MENU

Az Érsek Istállója

2024.10.04.

Már mutattunk pár képet a csodásan felújított Érsekudvarról és a Pátriárka Étteremről, ami az Egri Bikavér Ünnepi Napok vacsoraest és Grand Kóstolófesztivál programjainak ad helyet október 18-án és 19-én. Node ennek a barokk épületegyüttesnek a története sem mindennapi – megér egy posztot.

El tudjátok képzelni, hogy ezt a hatalmas boltozott csarnokot az 1770-es évek végétől 100 évig az egri püspököket, majd érsekeket és vendégekeit szállító hintók elé fogott paripák és egyéb gyönyörű lovak élvezhették? Ez volt ugyanis Eszterházy Károly, a líceumot is építtető, műgyűjtő érsek istállója.
Kapcsolódtak hozzá kocsiszínek és hintógarázsok. Amikor a hintókból kiszálltak a vendégek az érseki palota kapualjában, a kocsisok ide, az Érsekudvarba hajtottak át és pihentek meg. A Pátriárka étteremmel szembeni épületben lakott a palota személyzete. Nagy élet volt itt a 19. században. A 20. században az egyházmegyei gyűjtemény és levéltár, a Pátriárka helyén kegytárgybolt és más kisebb boltok, oktató helyiségek működtek. A parkosított udvar a szökőkúttal pedig kiváló randi helyszín volt. Majd sokáig zárva voltak a hatalmas vaskapuk, csendben várva a felébredést, ami ebben az évben jött el 6 évnyi felújítás után.

érsek udvar anno
Érsekudvar anno
érsekudvar_bartus jános
Érsekudvar felújítás után

A bor mindvégig jelen volt itt. A Pátriárka éttermet hatalmas pince tartja. Az érseki pincerendszer pedig a belváros jelentős része alatt kacskaringózik. A kommunista, majd szocialista időszakban pedig az érseki palotát az állam a borforgalmi vállalat használhatta.

Az Egri Bikavér Vacsoraesten és a Grand Kóstoló Fesztiválon járjátok be az Érsekudvart, borozzatok a szökőkútnál, fedezzétek fel a Pátriárka éttermet és feltétlenül simítsátok meg a csodás oszlopokat. Ünnepi alkalomhoz illő kiállítással és díszítéssel is készülünk.

További cikkek

Gál Tibor lett 2025-ben a Borászok Borásza

2025.05.13.

Ezzel az elismeréssel a Kárpát-medence legjobb borászait díjazzák, melynek egyedisége és hitelessége abban rejlik, hogy maguk a díjra jelölt borászok választják meg a legjobbat évről-évre.

A díjat idén 19. alkalommal adták át ünnepélyes gála keretében Budapesten, a New York Palotában, Sulyok Tamás köztársasági elnök fővédnöksége mellett. Gál Tibor a díjat Bárdos Saroltától, a tavalyi győztestől vehette át.

A díjátadón Rókusfalvy Pál, a nemzeti bormarketingért felelős kormánybiztos – egyben a díj alapítója – hangsúlyozta, hogy a bor elsősorban kultúrát, nem pedig alkoholt jelent, és a magyar bor túlélésének záloga a kulturált borfogyasztás népszerűsítése. Kiemelte a generációváltás fontosságát is, hiszen a fiatal borászok szerepe meghatározó a magyar borkultúra jövője szempontjából.

A Borászok Borásza díj odaítélésének menete is különleges: Magyarország 50 legjobb borászának listáját a korábbi évek győztesei állítják össze, majd ők két fordulóban, egymás közül választják ki a végső győztest.

Az idei döntőbe az alábbi öt borász került: Balassa István (Tokaj), Gál Tibor (Eger), Ipacs Szabó István (Villány), Maurer Oszkár (Délvidék), Szászi Endre (Badacsony).

Gál Tibor a díjjal együtt megkapja a 19. csillagot a Borászok Borásza Csillagok Sétányán, amely Budapest szívében, a Zrínyi utcában található.

A díjátadón további elismeréseket is kiosztottak:

  • Jövő Borásza ösztöndíj: Peszlen Tamás Sándor borászhallgató nyerte el, aki egymillió forintos ösztöndíjat kapott külföldi szakmai gyakorlatra.
  • Borászok Barátja díj: Kézdy Dániel borgyűjtő, borkereskedő, szakértő kapta, aki tevékenységével kiemelkedően segíti a magyar borászokat és a magyar bor ügyét.

Gál Tibor hisz a minőségben, az értékmegőrzésben és a megújulásban is. A Gál Tibor Pincészet Eger egyik meghatározó borászata, amely a hagyományok és a modern szemlélet ötvözésével évről évre kiemelkedő borokat készít. 

Tibor személyes története is példaértékű: 40 évesen, első alkalommal került a legjobb öt közé, és már most a legfiatalabb, aki elnyerte ezt a rangos, kicsit életműdíj jellegű elismerést. A díj számára is meglepetés volt, hiszen a szakma egyik legnagyobb presztízsű kitüntetését kapta meg.

Remek helyre került a díj, mi szívből gratulálunk neki és kívánunk még sok szakmai sikert, elismerést!

(Fotó: MTI/Purger Tamás)

TOVÁBB

Az Egri Vár Bora 2025

2025.04.02.

Az Egri Vár Bora 2025 pályázatot az Egri borvidék bortermelői számára hirdették meg, hogy az Egri vár látogatói megismerhessék a borvidék három kiemelkedő borát.

A pályázatra palackozott egri védett eredetű borokkal lehetett nevezni, amelyek megfelelnek a magyarországi termékelőírásoknak. A borkiválasztás célja, hogy Magyarország leglátogatottabb vidéki múzeumának vendégei az Egri várban is megvásárolhassák a borvidék legjobb borait.

Pályázat és bírálat

Idén nyolc pincészet összesen 19 tétellel nevezett, amelyek között 8 csillag, 7 bikavér és 4 rozé szerepelt.

A borokat vakbírálattal értékelték március 25-én, Tarsoly József egri hegybíró elnökletével. A zsűri a harmonikus ízvilágot helyezte előtérbe. A bikavérek főként 2018–2022 közötti évjáratokból származtak, míg a rozék és csillagok többsége 2024-ben került palackba.

Győztesek

A 100 pontos rendszer alapján kategóriánként egy győztest választottak:

  • Egri Csillag kategória: Varsányi Pincészet – Egri Csillag Classicus 2024
  • Egri Rozé kategória: Ostoros Családi Pincészet – Egri Rozé 2024
  • Egri Bikavér kategória: Szuromi Családi Birtok – Egri Bikavér Superior 2021

Ezek a borok jogosultak viselni az „Az Egri Vár Bora 2025” címet, amelyet később az évszám megjelölésével továbbra is használhatnak.

Fotók: Egri vár

TOVÁBB

Ifj. Gál Tibor a Borászok Borásza díj várományosai között

2025.04.02.

A Borászok Borásza díj legszűkebb mezőnyébe kerülni hatalmas elismerés, a szakma ezzel a díjjal ismerheti el a munkát, amit Ifj. Gál Tibor és a Pincészet nap, mint nap elvégez.

A Borászok Borásza 50 fős jelöltlistáját február 28-án – a Borkonferencia keretein belül – hozták nyilvánosságra és azzal egyidőben, a Borászok Borásza Kóstoló Körön el is indították az elsőkörös szavazást.

A döntés joga az 50 jelölt kezében van, egy kétfordulós választási rendszerben ők választják ki maguk közül minden évben a Borászok Borászát.

Az Egri Borvidék szurkol Tibornak és izgatottan várjuk május 9-ét, amikor megismerhetjük a díjazottakat és a 19. Borászok Borászát.

További információk a versenyről ezen a linken keresztül érhetőek el:

borespiac.hu/2025/03/30/ok-oten-a-boraszok-borasza-dij-varomanyosai

TOVÁBB