MENU

32 egri bort díjaztak a Winelovers Wine Awardson

2022.07.23.
Tóth Adrienn

Négy egri bor is bekerült az aranyéremmel díjazott kilencven vagy a fölötti pontot elérő borok mezőnyébe az első alkalommal Budapesten megrendezett Winelovers Wine Awards borversenyen. Ezen túl további négy ezüst- és tizennégy bronzérem, valamint tíz Commended (Ajánlott) elismerés került egri pincészetekhez.

Három napon át zajlott a budapesti Continental Hotelben első ízben megrendezett Winelovers Wine Awards. A „Winelovers 100 – 100 legjobb magyar bor” kiválasztásból kinőtt nemzetközi borversenyre 14 országból 623 tételt neveztek a borászatok; ezt a szervezők jelentős számként értékelték ahhoz képest, hogy a megrendezésére idén először került sor.

„A Winelovers Wine Awards erőssége volt, hogy a nemzetközi borvilág legnagyobb neveit, magas képesítésű szakembereit kérte fel a bírálatra, akik a szakmai tudásuk mellett véleményvezérek is a borpiacon, hiszen a célok között az is szerepelt, hogy a bírálat után a kóstolt borok általuk külföldön is reflektorfénybe kerüljenek.

Ott volt a zsűriben Essi Avellan, a pezsgők egyik legavatottabb Master of Wine szakértője; Rose Murray Brown MW, aki a cabernet franc-ról tartott mesterkurzust; Elizabeth Gabay MW, a rozéspecialista; Lenka Sedlackova MW, a görög borok szerelmese; Czinki Tamás, hazánk egyetlen Master Sommelier-je; számos borkereskedő, sommelier és borszakíró, valamint természetesen a hazai szakma krémje is”

– olvasható a szervezők által kiadott közleményben.

A legfényesebb éremmel díjazott borok között ott vannak olyan borvidéki márkák, mint a Hárs Pince 2014-es és 2017-es évjáratú Debrői Hárslevelű, valamint a Varsányi Pincészet 2019-es évjáratú Egri Csillag Superior bora. Ugyancsak aranyérmet kapott a vörösborok mezőnyében magabiztosan teljesítő Thummerer Pincészet is 2018-as Tekenőháti Merlot Grand Superior borával.

Az ezüstérmek egyenlő arányban oszlottak meg a Tóth és Tóth Szőlőbirtok és Borpince, valamint a Varsányi Pincészet között: mindketten két-két ezüstérmet hoztak el Egernek.

A tizennégy bronzérem és a tíz Commended elismerés széles termékpalettát ölelt fel, közöttük megtalálhatóak voltak az egri klasszikusok, mint az egri csillag, az egri bikavér és a debrői hárslevelű, de olyan, manapság nemzetközi viszonylatban is sokak által készített és vásárolt bortípusok, mint a pezsgő, a sauvignon blanc, a pinot noir és a cabernet sauvignon, ahogyan regionális fajták is, mint a kékfrankos, az olaszrizling vagy épp a ritkaságnak számító fekete leányka.

Itt pedig elérhető a verseny teljes éremtáblázata:

Aranyérem

91 pont – Hárs Pince – Debrői Hárslevelű 2014
91 pont – Hárs Pince – Debrői Hárslevelű 2017
90 pont – Thummerer Pincészet – Tekenőháti Merlot Grand Superior 2018
90 pont – Varsányi Pincészet – Egri Csillag Superior 2019

Ezüstérem

87 pont – Tóth és Tóth Szőlőbirtok és Borpince – Corpus Delicti 2018
87 pont – Tóth és Tóth Szőlőbirtok és Borpince – Pinot Blanc 2021
87 pont – Varsányi Pincészet – Debrői Hárslevelű 2018
87 pont – Varsányi Pincészet – Egri Kékfrankos Superior 2018

Bronzérem

86 pont – Hagymási Pincészet – Egri Csillag 2021
86 pont – Tóth és Tóth Szőlőbirtok és Borpince – Debrői Hárslevelű Superior 2019
86 pont – Varsányi Pincészet – Egri Bikavér Superior 2018
86 pont – Pearl & Z NV Wine and Pasta
85 pont – Böjt Borászat és Szőlőbirtok – Egri Bikavér Superior 2019
85 pont – Creatura Wine – Gloriandus 2016
85 pont – Hős Wine – Dopamin 2019
85 pont – Petrény Winery – Fúria Fekete Leányka 2017
85 pont – Thummerer Pincészet – Egri Cabernet Franc Superior 2018
85 pont – Tóth Ferenc Pincészet – Egri Kékfrankos Superior 2018
84 pont – Böjt Borászat és Szőlőbirtok – Egri Csillag Superior 2021
84 pont – Petrény Winery – Padok 2013
84 pont – Rege Birtok – Olaszrizling Grand Superior 2021
84 pont – Tóth és Tóth Szőlőbirtok és Borpince – Sauvignon Blanc 2021

Commended

83 pont – Egri Korona Borház – Egri Merlot 2017
83 pont – Hagymási Pincészet – Bormester 2015
83 pont – Petrény Winery – Big Band 2016
83 pont – Rege Birtok – Egri Csillag Superior 2021
82 pont – Egri Korona Borház – Bornemissza 2016
82 pont – Egri Korona Borház – Cabernet Sauvignon-Kékfrankos 2017
82 pont – Egri Korona Borház – Dobó István 2017
82 pont – Egri Korona Borház – Egri Cabernet Sauvignon Barrique 2017
82 pont – Rege Birtok – Pinot Noir 2020
82 pont – Thummerer Pincészet – Vili Papa Cuvée Superior 2018

További cikkek

Körbeér a segítség

2024.12.19.

Egri borászok ünnepi ajándéka a Markhot Ferenc Kórháznak.

Idén már ötödik alkalommal adott át boradományt az Egri Borvidék borász közössége az egri Markhot Ferenc Kórház dolgozóinak.

A kezdeményezés, amely a koronavírus-járvány idején indult, mára hagyománnyá vált.

Farkas László, az Egri Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke 10-12 borászat prémium borait juttatta el az intézménybe.

„Ezekkel a borokkal szeretnénk kicsit ünnepibbé tenni a kórház dolgozóinak karácsonyát. Ez egy apró gesztus a részünkről, amivel hálánkat fejezzük ki a munkájukért.”

Az adományt dr. Mátrai Zsolt, a gyermekosztály vezető főorvosa vette át, aki az osztályon dolgozó minden munkatársának ajándékoz majd belőle.

A borok tehát nemcsak az ünnepi asztalt díszítik, hanem egy kicsit közelebb hozzák a borvidék közösségét és a kórház dolgozóit is.

Egy újabb példa arra, hogyan lehet a helyi értékeket és az összefogást az ünnepi időszakban kiemelni – mindezt egy pohár egri bor kíséretében.

TOVÁBB

Ízek Viadala eredmények, avagy hol kóstolhatod meg a nyertes fogásokat év végéig

2024.11.07.

Az Egri Bikavér Ünnepi Napok gasztronómiai rendezvény sorozat mindent átfogó program eleme, az Ízek Viadala I Főzőverseny Egri Bikavérre hangolva volt idén októberben.

10 különböző Egri Borvidéki étterem versengett egymással októberben a vendégek és a zsűri kegyeiért Egri Bikavérhez készített finomságokkal.
Célunk az volt, hogy bevonjuk az éttermekbe járó közönséget a kóstolgatásba, népszerűsítsük az Egri Bikavért és a helyi gasztronómiát, valamint növeljük a közösségi élményt és vendég számot az éttermekben, cukrászdákban.

Előétel kategória
Arany minősítés: 1552 Étterem
Ezüst minősítés: Flamingo Bistro Bár

Főétel kategória
Arany minősítés: Lumen Étterem
Ezüst minősítés: Forst-Ház Étterem

Desszert kategória
Arany minősítés: Zsenge inFúzió
Ezüst minősítés: Trakta by Nomád

Közönség kedvence
Arany minősítés: Macok Bisztró
Ezüst minősítés: Sulyom Tájétterem

Tekintsd meg galériánkat az ünnepélyes eredményhirdetésről

Szívből ajánljuk, hogy kóstoljátok meg a nyertes fogásokat, azokban az éttermekben, amelyek arany minősítést kaptak az idei Ízek Viadala Főzőversenyen.

A nyertes fogások 2024.12.31-ig kóstolhatóak.

TOVÁBB

Mutatjuk kik és miért kaptak idén Egri Bikavérért díjat

2024.11.06.

Az Egri Bikavér Ünnepi Napok keretein belül, október 18-án rendeztük meg harmadik alkalommal az Egri Bikavér Vacsoraestet, amely során három személynek adtunk át Egri Bikavérért Díjat.

Az Egri Bikavér Vacsoraest megrendezésének egyik célja a díjátadás maga, túl azon, hogy szeretnénk megmutatni, mennyit fejlődött az Egri Bikavérek minősége, hogy milyen finom az Egri Bikavér.

EGRI BIKAVÉRÉRT DÍJAZOTTAK 2024

EGRI BIKAVÉRÉRT DÍJAZOTTAK 2024-Cseh-Andras

Cseh András és Cseh Andrásné

Az Egri Bikavér Ünnep ötlete 1996-ban született meg, és azóta az egri borvidék egyik legnagyobb hagyományőrző eseményévé vált. Az akkori Egri Bikavér Ünnepe Szent Donát Napján névre hallgató rendezvény alapítói Thummerer Vilmos, a Hegyközség elnöke; Dula Bence egri hegybíró; Bíró József, a Hotel Eger-Park igazgatója; Marosfalvi László, a Talizmán Étterem tulajdonosa; Barócsi Tibor, a Polgármesteri Hivatal irodavezetője; Bakondi Endre

Az első Bikavér Ünnep 1997-ben került megrendezésre Eger szívében, a Dobó téren, ahol 12 borászat és 12 étterem vett részt, bemutatva kézműves borokat és ételkülönlegességeket. Olyan ikonikus helyek is megjelentek, mint a Gundel Étterem, amelynek saját egri borászata és Bikavére volt Hagymási József vezetésével.
A rendezvény központi eleme az ételek és borok harmonizálása volt, amit egy szakértő zsűri értékelt. A fesztivál kizárólag Egri Bikavéreket mutatott be, és óriási sikert aratott. Ennek eredményeképpen döntés született a rendezvény évenkénti megismétléséről, amely hagyományt teremtett.

Ma azonban különösen fontos napot ünneplünk, hiszen olyan személyeket is köszönthetünk, akik kiemelkedő munkájával, elkötelezettségével és szenvedélyével gazdagították aktívan hosszú évtizedekig nemcsak az Egri Bikavér hagyományát, hanem a magyar borgasztronómia egészét is.

EGRI BIKAVÉRÉRT DÍJAZOTTAK 2024-Gal-Lajos

Dr. Gál Lajos

Dr. Gál Lajos elévülhetetlen érdemeket szerzett az egri borok, ezen belül az egri bikavér eredetvédelmi rendszerének és szabályzatának kidolgozásában.
Évtizedeken keresztül volt meghatározó tagja a borvidék irányító testületének és a mai napig elismert szaktekintélye a borvidék termelői közösségének. Az általa javasolt eredetvédelmi rendszer és a termékleírások alapul szolgáltak minden magyarországi borvidék számára is.

Aktív pályája során több év tudományos kutatómunkát áldozott az egri bikavér fejlesztésére. Doktori dolgozatát AZ EGRI BIKAVÉR MINŐSÉGFEJLESZTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI címmel védte meg a budapesti Corvinus Egyetemen.
A bortermelés során is kiemelten foglalkozik az Egri bikavérrel. Az általa termelt és jegyzett borok magas minőségben, méltó módon képviselték és képviseli az egri borvidéket.

EGRI BIKAVÉRÉRT DÍJAZOTTAK 2024-04

Szívből gratulálunk a díjazottaknak,
EBHT

TOVÁBB