek az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Líceum díszterme ad helyszínt.

Gárdonyi Géza halálának 100. évfordulójára való megemlékezésként születtek meg a Gárdonyi 100 Összefogás Borok.

Read more

32 egri bort díjaztak a Winelovers Wine Awardson

Négy egri bor is bekerült az aranyéremmel díjazott kilencven vagy a fölötti pontot elérő borok mezőnyébe az első alkalommal Budapesten megrendezett Winelovers Wine Awards borversenyen. Ezen túl további négy ezüst- és tizennégy bronzérem, valamint tíz Commended (Ajánlott) elismerés került egri pincészetekhez.

Három napon át zajlott a budapesti Continental Hotelben első ízben megrendezett Winelovers Wine Awards.

Read more

Miért érdemes eljönni az Egri borvidékre?

Borért, természetesen – válaszolhatjuk a címbeli kérdésre, ugyanakkor a barokk város mindezen túl megannyi látnivalót, programot, élményt is kínál, közkedveltek gyógyhatású és termálfürdői, és gasztronómiai örömökért sem kell innen máshová utaznunk.

Megszólítanak a barokk épületek

Vannak városok, ahol hosszas bolyongás után magunknak kell felfedeznünk egy-egy régi épületet, szobrot, szép műemléket, és vannak olyanok,

Read more

A névváltás után semmit sem vesztett népszerűségéből a borünnep

Ismét a pandémiás időszak előtti látógatószámnak örülhettek Az Egri Bor Ünnepe szervezői. A régió és az ország egyik legnagyobb borgasztronómiai rendezvénye tízezreket vonzott az Érsekkertbe. Mint kiderült: jövőre is marad a júliusi időpont.

„Az ország egyik leglátogatottabb borgasztronómiai fesztiválja maradt Az Egri Bor Ünnepe. Pedig ettől az évtől kezdődően egy hegyközségi döntés értelmében új nevet kellett találni a már régóta Egri Bikavér Ünnep néven futó,

Read more

Egri bikavér és kadarka nyert érmet Londonban

Harminckilencedik alkalommal rendezték meg idén az International Wine Challenge borversenyt. A több ezer minta a világ több mint ötven országából érkezett. Ebben a mezőnyben kapott ezüstérmet a Thummerer Pincészet Egri Bikavér Grand Superior Mezey-Öreg-dűlő bora, valamint a Tóth Ferenc Pincészet Egri Kadarkája. A versenyen három további egri bor kapott Commended ajánlást.

A londoni International Wine Challenge megmérettetést évente rendezik meg.

Read more

A legjobb magyar cabernet franc, cabernet sauvignon és syrah is egri bor lett a VinAgorán

A Budapesten megrendezett VinAgora Nemzetközi Borversenyen három, a vörösborok mezőnyében meghatározónak számító szőlőfajta esetében is egri borászat készítette a legmagasabbra értékelt bort. A cabernet franc, a cabernet sauvignon és a syrah esetében is egri volt a top tétel, ráadásul egyetlen borászattól, a Thummerer Pincészettől érkezett mind a három.

Cikkünkből kiderül ezen túl, hogy mely egri borok hozták el a Champion-díjat,

Read more

Igazi élménybirtok!

Végy egy nagy adag romantikát, fűszerezd elszántsággal, kitartással, teremtő energiával, szépérzékkel, adj hozzá egy kis innovációt, pergess bele hagyománytiszteletet és szakmai tudást, majd az egésznek ágyazz meg a szükséges tőkével, és figyeld, ahogy cseperedik. Ez a 2015-ben alapított Nap-völgy Élménybirtok receptje. Követni nem könnyű, tisztelni érdemes. Kovács Zsófival, az Élménybirtok egyik alapítójával beszélgettünk… 

Ha jól tudom,

Read more

Mi az egri rozé titka?

A hűvösebb klíma, az ízekben gazdag, kötött vulkanikus talaj, a számos vörös fajta, amiből választani lehet, és a borászok nyitottsága az újdonságokra – ezek mind az Egri borvidék rozéit erősítik.

Bíznak a házasítás erejében

Az Egri borvidéken készült rozék ereje abban rejlik, hogy a hűvös klímának köszönhetően rendszerint sikerül megőrizni a fajtákban rejlő gyümölcsösséget,

Read more

A „Gárdonyi 100” Egri Csillag és Egri Bikavér – az ÖSSZEFOGÁS BORAI 2022

Eger város és a borvidék 2022. évének egyik kiemelkedő eseménye a Gárdonyi Géza halálának 100. évfordulójáról való megemlékezés. Ehhez kapcsolódóan az Egri Bikavér Borlovagrend és az Egri Borvidék Hegyközségi Tanácsa a lovagrend javaslatára egri csillag superior és egri bikavér superior közösségi borok megalkotására hívta meg az egri borászatokat.

A magas minőségű szőlőkből készült borok házasításából limitált mennyiség,

Read more

Mutatjuk az Egri Bor Ünnepének zenei programkínálatát

Július 7–9. között rendezik meg Eger legnagyobb borgasztronómiai fesztiválját, az Egri Bor Ünnepét a belváros közvetlen szomszédságában, az Érsekkertben. Összegyűjtöttük, hogy milyen zenei és egyéb programok várják a rendezvényre látogatókat ebben a pár napban.

„Még el sem kezdődött az idei, 2022-es borünnep, de máris szeretnék köszönetet mondani. Köszönetet mondani azoknak az egrieknek, környékbelieknek, az ország távolabbi szegleteiben és külföldön élőknek,

Read more

Mit kóstoljak a Rozék és Dallamok rendezvényen?

Június 25-én, a hónap utolsó szombatján hangulatos nyáresti kikapcsolódásra hívnak a szépasszony-völgyi borászatok, hogy a völgy szívében, a Piknik Parkban legyél részese a Rozék és Dallamok, avagy a harmónia találkozásának. Mutatjuk, mely borokat nem érdemes kihagyni, hogy átéld a nyári idillt.

A Tóth Ferenc Pincészet 2021-es Kékfrankos Roséja kellemesen friss rozé, szamócás-málnás-herbás illattal.

Read more

A hagyományokat nem ápolni, hanem éltetni kell

Volt idő, hogy az egész ország a Juhász Testvérek ropogós rozéját itta. A borok kezdetben a kőlyuktetői pincében készültek, aztán 2018-ban megnyílt a vadonatúj borászati központ is Egerszalókon. A vállalkozáshoz néhány éve csatlakozott az egyik alapító fia, Ádám, aki komoly nemzetközi tapasztalatokat és modern szemléletet hozott a pincészet életébe. Az új utakról, a lehetőségekről és az Egri borvidék értékeiről kérdeztük.

Read more

Több mint 70 utcazenész játéka kíséri a VINO-t

Az egri bor első nyári fesztiválján a borkóstoláshoz a zenei kíséretet idén is az Utcazenészek Versenyének fellépői szolgáltatják majd június 15–19. között a Dobó téren. A társprogram azonban jóval több, mint egyedi koncertek sorozata. Arról, hogy miként zajlik a rendezvény, Ábry Zoltánt, a fesztivál szervezőjét kérdeztük.

Ha valaki még soha nem járt az Utcazenészek Versenyén,

Read more

Kóstolj sajtot a borok mellé az idei VINO-n!

A VINO továbbra is a borokat állítja a középpontba, a nyár eleji egri borfesztivál így ideális terepet kínál arra, hogy megkeresd kedvenc egri borodat az idei nyárra. Emellett egy másik gasztrokalandra is hívnak a szervezők. Ha bor mellé keresünk ételt, az egyik leggyakrabban felmerülő párosnak a sajtok számítanak, június 15–19. között a Dobó téren pedig többek között az Agria Sajtmanufaktúra kínál majd kóstolót a vendégeknek.

Read more

Megháromszorozta az érmeit Eger a Decanter borversenyén

A tavalyi 6 érem után 2022-ben 18 érmet hoztak haza az egri borászatok a világ egyik legbefolyásosabb borversenyének tartott Decanter World Wine Awards-ról (DWWA). Aranyérmet a Thummerer Pincészet nyert a pincészet ikonikusnak számító Vili Papa Cuvée-jével, a legsikeresebb egri bortípusnak pedig ebben az évben is az egri bikavér bizonyult.

Idén ismét megdöntötte a nevezett tételek számában korábbi rekordját a Decanter World Wine Awards,

Read more

Ez a pince mindannyiunk öröksége

Tehetségének, szorgalmának és nem mindennapi munkabírásának köszönhetően Thummerer Vilmos valóságos borbirodalmat teremtett Noszvajon. A pincészet alapjait 1994-ben rakták le, és Vilmost néhány éven belül a legkiválóbb hazai borászok között tartották számon. Munkáját számos díjjal ismerték el, 2022-ben pedig a Borászok Borászává választották, de ezt már nem érhette meg. A díjat unokája, Pulay Polett vette át, és ő viszi tovább a pincészetet is.

Read more

Tippek a borászoktól az idei VINO Kóstoló Ünnepre

Egri nyár van, így az egri borászok is Egerbe hívnak, hogy a VINO Kóstoló Ünnep keretein belül megízlelhesd üde fehérboraikat, gyümölcsös rozéikat, friss vörösboraikat vagy éppen frissítő pezsgőiket. Látogass el a június 15. és 19. között megrendezésre kerülő rendezvényre Egerbe, a Dobó térre, és kóstold végig a borászok ajánlásait!

Egyetlen korty, ezerféle íz

A Kovács Nimród Winery 2017-es közkedvelt Battonage Chardonnay-je: az unikális,

Read more

VINO: keresd meg a kedvenc nyári borodat Egerben!

Egri nyár van. Az egri borok és a borvidék hangulatát pedig legjobb a helyszínen megtapasztalni. Ezért a helyi borászok június 15. és 19. között Egerbe hívják a borkedvelőket, hogy a VINO Kóstoló Ünnepen megmutassák üde fehérboraikat, gyümölcsös rozéikat vagy épp elegáns pezsgőiket.

„Az Egri borvidék a tőle megszokott változatosságot kínálja a nyárhoz illő borok tekintetében is.

Read more

Az egyediség kulcsa – a dűlős egri borok

A harmadik, egyben utolsó mesterkurzusra tartogatta az Egri borvidék a nagyágyúkat! Itt mutatták be a borvidék tervezett csúcsait, ahol mindenki az elérhető legjobbra törekszik minden tekintetben. Bár nem a borokról szólt az este, hanem inkább a mondandóról, de ezen a mesterkurzuson voltak olyan borok is, ahol elcsendesedett a terem, és elállt a szavunk.

A termőhely kötelez

A beszélgetés résztvevői Lőrincz György,

Read more

Legfontosabb borunk, az egri bikavér

Az Egri borvidék bemutatkozásának második mesterkurzusa szintén telt ház előtt zajlott a Société Budapest földszinti termében, egy saroknyira a Bazilikától. Fiáth Attila a tőle megszokott lendületes és közvetlen stílusával köszöntötte a szakma képviselőit, az újságírókat, a sommelier-ket és a borkereskedőket.

A borvidék üzenete

A mesterkurzust – a már megszokott formában – három fő tartotta,

Read more

Hagyomány, intuíció és lélek

Besenyei Lajos 1981 óta termel szőlőt Andornaktálya és Eger határában. Sokáig a bort is maga készítette, de 2009-ben csatlakozott hozzá a menye, Klári, majd két évvel később a fia, Viktor, és a borászati munkákat ma már ők felügyelik. Színvonalas folyóboraikkal és díjnyertes palackos tételeikkel egyebek között a Szépasszony-völgy 26-os pincéjében találkozhat a közönség.

Klári,

Read more

Az Egri Bor Ünnepe váltja nyáron az Egri Bikavér Ünnepet

Előbbi júliusban, utóbbi szeptemberben várja az egri borok és a hevesi megyeszékhely kedvelőit.

Az egri turizmus és a turisztikai nagyrendezvények életében kiemelt szerepet játszanak a helyi borok; az Egri borvidék nedűi, borászai, szőlészei, hagyományai köré épülő brand minden évben hazai és nemzetközi turisták tömegeit vonzza a hevesi megyeszékhelyre és környékére. Ezért is fontos újdonság,

Read more

Borvidéki kisokos Budapesten

Telt ház előtt kezdődött meg az Egri borvidék bemutatkozásának első mesterkurzusa a Société Budapest földszinti termében, egy saroknyira az impozáns Szent István-bazilikától. 

A mesterkurzust három előadó tartotta, Tóth Katalin és Gál Lajos egri borászok mellett Mészáros Gabriella, hazánk első nemzetközi borakadémikusa igyekezett bemutatni Egert és az Egri borvidéket.

Kezdésként rögtön felmerült, hogy vajon Eger nem túlságosan közhelyszerű-e,

Read more

A nemzetközi borvilággal ismerkedhetsz meg a kurzusunkon

Június 21-én az egri belvárosban indul a Central European Wine Institute, azaz a CEWI középfokú borismereti kurzusa, amelynek hallgatói akár a nemzetközi oktatási rendszer, a Wine and Spirit Education Trust (WSET) oklevelét is megszerezhetik. A tanfolyamról Horkay András nemzetközi borakadémikust, az iskola vezetőjét kérdeztük.

Mennyiben más az egri kurzusra készülni a megszokott budapesti helyszínek helyett?

Read more

A XXVI. Egri Borvidéki Borverseny eredményei

Kiemelkedően magas színvonalon zajlott a XXVI. Egri Borvidéki Borverseny. Az idei megmérettetésre csak forgalmi mintákat lehetett benyújtani, így 169 mintát nevezett 29 termelő. A bírák már második éve dolgozhattak a WineCompass borbíráló alkalmazással a borvidéki borversenyen. A megszületett eredmények is jól mutatják, hogy a borvidéken termett szőlőből milyen kimagasló minőségű borokat tudnak készíteni az egri borász szakemberek.

Read more

A siker erőt adott a folytatáshoz

Nyolcas Tamás több mint negyven éve telepítette el az első szőlőtőkéket az egri Pajados-dűlőben, de az élet jó negyedszázadra egy másik városba szólította. A pincészet alapjait később fiával, Ádámmal együtt rakták le, és a Nyolcas és Fia Borház tartalmas, jóivású borait gyorsan megkedvelték az igényes fogyasztók. Nyolcas Tamással beszélgettünk.

Hogyan kanyarodott az életed a szőlő,

Read more

A világ legnépszerűbb street food fogásai az Egri Csillag Weekenden

Dobos György és a street food műfaja Egerben egyre inkább összekapcsolódik. Idén először pedig az Egri Csillag Weekendre is kitelepül a Bodega Bisztró és Barbecue csapata, hogy a borkóstolók között a világ legnépszerűbb street food fogásait kínálják a fesztivál vendégeinek. Györgyöt nem csak az ételeiről kérdeztük, arra is kíváncsiak voltunk, melyik koncertet várja a legjobban.

Sokan a fesztivál neve hallatán legalább annyira asszociálnak a street foodra,

Read more

Tavasszal kihagyhatatlan az Egri Csillag Weekend

Egerben az Egri Csillag Weekenddel robban be igazából a tavasz. Ez az év első fesztiválja, amely az Egerbe látogató vendégeken túl az egri borkedvelőket is a Dobó térre csalja. A tavasz boráról, a mellé kínált finom falatokról és a hangulatot csak tovább emelő zenei programról az esemény főszervezőjét, Berényi Tamást kérdeztük.

Április végén újra elstartol az Egri Csillag Weekend.

Read more

90+ pontokat adott James Suckling egri boroknak

James Suckling, a világ egyik legismertebb borkritikusának saját online oldalán kaptak magas pontokat egri borok. 24 egri bor kapott 90 pontot vagy annál magasabb pontszámot, amely saját megfogalmazásuk szerint a kiemelkedő borokat illeti meg, ezen belül két egri bikavér 95 pontot, amely ponthatár esetében a magazin úgy fogalmaz mint kötelezően beszerzendő tételek, amelyekből a szakértők is szívesen fogyasztanák el az egész palackot.

Read more

Tippek az Egri Csillag Weekendre

A bőség zavarában sokszor nehéz kiválasztani azokat a borokat, amelyek megkóstolása nélkül nem szabad távozni egy boros rendezvényről. Arra kértük az egri borászatokat, hogy mondják el, miért érdemes megkóstolni az egri csillag borukat az április 28. és május 1. között megrendezésre kerülő Egri Csillag Weekenden. A borászok tippjei következnek.

Tökéletes gasztrobor

A 2021-es évjárat kiemelkedő volt a fehér- és a rozéborok esetében is.

Read more

A jó bor a lélekhez szól

Noha az andornaktályai Szuromi Családi Birtok húszéves múltra tekint vissza, boraik palackos értékesítése csak 2020-ban kezdődött el. Döntésük helyességét igazolja, hogy a pincészet bikavérje még abban az évben a mezőny legjobbjaként végzett az Egri borvidéki borversenyen. Az eddig megtett útról és a tervekről a vállalkozás borászát, Szuromi Mihályt kérdeztük…

Úgy hallottam, hogy egyetemista korodban több hónapot is eltöltöttél az Amerikai Egyesült Államokban.

Read more

5 érdekesség a hungarikumokról

Április 9–10-én immár harmadik alkalommal rendezik meg a Hungarikum Pikniket Magyarország történelmi bornegyedében, a Szépasszony-völgyben, melynek keretében a vendégek megismerhetik az ország neves gasztrohungarikumait. Most 5 tudnivaló következik azokról a hungarikumokról, melyekkel a rendezvényen is találkozni lehet.

Kürtőskalács, botra tekercs, dorongfánk, dorongos fánk, kürtősfánk, kürtős pánkó, kürtős

A kürtőskalács nevének eredete a tűzhely kürtőjéhez köthető,

Read more

Az Egri Csillag Weekenddel indul a fesztiválszezon Egerben

Április 28-a és május 1-e között ismét borkedvelők és borászok töltik meg az egri Dobó teret, hogy megkóstolják az Egri Csillagok új, 2021-es évjáratát. A bortípus legismertebb, classicus tételeinek legfrissebb borait ugyanis ilyenkor, tavasszal mutatják be az egri borászok.

„Az Egri Csillag megszületése mérföldkő az Egri borvidék életében. A borvidék bortermelői közösségének törekvése egy olyan egyéni és sajátos fehérbor megfogalmazására,

Read more

A minőséget tartjuk szem előtt

Egerből Ostoros felé haladva hangulatos kis pincék szegélyezik a Kőporos utat, feljebb, a Kőporos-tetőn pedig csodálatos panorámával várja vendégeit a Rege Birtok. A borokról és a birtok életéről Horváth Ádám főborász mesél.

A Rege Birtok 2014-ben kezdte meg működését. Mi volt korábban ezen a helyen?

Korábban is borászat működött itt, csak egészen más koncepcióval: az elődeink a folyóboros értékesítésre helyezték a hangsúlyt.

Read more

Öt egri borász a Borászok Borásza jelöltjei között

Kihirdették a Borászok Borásza jelöltjeinek névsorát az idei Borkonferencián. A legjobb borászok 2022-es listájára öt egri borász is felkerült. Ezzel vette kezdetét a Borászok Borásza 2022 kétkörös voksolási folyamata.

A díj roppant egyszerű, átlátható szabályai szerint a felügyeleti szerepet betöltő alapítvány elnöke felkéri a Borászok Borásza díj korábbi győzteseit, hogy közös konszenzus alapján állítsák össze a Kárpát-medence legjobb ötven borászának névsorát,

Read more

Átfogó cikk jelent meg az egri csillagról a Vincében

A Vince magazin márciusi számában átfogó cikk jelent meg az egri csillagról. A boros kiadvány az idén első alkalommal megrendezett Egri Csillag Hét alatt már elérhető volt az újságosoknál, de még most is érdemes beszerezni, hiszen sok tudnivaló kiderül belőle a tavasz boráról, és segíthet ráhangolódni az április végén megrendezésre kerülő Egri Csillag Weekendre is.

Az egri csillag bortípus kapcsán a magazin szerzője,

Read more

Az emberek szeretik a jó történeteket

Huszonhárom évesen telepítette az első 11 hektár szőlőjét. Azt gondolta, majd eladja a termést, és ő lesz a Jani. Hát ő is lett, csak egy kicsit másképpen. Bolyki János ma már 27 hektáron gazdálkodik, és az egri Bolyki Pincészet borait jól ismeri minden borkedvelő ember…

A Könnyipari Műszaki Főiskola bőrös szakán kaptál diplomát, aztán a nagyszüleidnek és a szüleidnek köszönhetően hozzájutottál 11 hektár földterülethez,

Read more

Öt dolog, amit érdemes tudni az egri csillagról

Március 10-én startol el az első alkalommal megrendezett Egri Csillag Hét. A programsorozat keretében borkóstolókon vehetünk részt, éttermekben kínálnak pohárra egri csillagot, valamint egyedi ajánlatokkal várnak a borkereskedések és az egri pincészetek egyaránt. De mit is érdemes tudni az egri csillag bortípusról?

Az egri bikavér fehérboros párja

Az Egri borvidék legismertebb bora kétségtelenül az egri bikavér.

Read more

Egri Csillag Pincetúra a Szépasszony-völgyben

Március 12-én a Szépasszonyvölgyi Vendégvárók Egyesületének pincészetei, éttermei az Egri Csillag Hét keretében Egri Csillag Pincetúrát szerveznek. Soltészné Tarnay Éva Mártával, a Szépasszonyvölgyi Vendégvárók Egyesületének elnökével beszélgettünk az eseményről.

Ha röviden kellene összefoglalni, hogy mit jelent a gyakorlatban ez a program, hogyan mutatnád be?

Ez egy kellemes. 2-3 órás program, ahol a résztvevőknek lehetőségük van arra,

Read more

Először rendezik meg az Egri Csillag Hetet

2022. március 10. és 17. között első alkalommal vehetnek részt a borkedvelők az Egri Csillag Héten. A tematikus hét célja, hogy felhívja a figyelmet az Egri borvidék meghatározó fehérborára. Bonthatunk egy palack egri csillagot otthon, részt vehetünk az országosan szervezett kóstolók valamelyikén, vagy éppen kérhetünk a csatlakozó éttermek egyikében egy csillaghoz párosított fogást.

Az esemény időzítése több szempontból is ideális.

Read more

Egri érmek a szerbiai borversenyről

Két egri pincészet is nagy aranyérmet kapott vörösboraiért a Temerini Nemzetközi Borversenyen. A Villa Völgy Pincészet 2015-ös Egri Bikavér Superior és 2018-as Merlot borával, Erőss János pedig 2019-es Egri Sommelier Syrah borával érdemelte ki az elismerést.

A Temerini Kertbarát Kör által immár huszonnegyedik alkalommal megszervezett megmérettetésre 2022-ben 523 mintát neveztek. A helyi borok mellé kihívók érkeztek Romániából,

Read more

Két egri bikavérrel indul a Gusto vörösboros toplistája

Két egri bikavér nyitja a Gusto.hu online gasztronómiai magazin top 10-es magyar vörösboros listáját. A magazin évek óta foglalja össze az adott évben kóstolt legkedvesebb fehér- és vörösborainak sorát, egyaránt válogatva csúcsborok, valamint mindennapi fogyasztásra szánt tételek között.

A magazin főszerkesztője, Kling József így indítja cikkét: „A fehérborok után összegyűjtöttük az idei év legemlékezetesebb vörösborait.

Read more

Emlékek Thummerer Vilmosról

Csak egészen kevés olyan borász van, aki egymaga meghatározó szerepet tölthet be annak a képnek a kialakításában, amely a borkedvelőkben egy borvidékről él. Thummerer Vilmos az Egri borvidék modern kori bortörténelmének ilyen meghatározó alakja volt. Fájó szívvel búcsúzunk tőle, és ebből a szomorú alkalomból megosztjuk néhány, a hazai borágazatot átfogóan látó szakember személyes emlékeit, véleményét.

“Az utolsó szőlőtermelő voltam,

Read more

Katona István díjat kapott Varsányi Lajos

A Verpeléten megrendezett Szüret 2030 Konferencián vehette át Varsányi Lajos a Katona István díjat, amelyet azoknak a szakembereknek ítélnek oda, akik sokat tettek a magyar szőlő- és borágazatért.

Az elismerés kapcsán Varsányi Lajost a díjon túl arról az eseményről is kérdeztük, amelyet az Egri Borvidék Hegyközségi Tanácsa, a Magyar Borok Háza Alapítvány és a Varsányi Pincészet közösen szervezett.

Read more

Kell, hogy az embernek legyenek víziói!

Nem is gondolnánk, hogy milyen kincsek rejtőznek Kompolton a föld alatt. A pincét, amely ma a Tóth és Tóth Borászat „otthona”, még a Grassalkovich család építtette az 1700-as években. Aztán Károlyi Mihályé lett, majd állami tulajdonba került, és később többször gazdát cserélt. Tóth József 2000-ben vásárolta meg 1988-ban alapított családi borászata számára.

A vállalkozáshoz 1998-ban az alapító fia,

Read more

Bikavérben úszó halak

A karácsonyi asztal első nagy megmérettetése a halakkal indul. Hosszú évek óta minden szenteste délutánján, miután a fenyőfa díszbe borult, és a gyerekek a nagyszülőkkel betlehemet néznek, kötényt veszek magam elé, és indulhat az alkotás folyamata.

Aminek van egy sziklaszilárd eleme, a család által kihagyhatatlannak vélt, egykoron Jamie Oliver által jegyzett, mára már személyesebbre szabott lazacom.

Read more

Az egri bikavér a borbárosok szemszögéből

Emblematikus helyet foglal el az Egri borvidék a hazai borkészítés térképén, mely hűvösebb klímájának és változatos talajadottságainak köszönhetően megtestesíti borain keresztül mindazt, amit ma világszerte leginkább keresnek és értékelnek a fogyasztók: gyümölcsösséget, szép savakat, egyediséget, sokszínűséget, könnyedséget és mélységet.

És még egy fontos dolog: fehérben és vörösben is kiváló minőségű borok készítésére alkalmas, ezzel pedig nem sok borvidék büszkélkedhet a világon.

Read more

Egri bor nyert érmet Hongkongban

Tizenharmadik alkalommal rendezték meg a Cathay Hong Kong International Wine & Spirit Competitiont. A Debra Meiburg Master of Wine által vezetett borverseny célja, hogy a helyi, egyedi igényekhez igazodva keressék a legjobb borokat, szakékat, párlatokat és most már söröket is az ázsiai piac számára. A megmérettetésen egy egri bikavér is érmet nyert.

A 2021-es HK IWSC eseményen ötven két tagból álló zsűri kóstolta végig a benevezett több ezer mintát.

Read more

Hiszem, hogy értéket teremtünk

A családnak mindig volt szőlője, így hát természetes, hogy a később kárpótlásban megkapott területen Tóth Ferenc is szőlőtelepítésbe fogott. Az első oltványok 1983-ban kerültek a földbe, és három évvel később a felesége is felmondta tanári állását, hogy együtt vigyék a pincét.

Lányuk, Katalin 2008-ban ügyvezetőként csatlakozott a családi vállalkozáshoz, és azóta ő a borászat motorja.

Read more

Egri látnivalók borkedvelőknek

Mi köze van Egernek a Bizánci Birodalomhoz? Vagy éppen a török fürdőkultúrához? Vajon mivel itatta le Odüsszeusz a küklopszot, és hogy merül fel a szicíliai normann palotaépítészet a feldebrői templom kapcsán? Hogyan végezte be életét a hős Dobó István? És végezetül: hogy jön ide a bor? Tartsanak velünk ezen a nem mindennapi kultúrtörténeti utazáson!

Messziről indítok,

Read more

Két egri borászat is ott van a Pécsi Borozó Top5 listáján

A Pécsi Borozó szerkesztősége immár öt éve keresi olvasói kedvenc borászatait, szálláshelyeit, éttermeit. A magazin külön listát közöl a Pannon borrégióban működő, helyi vállalkozásokról, emellett azonban országos listát is publikál. Az idei országos Top5 borászat listáján két díjazottal az Egri borvidék szerepelt a legjobban, mellettük a Top5 Szálláshely Magyarországon kategóriában is van régiós szereplő.

„A Pécsen megrendezett Adventi Borszalon keretein belül adta át szerkesztőségünk az idei közönségszavazásunk eredményét.

Read more

Nagyon jó itt élni!

Fiatal, lendületes, tudja, hogy mit akar, és tele van tervekkel. Épül, szépül az ostorosi pince, ahol Böjt Gergő borászként a családi hagyományokat viszi tovább, de már az egyetemen és az Újvilágban szerzett tapasztalatokkal felvértezve. Ha minden jól megy, az egri csillag és a bikavér mellett hamarosan pezsgő is készül majd a Böjt Borászatban. 

Gőzerővel megy az építkezés.

Read more

Bikavér tegnap és ma

A velünk élő legendák állandónak tűnnek, ám eközben folyamatosan változnak, alkalmazkodnak az ízléshez, idomulnak a korszellemhez. Az egri bikavérrel sincs ez másként, az utóbbi két-három mozgalmas évtizedben markánsabb, letisztultabb vonásokat öltött, és készen áll arra, hogy meghódítsa a világot.

Az Egri borvidék három meghatározó borászával, Gál Lajossal, Lamport Józseffel (Thummerer Pincészet) és dr. Lőrincz Györggyel (St.

Read more

Szeretnék maradandót alkotni

Noha a Demeter család 1886 óta készít borokat az egri lejtőkről, az első palackozott tétel csak 1999-ben hagyta el a Demeter Borászat pincéjét. A változások beindítója az akkor huszonéves Demeter Csaba volt, akit munkája elismeréseként 2010-ben az Év Fiatal Magyar Borászává választottak, 2014-ben pedig megkapta az „Év Egri Bortermelője” címet. Számára azonban ma is az a legnagyobb elismerés,

Read more

Klímaválság: 2030-ra jelentősen átalakulhat a szőlőművelés

Egyre biztosabbnak tűnik, hogy legalább másfél, de inkább két fokot fog emelkedni az átlaghőmérséklet 2030-ig. Szinte alig van az életnek olyan területe, amelyet ne érintene a felmelegedés, pláne nem kivétel ez alól a szőlészet és a borászat. Egyre nagyobb problémát jelentenek a túl hosszúra nyúló száraz időszakok, a szőlőfajták pedig képtelenek követni ilyen gyors léptékű hőmérsékletemelkedést.

Read more

A bikavérről, konkrétan

Komoly, több évig tartó kutatómunkát követően jelent meg Szilágyi Réka, Csutorás Ferenc és Pap Péter István könyve az egri bikavérről. A kötet a több mint százötven éves bortípus, az egri bikavér történetét dolgozza fel, így a könyv elsősorban a dokumentumokban található információkra összpontosít. Mi ezért arra kértük a szerzőket, hogy saját gondolataikat foglalják össze számunkra, amelyek kikristályosodtak a könyv megírását követően.

Read more

Verpelét a világ közepe!

Szinte hihetetlen, hogy a ma már 90 hektár szőlőterülettel rendelkező Varsányi Pincészetet harminc éve egy kéthektáros területtel indította a családfő, Varsányi Lajos. Bár a méret jelentősen megnőtt, a verpeléti pincészet családias jellege a mai napig megmaradt, és a munka oroszlánrészét ma már a második generáció végzi. A családról, a pincészet életéről, a borokról és a tervekről Farkasné Varsányi Katalin mesél.

Read more

A prémium egri bikavérek szerepe a csúcsgasztronómiában

Napjaink modern felfogásban készített prémium bikavérei az Egri borvidék mással össze nem keverhető, egyedi terroirjának nagykövetei nemcsak hazánkban, hanem – köszönhetően többek közt a közelmúlt rendkívül sikeres nemzetközi versenyeredményeinek – újabban már világszerte is.

A teltségében is elegáns, gyümölcsös, komplex, mégsem túlzóan tanninos, kékfrankosalapú superior házasítások szerepéről kérdeztünk három elismert szakembert a hazai fine dining világából.

Read more

Ezek az egri Vince Díjak

Több kategóriában is egri borászatok hozták el az első alkalommal átadott Vince Díjakat. A legjobb chardonnay, a legjobb bikavér és a legjobb boroscímke is egri borászathoz került, valamint a legjobb borászat és a legjobb borbár/borétterem kategóriában is született egri vonatkozású díj.

A bormagazin a kiválasztásba a szakmai zsűri mellett a közönséget is bevonta, így minden kategórián belül Vince Szakértői Díj,

Read more

Bortippek az Eger Superior kóstolóra

Egy sétálókóstolón sokszor nem könnyű átlátni a széles kínálatot. Ezért arra kértük az egri borászatokat, hogy a november 19-én első alkalommal megrendezésre kerülő Eger Superior kóstoló kínálatából ajánljanak egy-egy olyan tételt, amelyiket az asztaluknál semmiképp sem érdemes kihagyni. 

Egy felfedezésre érdemes klasszikus

A Varsányi Pincészet szíve csücske a Debrői Hárslevelű Superior 2018-as bor.

Read more

Egernek lelke van!

Rajong a városért, a környékért, a helyi hagyományokért és a borokért. Dr. Gál Lajos az egri borvidék egyik legismertebb szereplője, éveken keresztül vezette a helyi szőlészeti–borászati kutatóintézetet, majd borászatot, borkultúrát tanított az Eszterházy Károly Egyetemen. Ma már nyugdíjas, de mellette a Tokaj-Hegyalja Egyetemen tanít, és öthektáros birtokáról izgalmas, egyedi tételekkel örvendezteti meg a közönséget.

Itt nőttél fel a borvidéken? 

Read more

Egri bikavér: feszes ritmusok a pohárban

Zene füleimnek, simogatás a lelkemnek. Szeretjük mondani, hogy egy jó bor szinte megszólal, de milyen dallam is csendül fel a fejünkben, lelkünkben, amikor egy egri bikavér tölti be a teret a poharunkban? Nos, elsősorban egy fineszes, feszes és lendületet sugárzó bor zenei lenyomatát keressük, függetlenül attól, hogy az éppen classicus, superior vagy grand superior hangnemben csendül fel. 

Read more

Ez a világunk, ebben élünk, ezt szeretjük

Francia–esztétika szakos bölcsészként kapott diplomát, aztán a multivilágban dolgozott, most pedig a saját szőlőterületét műveli az Egri borvidéken. Daróczi Áron kis pincéjében szépen érlelődnek a borok, és ma már egyre nagyobb közönséget vonzanak a Daróczi Vinotéka szokatlan grafikájú palackjai. 

Nem mondható hagyományos pályaképnek a tiéd. Mi jött korábban az életedbe, a szőlő vagy a francia nyelv?

Read more

Bikavérteszt a Vince magazinban

Bár a Vince magazin kapcsán most épp az első ízben megrendezésre kerülő Vince Gála áll a figyelem középpontjában, az egri borok kedvelői számára emellett fontos, hogy bikavértesztet közöl aktuális számában a bormagazin, amelynek címlapján is egy egri bikavér szerepel. Vancsik Ivett főszerkesztőt kérdeztük a bikavérteszt eredményeiről.

Miért választottátok kiemelt témának a bikavért ebben a számban?

Read more

Eger Superior kóstoló először Budapesten

November 19-én Budapestre érkezik az Egri borvidék, hogy az év végi ünnepi időszakhoz közeledve bemutassa legszebb borait. Az Eger Superior nevet viselő kóstolót a Borjour csapata szervezi. A szervezők és a borászok egyaránt remélik, hogy a kóstoló sokaknak segít majd kiválasztani, mi kerüljön az ünnepi asztalra. A rendezvény kapcsán kérdéseinkre Nagy Sebestyén borszakíró, a Borjour-rendezvények szervezője válaszolt.

Read more

Milyen ételeket párosítsunk az egri bikavérhez?

Magabiztosan állítom, hogy a reneszánszát élő pezsgőkultúra mellett az egri bikavér az a hazai borkategória, amelyik a lehető legjobban mutatja a magyar borok folyamatos és lineáris minőségi fejlődését.

Napjaink egri bikavérei a kékfrankosra építve, a fűszerként a házasításba kerülő szőlőfajtákkal összhangban egyértelműen a modern borvilág szereplőinek, borértő fogyasztóinak borízlését közvetítik. A gasztronómiában széleskörűen felhasználható egri házasítások – úgy a classicus,

Read more

A tökéletességre törekszem

Harmincéves kora előtt egyáltalán nem ivott bort, most pedig párjával, Vandával együtt az egyik legkedvesebb egri pincét viszi Kerenszky Attila. A Szépasszony-völgyben található Wanda Borház teraszán arról mesélt, hogyan került a borok közelébe, hogyan vált szegediből egrivé és szakácsból borásszá.

A legtöbb egri borász a városban vagy a környékén nőtt fel. Neked is voltak egri gyökereid?

Read more

Egri érmek a Berliner Wine Trophy borversenyről

Két helyi borászat: a Bolyki Pincészet és Szőlőbirtok, valamint a Tóth Ferenc Pincészet borai is érmeket hoztak a Egri borvidéknek a legnagyobb német borversenyről. A díjazott borok között volt egri bikavér, valamint kékfrankos és királyleányka is.

A Berliner Wine Trophyt huszonötödik alkalommal szervezték meg idén októberben. A német fővárosban zajló megmérettetésen 38 ország több mint 6000 borát értékelte a 170 tagú nemzetközi zsűri 10 napon át.

Read more

Hagyományőrző termék új receptúra alapján

Ha egy átlagos képet nézünk az Egri borvidékről, azt látjuk, hogy az innen kikerülő borok legnagyobb többsége fehér vagy vörös házasítás – ennek megfelelően egri csillagról vagy egri bikavérről beszélünk. Míg az előbbi fogalommal alig tíz éve ismerkedünk, az utóbbi több mint száz éve velünk él már, és a borászok a jövőt is ennek a brandnek a megerősítésében látják.

Read more

Az alkotás szépsége motivál

Szinte hihetetlen, hogy a Demjénben található Egri Korona Borház alig negyedszázada nőtt ki a földből, és azóta már termáltó és szálloda is épült a pincészet szomszédságában. A vállalkozás tulajdonosa, Rácz József szívesen idézi fel a múltat, de a jövővel kapcsolatban is határozott tervei vannak.

Valóságos birodalom nőtt ki itt a földből, de minden a borászattal indult.

Read more

Magas áron keltek el az egri borok a jótékonysági árverésen

Rekordbevétellel zárult a Budapest Borfesztivál és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Jótékonysági Borárverése. Az egri borok a kikiáltási áruk több mint tízszeres értékéért, 1 540 000 forintért keltek el.

Négy felajánló – Bakondi Endre, Gál Lajos Pincészete, a Soltész Családi Pincészet és a Thummerer Pincészet – adományozott egri borokat az eseményre. A legnépszerűbb bortípus a borvidék zászlóshajója,

Read more

Szeretem, ha a bor a tőkén születik

A Dula Pincészet az Egri borvidék egyik legismertebb, legnagyobb hagyományokra visszatekintő családi vállalkozása. A 42 hektár egri és 3 hektár tokaji szőlőterülettel rendelkező borászatot dr. Dula Bence alapította, de ma már fiával, Áronnal együtt vezetik. Áron sok vargabetű után, húsz éve tért vissza a szülővárosába, hogy a Dula Pincészet maroknyi csapatát erősítse. A munkából a család minden tagja kiveszi a részét,

Read more

Hogyan kóstoljunk egri bikavért?

Lehet, hogy a kérdésre adandó válaszunk lakonikusan annyi lenne: nyitottan.

Eger potenciálisan komoly lehetőségeket rejt magában. Bikavéren innen és túl érdemes mind jobban közelíteni fajtákkal és borokkal az egri adottságokhoz. 

A receptet többnyire ismerjük: egészséges és érett szőlő, alacsony erjesztési hőmérséklet, visszafogott hordóhasználat. Az elérési út és maga a megvalósítás persze ennél jóval bonyolultabb.

Read more

Ilyen volt az idei Egri Bikavér Ünnep

Ha külső körülmények, mint például tavaly és idén a járványhelyzet, nem szólnak közbe, ismét Szent Donát napjához igazodik jövőre az egri borünnep. Az idei fesztiválhoz ugyan nem volt mindig kegyes az időjárás, ennek ellenére a látogatók száma meghaladta az előzetes várakozásokat.

„A kényszerű időpontmódosítás és a kissé kedvezőtlen időjárás láttán volt rá esély, hogy a korábbiakhoz képest visszaesik a XXV.

Read more